Ezt olvasta már?


Ráerősít a pécsi és baranyai rendőrség az iskolai drogprevencióra

A rendőrség újabb fronton indított támadást a Pécsett és Baranya megyében elharapózó drogfogyasztás ellen. A Police.hu-n hétfő reggel jelent meg egy új - kifejezetten diákok és szüleik részére szóló - drogprevenciós programban résztvevő rendőrök elérhetősége, amelyet cikkünkben is összegyűjtöttünk.


hirdetés

A Pécsi Napilap a közelmúltban többször is foglalkozott a dizájner drogok pécsi előretörésével. A témában rendszeresen nyilatkozik hírportálunknak dr. Szemelyácz János addiktológus, a szenvedélybetegek és kábítószerfüggők gondozásával foglalkozó pécsi INDIT Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A szakember dizájner drogokról lapunknak korábban azt mondta, ezeknek két fő családja van: az úgynevezett „biofüvek”, amelyek körülbelül annyira „biok” mint egy nejlonzacskó, illetve a serkentőszerek. Ez utóbbiak közül elsőként a mefedron jelent meg Pécsett, majd annak tiltólistára kerülése után tűnt fel a városban a „dodó” néven ismert, MDPV-hatóanyagú szer. Ezt követően – másfél éve - került az utcákra a „pentakristály”, azóta pedig már három-négy különféle szer jelent meg Pécsett „penta” néven.

Szemelyácz egy, a serkentő dizájner drogok intravénás fogyasztásával összefüggő közegészségügyi kockázatra is felhívta a figyelmet, ez pedig az hepatitis C-fertőzések egyre nagyobb mértékű terjedése Pécsett. Mint arról már beszámoltunk a helyzet kezelése érdekében az ÁNTSZ, a Pécsi Gyermekotthon vezetősége, a rendőrség, az ügyészség, valamint az INDIT Közalapítvány is összeült.

Szemelyácz nemrég egy Siklóson tartott bűnmegelőzési fórumon kifejezetten az új pszichoaktív anyagoknak nevezett drogokról szólva arra is rávilágított, milyen komoly szerepe van a kábítószer-függőség kialakulásában a rossz családi mintáknak.

A BMRFK új programjában pont erre az aspektusra koncentrál: a rendőrség a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése érdekében a 2014/15-ös tanévtől új szolgáltatással áll a szülők, családok rendelkezésére – közölte az ORFK Kommuniációs szolgálata kiemelve, a program minden általános- és középiskolában tanuló gyermek családja számára elérhető.

A programban Baranya megyében résztvevő öt szakemberük szülői értekezleten, fogadóórán, telefonon vagy elektronikus levélben nyújt tájékoztatást a kábítószerrel kapcsolatos büntető igazságszolgáltatást érintő kérdésekben. Őket a következő helyeken érhetik el olvaóink:

Pécs

Komló

Mohács

Szigetvár

Siklós

PNL







0
0

hírek innen, onnan

Rekordnagyságú műholdat lőttek fel SpaceX Falcon-9 rakétával

A kanadai geostacionárius távközlési műhold a SpaceX Falcon-9 rakétájával indult Floridából. Tömege rekordnagyságú a maga...

Eldurvult a buli: leharapta ismerőse orrát a részeg nő

Furcsa viselkedése miatt hazaküldték, de ettől csak dühösebb lett.

Megjósolják a betegségeket az álmok?

Az álmok tematikájában bekövetkező változások visszavezethetőek arra, hogy a testünkben valamilyen betegség ütötte fel a fejét -...

A Wizz Air beszállna az olasz Alitaliába

Az új olasz kormány fontolgatja az olasz jelképnek számító Alitalia légitársaság állami kézbe történő visszavételét. A cég súlyos...

Megszólalt műtétje után a rákkal küzdő magyar színész: újra van remény

Fájdalmai megszűntek és már arra is reális esély van, hogy hatásos lesz a rá váró hosszadalmas kezelés.

