Ezt olvasta már?


Pótfelvételit hirdet augusztusra a pécsi Geopolitikai Doktori Program

A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája a nemzetközi trendekre is figyelve úgy alakítja oktatási rendszerét, hogy versenyképes tudást nyújtson. A hallgatók nagyfokú szabadságot kapnak a képzésben, de elvárják tőlük, hogy eredményeiket rangos nemzetközi folyóiratokban is publikálják.

Az augusztusi pótfelvételin még lehetőség van a jelentkezésre.

A most záruló tanévről Kovács Mónika, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földtudományok Doktori Iskola PhD-koordinátora adott tájékoztatást.

A koronavírus-járványveszély miatti kényszerintézkedések feloldásával az élet a PTE-n is visszazökkent a régi kerékvágásba. Ugyanakkor a doktori programok vizsgáit és védéseit ezután is a jól bevált módon, online tartották meg. Ami a felvételiket illeti, az országos tendenciák Pécsett is érvényesültek: az elmúlt évekhez képest itt is mérséklődött a jelentkezések száma.

A „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” elnevezésű, a fővárosi Bölcs Vár páratlan épületében is zajló doktori program idei felvételi eljárása lezárult, tizenhárom jelentkező közül öt hallgató állami ösztöndíjas, három pedig önköltséges helyre történő felvételéről döntött az Egyetemi Doktori Tanács. Augusztus végén pótfelvételit hirdetnek, amelyre várják még a jelentkezőket – mondta el a PhD-koordinátor.

A világon jelenleg még nagyon kevés helyen kínálnak a geopolitika területén doktori képzéseket. A Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen folyó képzéssel Magyarország úttörőnek számít e téren. Mindkettő az MNB Alapítvány támogatásával működik, egymást harmonikusan kiegészítve: Pécsett markánsabbak a politikai földrajzi és a földtudományi kapcsolódások, a Corvinus doktori alprogramjában pedig a geoökonómia-gazdasági aspektusok, az urbanizációs, tervezési és a fenntarthatósági dimenziók dominálnak.

A pécsi egyetem „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” elnevezésű doktori programján a jelenlegi évfolyamok létszáma 15 és 30 fő között mozog. Az ide érkező hallgatók végzettségüket tekintve meglehetősen színes képet mutatnak: többségük geográfus, közgazdász, jogász vagy politikai elemzői háttérrel rendelkezik, de olyanok is vannak, akik valamilyen tanári vagy mérnöki szakon szerezték meg a diplomájukat.

A hallgatókat jelenleg nyári egyetemi programok, konferenciák várják, amelyek lehetőséget adnak nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is.

A következő tanévre való felkészülésről Kovács Mónika PhD-koordinátor elmondta: „Mindig szem előtt tartjuk a nemzetközi trendeket, ezekhez is igazodva nyújtunk versenyképes tudást. A képzésben nagyobb szabadságot adunk a hallgatóknak, de elvárjuk, hogy eredményeiket rangos nemzetközi folyóiratokban publikálják. Ehhez maximális támogatást is kapnak mind a kutatásban, mind a publikálásban, továbbá a kapcsolatépítésben. Ennek része, hogy a képzésben jelen vannak mind szakmailag elismert hazai kutatók, mind nemzetközileg elismert szaktekintélyek is, mint például Paulo Feldmann (University of Sao Paulo), Su Changhe (Fudan University), Athanasios Orphanides, MIT professzor, volt ciprusi jegybankelnök, Tomohiko Taniguchi (Keio University) és Koichi Hamada (Yale), mindketten a japán miniszterelnök főtanácsadói továbbá Kaoru Natsuda (Ritsumeikan Asia-Pacific University) vagy Louis Philippe Rochon (Laurentian University).”

A PTE egy "normál módon" történő őszi tanévnyitással és képzési renddel számol, ám felkészülnek a járvány esetleges második hullámára is. Erre az esetre már nemcsak a jól vizsgázott online oktatási felületek és módszerek állnak a rendelkezésükre, hanem a „karanténidőszakban” szerzett hatalmas oktatói és hallgatói tapasztalatanyag is.







0
0

hírek innen, onnan

Koszos és rendetlen az autója? A pszichológusok szerint ezt árulhatja el a személyiségéről

A pszichológusok szerint egy poros műszerfal, a hátsó ülésen heverő kabát vagy néhány elfelejtett bevásárlószatyor nem feltétlenül a...

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Drámai elváltozást találtak a Cascadia szubdukciós zónában: Brandon Shuck geológus mutatott rá, mit vált ki a mélyben futó 75 kilométeres törés

Példátlan felvétel egy haldokló tektonikai rendszerről A Louisiana Állami Egyetem kutatói a Science Advances folyóiratban...

Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit

Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.

Bocsánatot kért Lannert Judit a futballhasonlatért

Úgy véli, zárt körben elhangzott megfogalmazása nem volt szerencsés, ugyanakkor továbbra is fenntartja a mesterséges intelligencia...

Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról

A felfedezés azért számít mérföldkőnek, mert a csillagászoknak most először sikerült egyértelműen azonosítaniuk olyan rádiójeleket,...

Omega-blokk alakulhat ki, Magyarország a keleti peremére kerülhet

Európa fölé szokatlanul meleg léghullámok sodródnak, az újabb hőkupola Magyarországot elkerülheti, ám a csapadékot sem engedi felénk.

Gyakran használ Bluetooth-t? Ezt jó, ha tudja

A Bluetooth a rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikáció egyik legismertebb technológiája, amelyet többek között...

Sokan csodaszernek hiszik ezt a gyógynövényt, de használata nagyon veszélyes lehet bizonyos gyógyszerek mellett

A természetes eredet nem jelenti automatikusan azt, hogy egy készítmény veszélytelen. Egyes gyógynövények ugyanis jelentősen...

Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató

Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.

Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton

Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0