Pécsen csak két körzetet nyert a FIDESZ
Alaposan felborult Pécs politikai térképe a vasárnapi önkormányzati választásokon, az eddigi városvezető FIDESZ-KDNP hiába állt össze az ÖPÉ-vel, csak hét mandátumhoz jutott a 25 fős testületben. Baranya a megyén kívül a városokban is ellenzéki lett.
Pécsen meggyőző fölénnyel nyerte el a polgármesteri széket Péterffy Attila, és megnyugodhat, kényelmes többsége lesz a közgyűlésben. A 25 tagú testületbe ugyanis 17-en a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben jutottak be, úgy, hogy a 18 egyéni körzetből 16-ot megnyertek. Érdekes, hogy mindössze kilencen – Berényi Zoltán, Sík László Lajos, Kővári János, Nyőgéri Lajos, Schmuck Roland, Fogarasi Gábor, Csizmadia Péter, Decsi István, Kóbor József, és Kunszt Márta – rendelkeznek képviselői tapasztalatokkal, tizenhatan újoncként debütálnak a testületben. Ráadásul közülük Sík, Nyőgéri és Schmuck egy ciklust ki is hagyott. A nagy kérdés az is, kiket fog Péterffy Attila alpolgármesternek felkérni maga mellé.
A pécsi közgyűlés összetétele
Polgármester: Péterffy Attila
Képviselők
Berényi Zoltán (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), Hencsei Zsolt (Mindenki Pécsért Egyesület), Sík László Lajos (Mindenki Pécsért Egyesület), Sajgó György (Mindenki Pécsért Egyesület), Topán László (Mindenki Pécsért Egyesület), Horváth Tamás (Mindenki Pécsért Egyesület), Kővári János (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), Zag Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület), Auth István (Mindenki Pécsért Egyesület), Siposné Bikali Éva (Mindenki Pécsért Egyesület), Nyőgéri Lajos (Mindenki Pécsért Egyesület), Ágoston Andrea (Mindenki Pécsért Egyesület), Csaba István (Mindenki Pécsért Egyesület), dr. Sschmuck Roland (Mindenki Pécsért Egyesület), Fürj Csaba (Mindenki Pécsért Egyesület), Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért Egyesület), Fogarasi Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület), Pokorádi Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület), Barkóczi Csaba (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), dr. Csizmadia Péter (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), Decsi István (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), dr. Kamarás Péter (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület), dr. Kóbor József (LEHET MÁS A POLITIKA), dr. Kunszt Márta (Mindenki Pécsért Egyesület), Vári Attila (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT-Összefogás Pécsért Egyesület).
Baranyai városok
Szigetváron az ellenzék által támogatott Vass Péter lett a befutó, Komlón ugyan maradt a fideszes Polics József a polgármester, ám ellenzéki többségű testületet kapott. Polics a bama.hu-nak arról beszélt, hogy mivel rendkívül szoros volt a verseny (közte és az ellenzéki polgármesterjelölt Ferenczy Tamás között), így várható, hogy a szavazatokat újraszámolják.
Mohácson Szekó József fideszes polgármester halálát követően az MSZP-s Csorbai Ferenc maradt az egyetlen jelölt a városvezetői posztra, és mivel nem lépett vissza a jelöltségtől, így ő lett a polgármester 1867 szavazattal. Viszont 4076-an úgy gondolták, hogy érvénytelen polgármesterjelölti szavazólapot adnak le. A nyolc egyéni választókerület mindegyikét a Fidesz nyerte meg, kompenzációs listáról két MSZP-s és egy DK-Momentum-Jobbik koalíciós képviselő került még be a testületbe a valasztas.hu adatai szerint.
Siklóson a fideszes jelölt Riegl Gábor lett a polgármester, a 8 egyéni listás mandátumból hatot a Fidesz nyert meg, kettőt pedig független jelöltek (a várost 17 évig vezető Marenics János és Szalai Ottó). Harkányban a fürdővárost 2014 óta irányító fideszes Baksai Endre Tamás lett ismét a polgármester, a hatfős testületbe négy fideszes és két független jutott be a valasztas.hu adatai szerint.
Szentlőrincen a független Koltai Péter nyert, a nyolc egyéni listás mandátumból hetet függetlenek, egyet pedig a Fidesz jelöltje nyert meg. Kozármislenyben a független dr. Bíró Károly tudott újrázni a polgármesteri székért vívott harcban, a nyolc fős testületbe hét független és egy a Fidesz által eléggé támogatott, a Porta Pannonia egyesület színeiben induló jelölt került be.
Pécsváradon a független és újrázó Zádori János lett a befutó, a hatfős testületbe csak független jelöltek kerültek be a valasztas.hu adatai szerint. Bólyban a független Hárs József újrázott, ő egyedüli induló volt a polgármesteri székért (egyébként 1990 óta vezeti a kisvárost). A hatfős testületbe csak független jelöltek kerültek be.
Sásdon a független dr. Jusztinger János lett a polgármester, a hatfős testületbe öt független és egy fideszes jelölt került be. Sellyén a független, korábban MSZP-s Nagy Attila lett ismét a polgármester, a hatfős testületbe hat független jelölt került be.
Mágocson a független Bogyayné Gál Tünde nyert a valasztas.hu adatai szerint, a hatfős testületbe csak független jelöltek jutottak be. Villányban a független jelölt Mayer István lett a polgármester, a hatfős testületbe független képviselők kerültek be.
Megyei közgyűlés
A megyei közgyűlésbe a valasztas.hu adatai szerint (99,76 százalékos feldolgozottság mellett) 12 fideszes - köztük Őri László volt pécsi alpolgármester, aki listavezetőként a közgyűlés elnöke lesz - jutott be, rajtuk kívül a Jobbik és a Demokratikus Koalíció 2-2, míg az MSZP és a Momentum 1-1 mandátumot szerzett meg.
A megyei közgyűlés összetétele: Almás Roland (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Dunai Péter (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Fazekas Róbert (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Guzsvány Attila (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Konkoly Gergő (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Konyári Zsolt (JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM), Mester László (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Mojzes Tamás (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Nagy Ferenc (DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ), dr. Őri László (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Pávkovics Gábor (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Péderi Tamás (MOMENTUM MOZGALOM), Pfeffer József (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Polics József (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT), Schwarcz-Kiefer Patrik (JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM), dr. Szakács László (MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT), Szarkándi Lajosné (DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ), Vörös Sára (FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG-KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT).
Az előzetes hírek szerint a megyei közgyűlés elnöke Őri László lesz, aki leginkább a Fideszesek körében találhat tapasztaltabb képviselőket. A megyei közgyűlésben ugyanis nyolc olyan név található – Almás Roland, Fazekas Róbert, Mester László, Mojzes Tamás, Pávkovics Gábor, Pfeffer József, Polics József, Szakács László –, akik már ültek közgyűlésben.
M. Z.
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


