Ezt olvasta már?


Pécs az örök városa Tóth Bertalannak

Már rutinos parlamenti képviselőnek számít a pécsi Tóth Bertalan, aki az elmúlt két évben az MSZP frakcióvezetője is volt az Országgyűlésben. Ez a felállás most sem változik.

Hogyan is lehet összeegyeztetni a frakcióvezető nyilván sokkal több feladatot igénylő munkáját azzal, hogy ne szakadjon el a választóitól egy politikus? Tóth Bertalan szerint ez nem lehetetlen, neki már kétéves rutinja van ebben.

- Amelyik politikus elfelejti a gyökereit, az óriási hibát követ el, én Pécsett születtem, ott nőttem fel, nekem az örök városom Pécs – kezdte Tóth Bertalan. – Két éve vagyok frakcióvezető a Parlamentben, így megtanultam összeegyeztetni a kettőt. Eddig is folyamatosan tartottam fogadóórákat Pécsett, rossz idő esetén a kertvárosi irodában, de ha kedvező volt az időjárás, akkor a Vásártéren. Akik figyelték a parlamenti munkámat, láthatták, intenzíven foglalkoztam, illetve Szakács László kollégámmal foglalkoztunk az országgyűlési felszólalásaink, javaslataink során a baranyai ügyekkel, elég csak a Zsolna-dolgozók által fizetendő kártérítésre, vagy a brókerbotrányok során bedőlt DRB Bank baranyai károsultjaira utalni. Sok ilyen kérdésben szólaltam fel, és a következő négy évben is ezt tervezem, bár hozzáteszem, a kormánypárti kétharmad kevés reményt ad az érdemi eredményekre, most is a Fidesz és holdudvara érdekei fognak érvényesülni, de a képviselői státuszból eredő összes lehetőségemmel élni kívánok, hogy felhívjam a figyelmet ezekre.

Tóth Bertalannak nem kell egyedüli baranyai ellenzékiként szélmalomharcot vívnia, hiszen a független Mellár Tamás, az Új Kezdetes, mandátumát később felvevő Hohn Krisztina és az LMP-s Keresztes László Lóránt is ebből a megyéből való. Keresztes ráadásul ki is jelentette honlapunknak, hogy szívesen venne egy együttműködést a baranyai képviselők között.

- Baranyáért, Pécsért mindenkivel partner tudok lenni, így természetesen Keresztes Lóránt felvetését is érdeklődéssel fogadom. Hozzáteszem, a megye, a város érdekeiért a kormánypárti képviselőkkel is szívesen együttműködnék, bár erre eddig nagy hajlandóságot nem tapasztaltam, de nem adom fel.

Frakcióvezetőként, az MSZP egyik mostani erős embereként azonban nyilván lesznek más feladatai is Tóth Bertalannak, minthogy csak Baranyát járja.

- Leszögezném, ez utóbbit semmiképpen nem hanyagolnám el. Ugyanakkor az is tény, hogy értékelni kell a legutóbbi választáson történteket, be kell látni, hogy egy egységes tömbként szereplő kormánypárttal szemben egy szétforgácsolt, elaprózott ellenzéknek nem sok esélye van a mostani választási rendszer szerint. Meg kell keresni azokat a témákat, amikkel a nagyvárosokon kívül is meg lehet szólítani az embereket, és el is kell hozzájuk juttatni ezeket az üzeneteket. Rövidesen tisztújítás lesz az MSZP-ben, és én pártelnöki pályázatot fogok beadni, a jelöltséghez 1500 aláírás kell a szervezeti tagoktól.

A többi képviselővel készült cikkek az alábbi linkeken érhetők el:

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Kemeny_ellenzek_lesz_az_LMP_-_baranyaiakkal_a_soraiban/213666

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Europaban_a_legtobbet_forditunk_kulturara_-_video/213550

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Nem_a_bizottsag__a_valaszto_a_fontos_-_video/213501

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Autopalya__hid_es_kikoto_-_video/213497







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0