Ezt olvasta már?


Oviból suliba - Készüljünk fel az iskolakezdésre!

Az óvodalátogatás nem csak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti. Az iskolakezdés mégis okozhat nehézséget a kicsik számára, hiszen egy teljesen új világba csöppennek, amikor elsőosztályosokká válnak.

Ez az időszak nem csupán fizikailag és szellemileg jelenthet plusz kihívást a gyerekeknek, hanem pszichésen is megterhelő lehet. Hogyan könnyíthető meg az átmenet? Mit tehet a szülő? A WEBBeteg gyermekpszichológusának összefoglalója az iskolakezdéssel járó lelki megpróbáltatásokról.

Amíg az óvodakezdésnél a gyermeknek ahhoz kell alkalmazkodnia, hogy bizonyos időre el kell válnia a szüleitől és a megszokott környezetétől, és új szabályrendszerhez, valamint a közösségi együttéléshez is hozzá kell szokni, addig az iskolakezdés egy teljesen új közösség elfogadása mellett számos más elvárást is támaszt a gyermekek elé. Mindezekkel a kihívásokkal a gyermek mellett a szülőknek is meg kell küzdeniük, amely eleinte nagyobb testi és lelki erőfeszítést kíván meg a család minden tagjától.

Nem csak a családnak, de az általános iskolai pedagógusoknak nagy szerep jut a kisgyermekek tanulásra nevelésében és az iskola elfogadtatásában, azonban ez csak úgy sikerülhet jól, ha az iskolakezdés előtt a szülők a megfelelő előkészületekkel megalapozzák ezt a folyamatot.

Lássuk, mik a legjelentősebb változások iskolakezdés idején

  • A napirend lényegesen kötöttebbé válik a korábbinál (pl. nem lehet fél órával később érkezni az iskolába, csak azért, mert lassabban sikerül reggelizni, és a nap nagy részében nem döntheti el a gyermek, hogy milyen tevékenységet választ, például nincs délutáni pihenő).
  • Folyamatos teljesítményhelyzetbe kerül a gyermek, ami eddig ismeretlen volt számára.
  • Új típusú fizikai terhelés éri a kicsiket (pl. iskolatáska, 6-8x45 perces ülés).
  • Kötöttebb viselkedési elvárásokkal szembesülnek a gyerekek (pl. illemszabályok gyarapodása, 45 perces kommunikációs stop a kortársakkal, órai jelentkezés stb.).

Várjunk az iskolakezdéssel még egy évet?

Nagyon fontos, hogy az iskola elkezdése előtt a gyermek érdekeit szem előtt tartva mérlegeljünk! Fogadjuk el, amennyiben gyermekünk (aki bár betöltötte a 6. évét vagy akár már a hetedikhez közelít) még nem mondható iskolaérettnek. Ezt az óvónők többnyire reálisan és objektíven ítélik meg, de kérhetünk segítséget a helyi pedagógiai szakszolgálatoktól is, ha bizonytalanok vagyunk. Ez azért jelentős szempont, mert ha még nem alakult ki az a gondolkodási és viselkedési mód a gyermekben, amit az iskola elvár, akkor az ebből fakadó stresszhelyzetekkel az évkezdés után nagyon hamar szembesülni fogunk. Ami nagyobb baj, hogy a gyermek is azonnal szemben találja magát azzal, hogy nem képes megfelelni az egyre növekvő elvárásoknak, a kudarcélmény pedig hosszú távú negatív hatást fejthet ki a lelkivilágára és a tanulmányi előmenetelére.

Így hangoljuk hatékonyan az iskolakezdésre a csemeténket

Ahhoz, hogy a gyermekeknek a lehető legkönnyebb legyen az átállás, a szülőknek mindenképpen fel kell készíteni az iskolakezdésre őket, de nem mindegy, hogy hogyan!

  • Ne „rémisztgessük” a gyereket az iskolával! „Az iskolában nem játszhatsz majd annyit.”„A suliban nem mehetsz ki akármikor mosdóba.” – ezek és az ehhez hasonló mondatok könnyen elbizonytalaníthatják a gyerekeket, esetleg félelemérzetet okozhatnak bennük, ezért kerüljük az efféle, negatív érzéseket, esetleg szorongást kiváltó figyelmeztetéseket.
  • Meséljünk spontán az iskoláról! Jó ötlet a saját iskolaéveinkről beszélni, hiszen a gyermek így meggyőződhet róla, hogy egyszer mi is átéltük azt, ami rá vár, így bizalommal fordul majd később is hozzánk a kérdéseivel. A történetekben és az iskoláról szóló beszélgetésekben javasolt inkább az iskolába járás pozitív oldalait kidomborítani. Például azt, hogy mennyi új és érdekes dolgot tanulhat meg és próbálhat ki, hogy mi mindenre lesz majd képes, miután megtanult olvasni és számolni, hogy mennyi új gyereket ismerhet meg, és mennyivel önállóbbá válik majd.
  • Válaszoljunk őszintén! Az óvodáskorú gyermekek rendkívül érdeklődőek, általában már az ovi utolsó évében elkezdenek kérdezősködni az iskoláról. Ilyenkor mindig az igazat kell válaszolni a nekik, hiszen a rájuk váró feladatokat és elvárásokat akkor sem kerülhetik ki, ha elhallgatjuk előlük őket. Beszéljünk nyíltan, ha például ha szóba kerül, hogy bizony lesznek olyan változások is az iskola miatt, amik nem feltétlenül a kedvükre valóak (pl. a koránkelés).
  • Vonjuk be az előkészületekbe a kicsiket! Az iskolára hangolódásban sokat segíthet, ha a gyermek aktívan részt vesz az iskolakezdéshez szükséges teendőkben (pl. füzetcsomagolás, vignetta ragasztás). A felkészülésnek szintén fontos állomása lehet a tanszerek vásárlása. Hagyjuk meg ennek a kissé rituális voltát, és ha van rá lehetőségünk, akkor engedjük a gyermeknek kiválasztani a felszerelés azon darabjait, melyeket nem határoz meg előre az iskola.

