Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
Megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Nemzeti Színház. Az ember tragédiája díszelőadása előtt tartott beszédében Réthelyi Miklós, a kulturális tárca vezetője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház nem a politika gyakorlóterepe.
"De el kell fogadnunk, hogy a színház a maga módján reagál a körülöttünk zajló világra. Ezért szükség van a nagyvonalúságra" - hangoztatta. Ugyanakkor természetes - fűzte hozzá -, hogy mindenki véleményt alkothat: vajon egy-egy előadásban az alkotók felszínre hoztak-e minden gondolati és érzelmi tartalékot?
"A termékeny vitákra tehát szükség van, a színház a diskurzus terepe, joggal várható el a vélemények ütköztetése olyanok között, akik valóban látták az adott darabot. Hiszen azért született egy-egy színházi előadás, hogy új felismerésekhez juttasson, érzelmeket váltson ki" - fogalmazott.
Mint rámutatott: "a tét nagy. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet kap az ország egyik legnagyobb és egyben legfontosabb kulturális intézménye, a Nemzeti Színház".
Miért van szükségünk színházra, Nemzeti Színházra? - tette fel a kérdést. "A műveltség nem feltétlenül felhalmozott tudást, hanem inkább tudatos, nyitott gondolkodást és életvitelt jelent, melynek része a színházba járás is. Ma a színház számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit kezd azzal a szabadsággal, amely 1989 után jött el" - fogalmazott a miniszter, aki szerint ma már nem érezzük a cenzúra okozta légszomjat, cserébe viszont meg kell küzdenünk a feldolgozhatatlan információáradattal, nem mindegy tehát, hogy mit emelünk ki belőle.
Ebben kulcsszerepe van a nemzet színházának, amelynek egyszerre kell kortárs válaszokat adnia korunk kérdéseire és fenntartania a klasszikus drámairodalom iránti érdeklődést - hangsúlyozta Réthelyi Miklós. Mint folytatta: ha klasszikus műveket veszünk elő, akkor nem a színházak emlékalbumát kell megvalósítani, hanem elő kell csalogatni a darabok valódi hangját, úgy, hogy kiderüljön: itt és most, a mi világunkban járunk.
Felidézte, hogy a budapesti Nemzeti Színház 1837-ben kezdte meg működését, 1840-ig Pesti Magyar Színház néven. Magyarország azóta várta, hogy igazi, saját színháza legyen, amióta 1913-ban lebontották az egykori Nemzeti Színház épületét, a társulat a Blaha Lujza téri színházba költözött ideiglenesen, és később is ideiglenes helyszíneken működött. Végül Széchenyi nagy álmát, a Duna partjára tervezett Nemzeti Színházat 2002 márciusában a polgári kormány valósította meg: 90 év után saját épületet emelt a nemzeti színjátszásnak.
"Ezt ünnepeljük most. A nemzet tíz évvel ezelőtti hatalmas teljesítményét és magát a magyar színjátszást" - emelte ki Réthelyi Miklós.
Alföldi Róbert igazgató beszédében felidézte: 10 éve, március 15-én a színfalak mögött készült kollégáival a színháznyitó Tragédia-előadásra, amelyben Lucifert játszotta. Arról beszélt, hogy mindannyian, akik abban az előadásban részt vettek, igaz meghatottsággal és emelkedettséggel dolgoztak, pontosan érzékelték, hogy történelmi pillanat részesei.
"A Nemzeti Színház léte vagy nem léte, lerombolása és újraépítése pontosan szimbolizálja a magyar földön oly sokat vágyott szabadság létét vagy nem létét" - mutatott rá.
A Nemzeti Színház elmúlt 10 éve bizonyítja, hogy különböző gondolkodású, pártállású, hitű emberek egy cél érdekében, jelen esetben az adott esti előadás érdekében kizárólag azt tartják szem előtt, amiért szövetkeztek. "Minden más, egymás különbözőségei csak színesítik és gazdagítják a közös célokat" - jelentette ki hangsúlyozva, hogy a kultúra igenis példát tud mutatni.
