Rohamosan növekszik az ipari automatizálás iránti érdeklődés hazánkban
A negyedik ipari forradalom Magyarországot is elérte. Az automatizálás, a hajtástechnika és a megújuló energia területén elérhető ipari megoldások iránti érdeklődés több mint másfélszeresére nőtt hazánkban a tavalyi év azonos időszakához képest .
Mindez derült ki a Táblázat.hu, Magyarország legnagyobb b2b online piacterének legfrissebb felméréséből.
A negyedik ipari forradalom – vagy ahogy sokan hivatkoznak rá az ipar 4.0 – legfőbb jellemzője a virtuális és fizikai világ összekapcsolódása, ami a KPMG nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint* az évtized végére 4 ezer milliárdos piacot jelent majd. A digitalizáció, az automatizáció és a big data együttes alkalmazása lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy egyre növekvő hatékonysággal termeljenek. Noha egyes elemzések szerint Magyarországra csak lassabban gyűrűzik be a folyamat és elsősorban a multicégeket és azok beszállítóit érinti, vannak arra mutató jelek, hogy a kisebb cégek is nyitnak az új megoldások felé.
Az automatizációval kapcsolatos ipari megoldások iránt több mint 80%-kal** nőtt az érdeklődés hazánkban az idei év első felében 2017 első félévéhez képest – derült ki a Táblázat.hu legújabb felméréséből. Az ipari beszerzésekre specializálódott online felületnek több mint 10000 regisztrált beszerzője van, ez a szám hetente kb. 150-nel bővül és napi 6000 beszerző keresi fel az oldalt. 2017-ben 7,5%-kal, 14 milliárd forintra nőtt a Táblázat.hu-n bonyolított ajánlatkérések összértéke, melyekből a legújabb felmérés szerint egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az automatizációval kapcsolatos ipari megoldások. „Az ipar 4.0 Magyarországon is megkerülhetetlen, hiszen rohamosan nő az érdeklődés az automatizálási megoldások iránt. Olyannyira aktuális ez a trend, hogy júniusban új termékkategóriát kellett bevezetnünk az ipari automatizáláson belül, ez pedig a robottechnika volt. Itt főleg ipari robotokat gyártó, forgalmazó és robotrendszerek fejlesztését végző cégek termékei és szolgáltatásai szerepelnek.” – mondja Solt Ádám, a Táblázat.hu ügyvezetője.
Az automatizációhoz szorosan kapcsolódó hajtástechnikai megoldások iránt is hasonló mértékben nőtt az érdeklődés a vizsgált időszakban a Táblázat.hu-n: ezeknek a termékoldalaknak az online látogatottsága 70%-kal**, 19 000-re emelkedett az idei év első felében 2017. első félévéhez képest.
A CMS Wire elemzése*** szerint a negyedik ipari forradalomhoz szervesen kapcsolódó Internet of Things (IoT), azaz a dolgok internete területén is egyre fontosabb lesz a zöld és az alternatív energiaforrások alkalmazása. A prognózis szerint a nap-, a szél- és a geotermikus energia – amelyek a hordható kütyükben már rég teret hódítottak-, hamarosan megjelennek az IoT megoldásokban is. Hogy ez nem egy Magyarországtól még távol lévő, csupán az ipari nagyhatalmakat érintő trend, arra rávilágít a Táblázat.hu felmérése is: noha 2016-ban és 2017-ben nem volt számottevő változás a megújuló energia ipari hasznosítási megoldásai iránti érdeklődésben az online piactéren, addig idén júniusban 69%-os** növekedést tapasztalt a cég a tavalyi év első félévéhez képest, amikor csak tizenháromezer látogatást regisztráltak, szemben az idei huszonkettőezerrel.
* https://assets.kpmg.com/content/dam/kpmg/xx/pdf/2017/05/beyond-the-hype-separating-ambition-from-reality-in-i4.0.pdf
** a látogatottsági statisztika elérhető itt: https://www.tablazat.hu/hirek/novekszik_az_automatizalas_iranti_erdeklodes
*** https://www.cmswire.com/internet-of-things/industrial-iot-what-it-is-and-the-trends-driving-it-in-2018/
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