Vakációzik a család: hogyan ne vesszünk össze a nyaralás alatt?

A nők jobban keresik az élményeket, míg a férfiak inkább passzív kikapcsolódással töltődnek fel nyaraláskor. A Groupama Biztosító...

Jég is eshet ma, marad a fülledt, viharos idő

24-30 fok lesz, de többfelé várható eső.

Jég is eshet ma, marad a fülledt, viharos idő

24-30 fok lesz, de többfelé várható eső.

Illegálisan tartott mobillal telefonált a börtönből a gyilkos

Az áldozat apja csörgette meg a telefont.

Csúcson a gazdasági fontos mutatója

Júniusi történelmi csúcsa után júliusban tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások minden korábbinál...

"Az ellenzék nem tud újat kitalálni"

Deák Dániel ellenzéki mítosznak nevezte, hogy a magyar kormány és a miniszterelnök elszigetelődött volna külföldön.

Ubrankovics Júlia szerint átlátszó indokkal dobták ki A tanárból

Csúnyán elbántak Ubrankovics Júliával, aki megdöbbent azon, hogy mindenki összefogott ellene.

0

Sport

A vasi Johan Cruyff beintett a hatalom 2rule-jának

Megvan a válasz az első NBI.-es forduló legfeszítőbb kérdésére: nem gyártott le egy darab szürke mackót a KétRule.

Rosberg: Ilyet még sosem láttam Hamiltontól

Az egykori csapattárs aggódik Hamitlon miatt.

A Barca új igazolása boldog, hogy többé nem kell tartania Messitől

Több álmatlan éjszakát is okozott Clément Lenglet-nek az argentin zseni, de ennek vége.

Megállt az élet Dunaújvárosban: pusztító vihar szakította félbe a magyar strandröplabda-bajnokság játéknapját

Szombaton a 16-os főtábla mérkőzéseivel folytatódott az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik, dunaújvárosi fordulója. A program eléggé az estébe tolódott, miután délután egy vihar miatt egy órára félbe kellett szakítani a mérkőzéseket.

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

2 - 2-nél a 92. percben rúgott bitang nagy gólt

Az MLS-ben szereplő Columbus Crew játékosa, Wil Trapp óriási gólt vágott.

Mégsem lesz futamgyőzelem? Vizsgálják Hamilton győzelmet érő manőverét

Veszélyben lehet Lewis Hamilton futamgyőzelme: a versenybírók vizsgálják a Mercedes pilótájának győzelmet érő manőverét. Bármekkora büntetést kaphat.

Vettel vezető helyről esett ki, Hamilton a 14. helyről húzta be a Német Nagydíjat

A Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat.

Iniesta és Torres sem ilyen bemutatkozásról álmodott Japánban

A Barcelona korábbi klasszisának a csapata, a Vissel Kobe szaladt bele nagyobb pofonba.

Így vélekedik a korábbi magyar kapitány Marco Rossi új stábjáról

Budapest Összeállt a labdarúgó-válogatott élére egy hónapja kinevezett Marco Rossi (53) stábja, a szövetségi kapitány ismertette, kikkel akarja sikerre vinni együttesét.

0

Bulvár

Itt az ideje elengedni az évtizedes balatoni strandkaja-örökséget

Megnéztük a Paletta új helyét, és beugrottunk a régóta üzemelő alapegységébe is Bogláron, ahol beleharaptunk a tavalyi év strandételének választott csodába.

Katasztrófa fenyeget

Válaszintézkedéseket készít elő az Európai Unió arra az esetre, ha Donald Trump elnök fenyegetésének megfelelően az Egyesült Államok védővámokkal sújtaná a gépjárművek és autóalkatrészek importját - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos július 19-én Brüsszelben.

Kidobatták a Ryanair-gépről a magyarok bőröndjeit Ferihegyen

Újabb botrányos eset történt Ferihegyen, nagyon kiszúrt a magyar utasokkal Ryanair. Ismét a Kanári-szigetekre tartó járat csomagjaival akadt problémája a fapados légitársaságnak.