A Nemzeti Színház azt szeretné megmutatni, hogy sokféle gondolkodás lehet hiteles, hogy nem ideológiák által vezérelve, hanem szabadon, felnőtten, felelősen, mindenféle kirekesztés nélkül vizsgáljuk a világot és önmagunkat - fogalmazott.
Az igazgató szólt arról, hogy egy kis létszámú nemzet nagysága, legfontosabb öndefiníciója a kultúra. Magyarország világhírű a kultúrájáról, a művészetéről - emlékeztetett. Ma nehéz gazdasági körülmények között kell dolgoznia mindenkinek - tette hozzá -, de nem lehet éppen a kultúra területe a legnagyobb vesztes, mert akkor a legfontosabb különlegességünket veszítjük el.
"A Nemzeti Színház szeretne élni azzal a szabadsággal és felelősséggel, amit megépülése jelentett és jelent azóta is mindnyájunknak. Mindenkinek, akik építették, akik az épületben dolgoznak, akik idelátogatnak, akik figyelnek ránk, akik hisznek abban, hogy közösen és egyfelé tartva, valóban felépíthetjük az új és boldog Magyarországot" - zárta beszédét Alföldi Róbert.
A Nemzeti Színház a jubileumra délután 14 órától este 22 óráig tartó programsorozattal készült: átadták a Rákóczi-híd pesti hídfőjénél a néhai nemzet színészeit ábrázoló dekorációs falfestményt, két kiállítást - a falfestmény elkészítését dokumentáló fotókiállítást és a Tragédia-fotópályázat alkotásaiból összeállított tárlatot - is megnyitottak ezen a napon. A Tragédia díszelőadására közel négyszáz pedagógust hívtak meg tíz városból, akiknek a színházjegy mellett az utazást is ingyen biztosították.
mti
hírek innen, onnan
Magyar Péter bejelentette: börtönbe mehetnek ezek a közéleti szereplők
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek - jelentette be Magyar Péter a közösségi oldalán. Börtön...
Egy késelés után zavargások törtek ki több észak-ír városban
Zavargások törtek ki Észak-Írország több városában egy késeléses támadás után. A gyújtogatásokkal és
Magyar Péter személyesen adhat át valami újdonságot Sulyok Tamásnak
Vajon mi lehet az? Egy biztos, újabb fordulat van kilátásban egy interjú alapján.
Ez lesz az utolsó? Magyar Péter sejtelmes dolgot súghat Sulyok Tamásnak?
Újabb fordulat a láthatáron.
Megérkezett a nagy uniós csomag: szigorúbb vagyonnyilatkozatok, erősebb Integritás Hatóság és megszűnő alapítványok
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az uniós forrásokhoz való hozzáféréshez szükséges törvénycsomagot Ruff Bálint, a...
Bennfentes tálalt ki Donald Trump különös hálószobai titkairól
Kiderült, miért hívták „Ördög műhelyének” Trump hálószobáját a Fehér Házban.
Közel 700 millió forintos támogatást kapnak a magyar önkéntes tűzoltók
Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között -...
Olasz űrhajós lesz a pilótája a NASA új Artemis-missziójának
Az Artemis-3 a holdraszállást készíti majd elő, a tervek szerint 2027-ben indulhat.
Hátránynak hiszed, de a munkádban profitálhatsz belőle, ha ilyen a személyiséged
Sokan még mindig azt gondolják, hogy a munkahelyen az boldogul igazán, aki hangos, gyorsan reagál, könnyen kapcsolódik, és minden helyzetben...
Ne féljen, teljesen természetes, ha Pityukája önkielégít
A madarak sem vetik meg a magányos szexet, de ki hibáztatná őket ezért?
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben....
Kertészek, menzák, parkolók: hogyan burjánzott el a Fidesz idejében az önkormányzati korrupció?
Nagymesterek, dörgölőző vállalkozók és más kijáróemberek uralták le a közbeszerzések világát az elmúlt évtizedekben – ez...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


