Ezt olvasta már?


Rálőttek a Cigány Önkormányzat elnökére

Gázpisztollyal rálőtt a Baranyai megyei cigány önkormányzat elnökére egy férfi, majd rátámadt, és a fegyverrel négy fogát is kiverte. A cigány vezető kórházba került – értesült több forrásból is a RomNet.

A RomNet információi szerint a támadás még csütörtök délelőtt történt a Baranya megyei Komlón, ahol a megyei cigány önkormányzati vezető is lakik. Úgy tudjuk, a megtámadott férfi Orsós Ferenc, aki a Komlói Fekete Láng nevű autentikus cigány művészegyüttes vezetője is.

A RomNet több forrásból is úgy értesült, a megyei elnök a baranyai városban a Vörösmarty Mihály utcában egy magánjellegű vita miatt keveredett szóváltásba a 25 éves férfival. A szóváltás során a támadó elővette a nála lévő gáz-riasztó fegyverét, és rálőtt a megyei cigány vezetőre. Orsós Ferenc elnök a lövéstől nem sérült meg, ezért a férfi rátámadt, bántalmazta, majd a fegyverrel több ütést is mért az elnök fejére, illetve a szájára, aminek következtében négy foga is kitört. Orsós Ferencet kórházba szállították.

Orsós Ferenc,a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

A Komlói Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök a 25 éves támadót elfogták és előállították, majd súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanújával eljárást indítottak ellene.
A RomNet pénteken délben elérte Orsós Ferencet, aki elismerte, hogy valóban rátámadtak fegyverrel, és közlése szerin még az éjjel kiengedték a kórházból. A Baranya Megyei Cigány Önkormányat elnöke azt mondta, állapota kielégítő, arról nincs információja, hogy a támadóját a rendőrség letartóztatta-e.

Forrás: Romnet







0
0

hírek innen, onnan

Sült csirkés kekszet dobtak piacra – itt lehet kapni

A csülkös vagy hurkás vajon milyen lenne? Te vennél belőle?

Megindult a roham a Hajógyári-szigeten: Belestünk a Sziget Fesztivál izgalmas kulisszái mögé, innen irányítanak mindent – fotók

Hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis kinyitotta kapuit a Hajógyári-sziget, és megkezdődött a korai beköltözés a...

„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés

Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét,...

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten...

Évi 33 000 000 tonna szén-dioxidot pöföghet ki az Amazon új gigaprojektje

Ennyit a környezetvédelmi célokról? Elképesztő adatközpontot épít az Amazon, ami azonban még döbbenetesebb, az az ezt kiszolgáló...

5+1 hiba, ami miatt felmosás után is ragad a padló

A ragadós padló szinte mindig ugyanabból a néhány apró, de makacs hibából fakad, amit generációk óta adunk tovább egymásnak, anélkül...

Matolcsy Ádám lett vezérigazgató az MNB-botrány kulcscégénél

Matolcsy Ádámot két cégben is vezérigazgatónak nevezték ki, köztük az MNB-botrányhoz köthető cégbirodalom egyik központi vállalatában.

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones 25 éve tartó házasságának titka, minden párnak tanulságos lehet

25 év a korkülönbség kettőjük között, mégis rácáfoltak a szkeptikusokra: máig ők Hollywood egyik legirigyeltebb sztárpárja....

A hétfői balhé után kedden a roma holokausztról megemlékező beszéddel indul a parlament

Erről egyeztek meg a délutánra összehívott rendkívüli házbizottsági ülésen.

Jön a Ferragosto, megy a bárány; egy ágazat ezeregy lehetőséggel

Csak forintban olcsóbb a bárány, valójában töretlen iránta az európai kereslet. Ez az ágazat még nagyon sok fejlődési potenciált...

Íme Csonka András szülinapos nővére, Edit: „Eszméletlenül fiatalos, csinos, lendületes és szexi”

Csonka András gyönyörű közös fotóval köszöntötte fel nővérét születésnapja alkalmából.

Ezek a fák hamar árnyékolnak – ne csak gyümölcsfát ültess a kertedbe.

A gyorsan árnyékot adó fák rendszerint igen nagy tápanyagigénnyel rendelkeznek, kevésbé kemény a fájuk, így az erősebb viharokat...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

0