Palkovics: a kormány célja, hogy a vidéki városok is erősödjenek a tudomány és az innováció terén
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának pénteki bejárásán.
hirdetés
Palkovics László kiemelte: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, a kutatási tevékenység kétharmada Budapesthez vagy Pest megyéhez köthető. Ezen szeretnének változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések - például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg - bevonásával, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. A miniszter hangsúlyozta: a kormány az egyetemekre a helyi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőiként tekint, ezért támogatják, hogy az egyetemek ne csak a saját városukban, hanem más városokban is létrehozzák telephelyeiket.
A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen szeretné maximálisan kihasználni azt a lehetőséget, ami a különböző szereplők együttműködésében rejlik - közölte Palkovics László. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal való küzdelem nem csak a pandémiás helyzet kezelését jelentette, a gazdasági nehézségekre is fel kellett készülni. Kiemelte: a nehéz helyzetbe került munkavállalókat oktatásokkal is segítik, ezek közül az egyik legkiemelkedőbb az informatikusképzés, melyre közel 65 ezren jelentkeztek. Bóka István, Balatonfüred kormánypárti polgármestere hangsúlyozta: a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy nem lehet egy gazdasági lábon állni, hiszen a csak turizmusból élő települések nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az a céljuk, hogy Balatonfüredre hozzanak olyan vállalkozásokat, amelyek viszonylag kis területi igénnyel magas hozzáadott értéket tudnak produkálni. A polgármester úgy fogalmazott: soha egyetlen kormány nem tett még annyit a Balatonért, mint a jelenlegi. Nemcsak turisztikai területen hanem az élet valamennyi terén jelentős források nyíltak meg a régió előtt, és az egy főre eső fejlesztési források tekintetében a Balaton régió meghaladja az országos átlagot - tette hozzá. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője fontos fejlesztésnek nevezte tudáscentrumot a térség jövője érdekében. Örömét fejezte ki, hogy Balatonfüred amellett, hogy vonzó turisztikai célpont és a magyar kultúra egyik fellegvára, a tudományos élet felé is nyit. Kotán Attila a BME kancellárja elmondta: az intézmény tízéves, 2030-ig tartó Science Park programjának részeként megvalósuló balatonfüredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd. Charaf Hassan a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának karjának dékánja hangsúlyozta: a tudáscentrum a vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, egyszerű, "tűszerű" képzésekre, illetve kutatási infrastruktúra biztosítására is alkalmas lesz. Az 1,9 milliárd forintból megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum kialakítása 2018-ban kezdődött és 2021 májusáig tart. A közel kétezer négyzetméteres komplexum több száz hallgatói férőhellyel és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kialakítanak kilenc oktató és négy kutató helyiséget, két előadótermet és négy tárgyalót, a központban 275 hallgatói munkaállomás működik majd.
hírek innen, onnan
Ott voltunk, amikor beiktatták az új tajvani elnököt
Laj Cseng-tö a beiktatási beszédében egy demokratikus, békés és virágzó Tajvan mellett tett hitet, és megköszönte az ország...
Feloldja a benzinexport-tilalmat Oroszország
Az orosz kormány arról döntött, hogy feloldja a benzinexport átmeneti tilalmát arra hivatkozva, hogy a piac kellően ellátott - közölte az...
„Úgy tűnik, itt nem látnak minket szívesen” - Goofyt molesztálta egy nagymama Disney Worldben: hova süllyedünk még?
A kaliforniai Disney World élményparkban döbbenetes dolgot tett egy 60-as éveiben járó nagymama. Az asszony a családjával együtt bepózolt...
A megvert magyar diáklányt hazugnak nevező politikus helyettesíti Robert Ficot: két éve még előzetesben volt
Robert Fico egyik legnagyobb bizalmasa és egyben védelmi minisztere kulcsszerephez juthat a szlovák elnök ellen elkövetett múlthét szerdai...
Belehúz az időjárás pünkösdhétfőn is: felhőszakadás, jégeső várható sok helyen
Napközben 24 és 29 fok közé melegszik a levegő, de a viharokat követően jelentősen visszaeshet a hőmérséklet. A hét közepére jöhet...
Doszpot Péter a 90-es évek sztárzsaruja volt: 61 évesen így él ötgyerekes apaként
Az egykori sztárnyomozó ma már kiegyensúlyozott férj és családapa.
Mi történik a Budai Várban? Figyelmeztetést adott ki a Honvédelmi Minisztérium
Lakossági felhívást adott ki a Honvédelmi Minisztérium.
Elképesztő, mint mondott P. Diddy, aki eszméletlenre verte barátnőjét - videó
A rapper egy hotel folyosóján rugdosta a földön fekvő barátnőjét, az egészről videó készült.
Álhír terjed a Robert Fico elleni merényletről
A szlovák belügyminiszter cáfolja az összeesküvés-elméletet.
Irgalmatlan botrány a meccsen: petárdákat és rakétákat dobáltak a pályára, félbeszakították a találkozót
Elszabadult a pokol a Rostock-Paderborn német bajnoki mérkőzésen, miután a hazai drukkerek füstbombákat gyújtottak, petárdák és...
Betelt a pohár: új traffiboxot telepítettek ebbe a fontos utcába a gyorshajtók miatt
Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a Töhötöm utcán a 30 km/h-ás sebességkorlátot nem...
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Szinte maga alá gyűrte a szállodahajó szombat éjjel Verőcénél a motorcsónakot. Egy ember kiúszott, két holttestet megtaláltak és még...
Sport
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros
A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.
Egy Mbappé biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa
Ethan Mbappét szurkolók támadták le autogramokért és, ha már ott voltak feltették neki a nagy kérdést.
Nem lehetett kérdezni Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I záró fordulójában. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője ugyan megjelent a derbit követő sajtótájékoztatón, de a sajtófőnök még az értékelése
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Kikapott Kanadától, nem jutott ki az olimpiára a magyar válogatott
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott vasárnap Kanadától a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik helyéért rendezett találkozón, így nem jutott ki a párizsi ötkarikás játékokra.
Drámai meccsen elvérzett a bajnok, új királya lesz a ligának
Van, hogy a húszpontos előny is kevés.
Váratlan bejelentést tett a PSG Kylian Mbappéról
A francia bajnokcsapat a hivatalos oldalán osztotta meg a hírt.
Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat
Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a Ferencvároson múlik, […] A Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-
Bulvár
Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.
Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
Meg is kellett műteni.
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs
Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.
Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
A Budapesti Rendőr-főkapitányság képeket tett közzé a megtalált roncsról.
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel
Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
Rajtakaptam és fogalma sem volt, hogy hallottam minden szavát.
Amerikából terjed, Orbán Viktor harcot hirdetett ellene
A liberalizmus „utódideológiájának” is nevezik, a magyar kormányoldal „irtaná”. De miről is van szó?
blogmorzsák
Pszichológus szerepe súlyos betegségek kezelésében
Egyre nagyobb teret és elismerést kap az egészségpszichológusi munka a kórházakban.
Fordulat jöhet a Katalán függetlenség ügyében
A terület választásait a szocialista jelölt nyerte, ami lehűtheti a függetlenségi mozgalmak kedélyeit.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál