Ezt olvasta már?


Palkovics: akár másfél-két éven belül megkezdődhet a mohácsi Duna-híd építése

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése.

A politikus elmondta: a híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti részén végigfutó M9-es autópálya-hálózat részét része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen. Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már a híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz.

A Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek, a szeptember 27-i időközi önkormányzati választás polgármesterjelöltjének meghívására a városba érkező miniszter felidézte, hogy a kormány a magyar közúthálózat fejlesztése során több célt is megfogalmazott, az elmúlt tíz évben pedig számos eredményt ért el. Azt mondta, a kabinet folyamatosan azon dolgozott és dolgozik, hogy a nagyvárosok gyorsforgalmi kapcsolatát biztosítsa, a határok ilyen módon való elérését megoldja, és hogy bármelyik településről fél óra alatt elérhetővé váljék egy-egy gyorsforgalmi út.

A fejlesztések folyamatosan zajlottak az elmúlt években és zajlanak jelenleg is: 2020 őszén 23-ból 18 megyeszékhely rendelkezik magas színvonalú bekötéssel a gyorsforgalmi hálózatba, 2025-re pedig minden megyeszékhely elérhető lesz négysávos úton, tízből kilenc magyar pedig fél óra alatt elérhet egy-egy négysávos, a gyorsforgalmi úthálózathoz kapcsolódó utat. Azt mondta, a kabinet arra is törekszik, hogy az autópályák hálózata sugarassá váljon. Ennek szellemében készült el a komáromi híd, és ennek megfelelően tervezik a Soprontól Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen, Szegeden és Békéscsabán át Nyíregyházáig vezető M9-es gyorsforgalmi utat, egyben a mohácsi Duna-hidat. Kiemelte: e kapcsolat már nem Budapest tehermentesítése, hanem a fővárosközpontú hálózat oldása, a vidéki nagyvárosok összekötése lesz. Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese a mohácsi híd tervezése kapcsán beszámolt arról, hogy a híd megépítése együtt jár majd az 57-es út M6-M60-as autópálya csomópontjától az átkelőig történő négysávossá fejlesztésével, a másik oldalon a szakasz az 51-es főúthoz való csatlakozásával. A csaknem 800 méter hosszú hídon lehetőséget biztosítanak majd a gyalogos és kerékpáros forgalomra is. Pávkovics Gábor azt mondta, a város tavaly szeptemberben elhunyt polgármestere, Szekó József munkássága alatt megkezdett nagyléptékű fejlesztéseket folytatni kell, azokhoz pedig kormányzati támogatásra van szükség. Reményét fejezte ki, hogy a Mohácson szeptember 27-én rendezendő időközi önkormányzati választásokat követően olyan testület dolgozik a városban, amely élvezi a kormány - a tervezett fejlesztésekhez nélkülözhetetlen - támogatását. Kiemelte: a településnek és az egész déli országrésznek hatalmas szüksége van a Duna-hídra, hiszen az összeköti az ország keleti és nyugati részét, Mohács számára ipari, otthonteremtési lehetőségeket biztosít majd. Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Mohács az ország stratégiailag kiemelten fontos területének számít, ezért az M6-os gyorsforgalmi út országhatárig való meghosszabbítása, a kereskedelmi kikötő megépítése és a híd létrehozása kulcsfontosságú a város és az egész déli országrész szempontjából. Szerinte az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulójáig a városnak rendkívüli fejlesztéseket kell megvalósítania. Reményét fejezte ki, hogy a kormány támogatásával nemcsak a három kiemelt beruházás, de számos más, mind a helyieket, mind a térséget szolgáló fejlesztés megvalósul a településen 2026-ig.

 







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0