Ezt olvasta már?


Rendkívüli közgyűléssel zárja a ciklust Pécs

Négy nappal az önkormányzati választások előtt rendkívüli közgyűlést tart Pécs, többek között az Európa Zöld Fővárosa pályázat kapcsán. Az LMP szerint feleslegesen.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője arról számolt be a közgyűlés előtt, hogy most döntenek 34 épületkorszerűsítési és 22 közterületfelújítási civil pályázatról mintegy 50 millió forint értékben. Kiemelte, az épületkorszerűsítésben részt vevő társasházak mintegy 60 millió forintos saját forrással járulnak hozzá a közösségi helyiségek felújításához.

Kóbor József LMP-s önkormányzati képviselő szerint viszont botrányos az egész. Többek között azért, mert a pályázatokról a majdan felálló új közgyűlésnek kellene döntenie, de nem csodálkozik az eljáráson, hiszen a pályázók között akad két olyan is, amelyet mostani képviselők által fémjelzett szervezett nyújtott be. Felháborodását fejezte ki amiatt is, hogy ezen a rendkívüli közgyűlésen döntenek arról, hogy a város zajmérését egy budapesti cég végezze el, holott szerinte erre az egyetem is képes lenne. Fölöslegesnek tartja a Zöld Főváros pályázat napirendre vételét, hiszen a benyújtási határidő október 15., és ezt Páva Zsolt ügyvivő polgármesterként is meg tudná tenni, ráadásul a pályázatban szereplő biomassza-program szembemegy az Európai Unió jelenleg érvényben lévő erdőstratégiájával.

M. Z.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Katalin összeöltözött Charlotte-tal, Vilmos együtt drukkolt Györggyel: íme a hercegi csemeték legcukibb fotói 2025-ből

Összegyűjtöttük Katalin hercegné és Vilmos herceg gyerekeinek legaranyosabb fotóit 2025-ből.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga...

A fül akupresszúra: valóban segít a stressz és szorongás ellen?

Az utóbbi hónapokban a fül akupresszúra népszerűsége nőtt a közösségi médiában, mint lehetséges megoldás a stressz és szorongás...

Kritikus állapotban van egy rendőr – segítségnyújtás közben gázolták el szombaton

Kritikus állapotban van egy Miami‑Dade-i sheriff-helyettes, miután elütötte egy autó a Florida Turnpike-en, ahol épp segíteni próbált.

Ez a testrészed megmutathatja, hogy mekkora az agyad

A kutatók szerint mindez genetikai összefüggésekre vezethető vissza.

Kínai külügy: az amerikai fegyverszállítások súlyosan károsítják Kína szuverenitását

Kína szankciókat vezetett be húsz amerikai védelmi ipari vállalattal és tíz magánszeméllyel szemben a Tajvannak irányuló amerikai...

Hózápor is lecsaphat – időjárás vasárnapra

Vasárnap általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de az északkeleti tájakon tartósan felhős maradhat az ég, ott egy-egy...

A szakértő ordítja. Toronymagasan ez a csirke legártalmasabb része: tilos megenni

Csirkehús – akár grillezve, akár sütve készül – sokak számára kedvelt étel, amely már önmagában is meghozza az étvágyat. Ennek...

Megvannak a dátumok. Ekkor utalják a családi pótlékot 2026-ban, hónapról hónapra mutatjuk

A Kincstár nemrégiben tette közzé, pontosan mikor utalják a családi pótlékot 2026-ban, mutatjuk a dátumokat.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Fordulat jöhet a háborúban? Zelenszkij nagy bejelentést tett

Új fordulat jöhet az ukrajnai háború ügyében: Volodimir Zelenszkij bejelentése szerint hamarosan személyesen egyeztet Donald Trumppal, és a háttérben már konkrét döntések előkészítése zajlik. Volodimir Zelenszki

Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

0