Nem hiba, ha a gyermek még nem tud olvasni

A szülők körében számos tévhit él azzal kapcsolatban, hogy az iskolakezdésre mi mindent kell megtanulniuk a gyerekeknek. Valószínűleg a csemeténk mindent elsajátított, amire szüksége van ahhoz, hogy megkezdhesse tanulmányait, ha nincs észlelhető lemaradás a fejlődésében (ezeket a szakemberek, óvodai dolgozók figyelik és jelzik). Nem kell tehát olvasni tanítanunk, folyton számoltatnunk, vagy foglalkoztató füzetekkel elárasztanunk. Sőt, kifejezetten az a leghasznosabb, ha engedjük őket friss levegőn mozogni, kirándulni, sportolni és a többi gyerekkel játszani. Sok szülő nem tudja, hogy a mozgás hatására fejlődnek azok az idegpályák az agyban, melyek elősegítik a tanulási folyamatokat.

Ne várjunk csodákat a gyermekektől!

Amikor elkezdődött az iskola, fontos, hogy a szülő reális elvárásokat támasszon gyermeke felé. Egy aktív, szabályszegő óvodásnak természetes, hogy eleinte nem lesz kiváló a magatartása, a gyengén rajzoló gyermek pedig valószínűleg nem fog rögtön gyöngybetűkkel írni – azonban ezek a készségek folyamatosan fejleszthetők.

Javasolt ellenben a gyermek erőfeszítéseit rendszeresen dicsérni, eredményeit kiemelni, ugyanakkor a hibáira is mindig figyelmeztessük, de ne hangsúlyozzuk azokat. Ami nagyon fontos, hogy ne azt érezze a gyermek, hogy a szülői szeretet és elfogadás a teljesítményétől függ. Ezzel együtt persze szükség van arra, hogy legyen egy követelményrendszer a szülő felől, de ez inkább arra vonatkozzon, hogy a gyermek képességei szerint a legtöbbet hozza ki magából. Az önállóság sem fog egyik napról másikra ugrásszerűen kialakulni: már az óvodáskorban el kell kezdeni arra szokatni a gyermeket, hogy a saját dolgait rendben tartsa, például, hogy önállóan öltözködjön.

Tanulni, tanulni, tanulni – Vagy mégsem?

Az első iskolaévben nem várható el a gyerekektől, hogy egész nap a tanulással foglalkozzanak. Az óvodából általános iskolába vezető úton is fontos betartani a fokozatosság elvét. Az 1. osztályosoknak még nem javasolt az iskola melletti külön foglalkozás, maximum a heti egy alkalommal történő sportolás, ha igényli a gyerkőc, de főleg a szabad játék az, amivel levezetheti a feszültségét.

Mindig beszélgessünk az iskolában történtekről

A gyermek várakozását, lelkesedését sajnos, sokszor letörik az első hetek az iskolában, amikor szembesül a kötöttségekkel, a folyamatos feladatokkal és versenyhelyzettel, valamint a monotonitással. Engedjük, hogy feszültségét megfogalmazhassa és – elfogadott keretek közt – levezethesse.

Támasszunk felé reális és jól megfogalmazott elvárásokat, de ne büntessük a hibákat, főleg az első szárnypróbálgatásoknál. A jutalmazás formája elsődlegesen a dicséret legyen, és ne tárgyi jutalom. Emellett igyekezzünk a gyermek önmaga felé irányuló elvárásait racionális keretek között erősíteni, hogy ne a mi kedvünkért tanuljon, hanem saját maga miatt (ez később nagy segítség lesz). A gyakorlásokat, házi feladatokat igyekezzünk a minimálisan szükséges szintre és időtartamra csökkenteni alsós gyerekeknél, hogy még kellő mennyiségű idejük maradjon a „gyerekes” dolgokra, így nem fogják teherként megélni a tanulást.

Testi tünetek az iskola miatt - Mikor kezdjünk aggódni?

Gyakran előfordul, hogy az iskolakezdés egy élethelyzeti krízisként jelenik meg a gyermeknél, ami változatos tünetek képében manifesztálódhat: például bepisilés, visszatérő hasfájás, dadogás, szorongás vagy alvásproblémák. Nagyon fontos figyelni a jeleket és hogy meddig, milyen intenzitással jelennek meg. Ha tartóssá válnak, vagy fokozódó tendenciát mutatnak, akkor mindenképpen és minél hamarabb keressünk fel szakembert, mert a problémákat különben hólabdaszerűen görgethetjük majd magunk és a gyermekünk előtt egész tankötelezettsége alatt. Mindemellett fontos tudni, hogy a tünetek hátterében nem csak az iskolával járó pszichés terhelés állhat, ezért minden típusú panasz esetén javasolt orvosi kivizsgálással kezdeni!

Forrás: WEBBeteg - Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus







0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0