Ezt olvasta már?


Raoul Wallenberg-díjban részesült a PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium

Szerdán délután adták át az idei díjazottak számára a Raoul Wallenberg-díjat, melyet a Raoul Wal-lenberg Egyesület és Alapítvány alapított 2010-ben azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát ál-lítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé.

A Raoul Wallenberg-díj Bíráló Bizottság döntése értelmében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Wlislocki Henrik Szakkollégiumát is díjazták.

A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrá-nyos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok tör-vényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel. A díjat polgárjogi aktivisták, civil szervezetek, települési önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, intézmények, vagy ezek munkatársai, írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek közösségei, egyházi szemé-lyek, egyházi közösségek kaphatják, amennyiben a bizottság arra érdemesnek találja tevékenysé-güket, társadalmi szerepvállalásukat.

A Raoul Wallenberg-díjat Buzás-Hábel Géza, a Wlislocki Henrik Szakkollégium elnöke vette át kö-szönő szavak kíséretében. Derdák Tibor, a Bíráló Bizottság elnöke így indokolta a szakkollégium el-ismerését: „A Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszéke mellett 2001 óta működik a Wlislocki Henrik Szakkollégium. A felsőoktatásban a tehetséggondozást szolgáló, ha-gyományosnak mondható szakkollégium megfelelő kereteket nyújtott ahhoz, hogy a romológia iránt érdeklődő hallgatókat segítse szakmai, tudományos előrehaladásukban. Emellett célként fo-galmazódott meg a pécsi egyetemre bekerülő roma származású, többségükben hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi tanulmányaik elvégzésében való támogatása. A PTE szakkollégiuma tutori rendszer működtetésével és különböző közösségi programok megvalósításával igyekezett a szak-kollégisták intézményi kötődését erősíteni, és ezzel együtt az egyetemen való bentmaradásukat segíteni.” – mondta az elnök.

A PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium 2013 és 2018 között európai uniós támogatással működött, és az úgynevezett roma szakkollégiumok számára biztosított forrásokból is részesült. Ebben az idő-szakban száznégyen vettek részt minimum egy félévet a programban, abszolutóriumot kilencen, míg felsőfokú végzettséget harmincöten szereztek, és tizenöten továbbtanultak az egyetemen. A 2018-as őszi félév Tudományos Diákköri versenyen a szakkollégiumot képviselve hárman vettek részt, és mindhárman továbbjutottak az országos fordulóra, és mindannyian a szakkollégium kere-tein belül végzett kutatásukkal szerepeltek. Sőt, a Vajdasági Tudományos Diákköri versenyen szek-ciójában első helyezett lett a PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium hallgatója.

„A szakkollégiumban megvalósított projekt a lemorzsolódás megelőzése mellett a tehetséggondo-zás és az értelmiségivé válás feladatait is magára vállalta és vállalja. Ezek a neveléstudományban hagyományosan egymástól külön tárgyalt pedagógiai feladatok ez esetben egyetlen, közös térben valósultak meg.” – hangsúlyozta Derdák Tibor.







0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0