Ezt olvasta már?


Riszpekt: gyűlöletről indult európai rádiós kampány

A tisztelet hangján: rádiós kampány indult az Európai Unió kezdeményezésében, amely során 8 partnerország (Németország, Ausztria, Szlovénia, Spanyolország, Görögország, Magyarország, Írország és Olaszország) több mint 150 európai médiuma és mintegy 1300 újságírója dolgozott a témában.

A Respect Word program része volt az úgynevezett „rádiós kampány”. Annak riportjai, interjúi, beszélgetései, összeállításai a partnerek által közösen kidolgozott etikai kódex ajánlásai alapján születtek, hogy bemutassák a helyzetet, és jó példát szolgáltassanak a médiumokban felbukkanó gyűlöletbeszéd ellen.
Elengedhetetlen, hogy az európai médiumok olyan uniós alapértékek kezdeményezőjeként és közvetítőjeként lépjenek fel, mint a béke, a tolerancia és az emberi jogok.

Az első adásban Csepeli György szociálpszichológus beszél arról, mit tehetünk a gyűlöletbeszéd ellen, hogyan fékezhetnénk meg a „szörnyeteget”? Az első adás a gyűlölet forrásait, történelmi és társadalmi okait boncolgatja: a különbözőségek eredetéről, nyelvi megjelenéseiről, és arról, hogy a több nyelv az ellentétek forrása.

Fotó: Sam Burriss on Unsplash

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Egyre több a hamis állásjelentkezés, de miért is?

A mesterséges intelligencia használata az álláspiaci jelentkezések közé is betört, lecsökkentve az ehhez szükséges erőfeszítés...

Óvatosan a csúszós utakon. Szombathelyen már megtörtént a baj

Csúnya, személyi sérüléssel is járó baleset történt hajnalban.

Nagy Feró: "magyarnak nevezett emberek"

Újabb Facebook-videóban állt ki a kormány álláspontja mellett Nagy Feró. A Beatrice frontembere ezúttal arról beszélt, nem érti, hogyan...

Már három ember halt meg a Svédországban tomboló vihar miatt

Több tízezer háztartásban vasárnap sem volt áram.

Itt a jelentés: A Real Madridot sújtják a bírói és VAR-döntések, a Barca és az Atlético inkább kedvezményezett

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) égisze alatt működő Játékvezetők Technikai Bizottsága (CTA) eddig 10 hibát ismert el az 51...

Ezt a konyhai készüléket mindig húzd ki a konnektorból, tűzveszélyes

A konyhai készülékek már régóta mindennapos részei az életünknek, így a magyar háztartásoknak is. A gyakori használat azonban nagyobb...

Dollármilliárdokat kerestek sültkrumpli árusításán, és most átharaphatják egymás torkát a pénzen

Kanada ötödik legnagyobb családja nem tud megegyezni abban, mennyi pénzzel lehessen kiszállni a közös bizniszből.

Gáspár Bea és Győző a kutyák miatt élnek kétlaki életet

Gáspár Bea és Győző családtagként tekintenek a kutyákra.

Elsöprően jó lett ez a sci-fi sorozat, amit újra és újra fogunk nézni

A Disney+ kínálata 2025-ben is bőséges volt, hiszen az új tartalmak mellett régebbi címek is folyamatosan érkeztek a platformra, ám...

Meghitt ünnepi pillanat: Békefi Viktória megmutatta gyönyörű családját

Békefi Viktória is csatlakozott azokhoz a hazai hírességekhez, akik meghitt családi fotóval köszöntötték az ünnepeket. Az énekesnő...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon

Egészen eddig hallgatott a fő indokról.

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

Bulvár

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét

Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.

blogmorzsák

A zsebben hordható szórakozás öt évtizede

A kézi konzolok felemelkedése a Game & Watch-tól a Steam Deckig .

A Szabadság-szobor bilincsei

Kétségtelen, hogy Donald Trump elnökségének csúcspontja az lesz majd, amikor bilincsbe verik a Szabadság-szobrot is.