Ezt olvasta már?


Pécs: Szilveszteri menüt kaptak a baranyai mentősök

Több éves hagyományt megtartva látogatott el Őri László a szilveszterkor is szolgálatot teljesítő mentősökhöz és mondott köszönetet az egész éves munkájukért.

A Baranya megyei mentőszolgálat munkatársai több, mint ötvenezer alkalommal segítettek a bajba

jutottaknak a megyében az idei évben és ehhez jöttek hozzá azok a többletfeladatok, mint például a

COVID tesztek végzése. Hálával és köszönettel tartozunk a mentősöknek az egész éves helytállásért,

ezért döntöttünk úgy a Baranya Segít Program keretében, hogy az ünnepek alatt naponta 11

helyszínen összesen 325 adag ünnepi menüvel lepjük meg a megyében szolgálatot teljesítő

mentősöket. Baranya nagy közössége nevében szeretnénk ezzel megköszönni az idei év 365 napján

végzett áldozatos munkájukat – hangsúlyozta Őri László megyei elnök.







0

hírek innen, onnan

Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató

Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.

Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton

Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...

Most kezdenél jógázni? 6 egyszerű ászana, amit otthon is kipróbálhatsz

Tíz perc egy szőnyegen, mezítláb, félhomályban – ennyi elég ahhoz, hogy a nap elején helyre billenjen a légzésed, és a válladból...

Musiala és Havertz is megsérült Amszterdamban: a szövetségi kapitány azonnal behívta a két helyettest

Kettős csapás Amszterdamban A német labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent ért el Hollandia ellen a Nemzetek Ligája...

Háziorvosom ordítja: ez lehet a bőrrepedések oka a hasunkon

A striák sokszor életünk fontos változásainak nyomait őrzik, gyakran például a várandósság után jelennek meg. Bár a bőrrepedések ma...

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa védelme”

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa...

"Szemtelenül sokat kerestünk" - Kiadta titkait a Blikknek a magyar sajtkirály: ez vár Cserpes Istvánra cégbirodalma eladása után

Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva,...

Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról?

A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez...

Száz éve elveszettnek hitt kincs került elő, magyar kutatók mutatták be a páratlan ékszert

Páratlan felfedezésről tett bejelentést a Habsburg Ottó Alapítvány, előkerült Mária Terézia csodálatos nagykeresztje.

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: Két katona vesztette életét egymás után

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: két katona vesztette életét az elmúlt napokban. Egyikük szolgálatban lett öngyilkos, másikuk...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0