Baleset: Felakasztotta magát egy hatéves kislány

Legkedvesebb játéka okozta annak a hatéves kislánynak a halálát, akire felakasztva talált rá az édesanyja.

Ez az igazi orosz lopásgátló, nem a medve

Ebben az 1980-ban gyártott Moszkvicsban olyan lopásgátló van, amit a legmodernebb technológiával sem lehet feltörni, pedig nincs benne se GPS-jeladó, se néma riasztó. És nem, nem is az a trükk, hogy kiszerelték a kormányt.

Gyors fogyás a japán vizes trükkel: ebből igyál reggel 4 pohárral

"Igyál 2,5-3 liter folyadékot minden nap... Ha hőség van, akkor négyet, ha sportolsz, akkor még többet..." De ki képes ezt betartani, és miért kell ennyi folyadékot bevinni? Egy japán módszer szerint reggel négy pohár víz csodákra képes.

Az intim titok - amiben nincsen semmi szégyellnivaló

Ne hallgass róla! Kérj segítséget!

A vasi Johan Cruyff beintett a hatalom 2rule-jának

Megvan a válasz az első NBI.-es forduló legfeszítőbb kérdésére: nem gyártott le egy darab szürke mackót a KétRule.

4 ok, ami miatt szagos lesz a verejték

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, esztétikai bőrgyógyász az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Betegállománya alatt facebookozott, kirúgták - Nem ő az egyetlen

Hogyan védekezhetnek a cégek az ellen, ha a munkatárs túl sok időt tölt a közösségi hálón?

Rosberg: Ilyet még sosem láttam Hamiltontól

Az egykori csapattárs aggódik Hamitlon miatt.

blogmorzsák

Mi lesz veled, Afrika?

Afrika kitartóan magas népesség­növekedési ütemével kapcsolatban kifejezetten hajmeresztő előrejelzé­sek jelentek meg. Mekkorára nőhet Afrika lakossága, és milyen hatással lehet ez a kontinensre és egész bolygónkra?

Kinek az álma?

Gondolatok a gyermekkori versenysport előnyeiről és árnyoldalairól.

Létezik-e elévülés a végre­hajtási eljárás alatt?

Idén január 1-jétől módosult szabályok szerint igen. Ebben az esetben bíróságtól kérni lehet a végrehajtás megszüntetését.

Miért tűnnek rasszistábbnak az idősebbek?

Sokak szerint azért, mert „más időkben születtek”. Ám egy kutatás szerint ez csak részben igaz, más oka is van.

Mit nyerhet a klub Cristianoval?

A választ tömören: Bajnokok Ligája győzelmet és sok pénzt. De felmerül kérdés: milyen hatással lesz a portugál csapatra a pályán és azon kívül?

Újabb epizód a Fidesz sorozatában

Egy olyan sorozatban, amelynek minden darab­ja azért született, hogy senki ne pofázhasson bele őfelsége, Orbán Viktor döntéseibe.

12 inspiráló gondolat Steve Jobstól

„A leggazdagabb embernek lenni a temetőben, nem fontos számomra. Úgy feküdni le este, hogy valami csodálatosat tettem aznap, ez a fontos számomra.“

Még egy ilyen megosztó zenekart!

A hipszterek is várták az új lemezt, a blackmetálosok is. De milyen lett?

Hogyan okoznak csalódást az elvárásaink?

Nem mindegy mit várunk el, és az miként teljesedik be!

Egy mindent elsöprő szerelem története

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Miskolcon ismerkedtek meg, az Ilyen nagy szerelem című darab első próbáján.

Ez maradt a Vizes VB után

Egy évvel a megnyitót követően a K-Monitor körbejárta és lefotózta a helyszíneket.

Paktumot ajánlott a Fidesz az ellenzéknek

Aminek az a feltétele, hogy belássa, a kormány politikája, remek, kiváló, sőt, megalapozott.

0