Ezt olvasta már?


Ötmillió tonna őszi búza termett az idén

A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően közölte: az országos termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként, így a 958 ezer hektáros területről mintegy 5 millió tonna termést takarítottak be. A legmagasabb termésátlagokat Tolna (hektáronként 6,17 tonna ) és Baranya megyéből ( hektáronként 6,15tonna) jelentettek. Sikértartalmat pedig 21-től 35 százalékig is mértek, a gabona szárítására nem volt szükség.

Hozzátette: a hozamok nagy szórás mellett a hektáronként 10 tonnától ennek a harmadáig terjedtek. A betakarított búza mennyisége a várt 10-15 százaléknál kisebb mértékben, 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Dunántúl egyes részein 50 százaléknál magasabb a betakarított malmi minőségű búza aránya, az alföldi megyékben viszont sok helyen takarmány minőségű a learatott búza nagyobb része. Így például: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyékben az őszi búza nagyobb része takarmány minőségű lett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor a termés 60-65 százaléka éri el a malmi minőséget, Győr-Moson-Sopron megyében 75 százalék a malmi minőség aránya, míg Vas megyében 65-70 százalék.

Czerván György elmondta: az őszi árpa aratása is befejeződött. Országos átlagban 5 tonna hektáronkénti hozammal, 1,18 millió tonna őszi árpa került a magtárakba. A többi kalászos betakarítási készültsége is 90 százalék feletti. A rozs termésátlaga 3,15 tonna hektáronként, a triticale termésátlaga 4,38 tonna hektáronként. A tavaszi árpa hozama 4,26 tonna átlagosan hektáronként, míg a zabé 2,97 tonna termésátlagú hektáronként. Az őszi káposztarepce betakarítása befejeződött. Az országos termésátlag 2,9 tonna hektáronként. A betakarított repce minősége jó, olajtartalma 50 százalék körüli.

Az előzetes becslések szerint az országban mintegy 7,9 millió tonna nyári betakarítású termény kerülhet a magtárakba, a múlt évi mintegy 8,5 millió tonnával szemben. Az idei összes termés a 2016-os rekord értékektől 7 százalékkal elmarad, de az elmúlt öt év átlagát 4,8 százalékkal meghaladja. A tavalyi történelmi rekordokhoz képest alacsonyabb idei eredmények ellenére is az ország ellátása megfelelően biztosított a 2017/2018-as szezonban és exportra is bőven jut majd áru, őszi búzából például 2,3 millió tonna - közölte Czerván György.

Jelezte: a júniusi és júliusi időjárás Európában egyértelműen a hőhullámokról szólt. A legkomolyabb károk az Ibériai félszigeten, Olaszországban és Közép-Európa egyes részein keletkeztek, Magyarország nagy része is beleesett a kritikus zónába. A keletkezett károk jelenleg még nem becsülhetők, mert augusztus folyamán újabb hőhullámok érkezhetnek. Elmondta: szinte minden szántóföldi növénynél továbbra is nyomott piaci helyzet jelentkezik. Az elmúlt hetekben a nemzetközi piacokon tapasztalható áremelkedés jelentős részét semlegesítette a forint erősödése, így a forintban mért hazai árak nem változtak érdemben.

Így például az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) árjelentései alapján a malmi búzánál 42 844 forint volt a tonnánkénti ár, szemben az egy évvel ezelőtti 39 659 forintos tonnánkénti árral. A takarmánybúzánál 41 270 forintot tett ki a tonnánkénti ár, míg egy évvel korábban 36 710 forintot. A most betakarított növények - például a malmi- és takarmánybúza, az őszi árpa - a területalapú támogatás nélkül - ami mintegy 69 ezer forint hektáronként - veszteséges lenne. A repce az egyedüli növény, ami támogatás nélkül is nyereséget termelne. Kárjelentés pedig - elemi károkra - eddig mintegy 150 ezer hektárra érkezett, míg egy évvel korábban 124 ezer hektárra - mondta az államtitkár.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke arról beszélt, hogy az eredmények alapján a mostani betakarítás a közepes évek közé tartozik majd. A termelők szempontjából az árakkal pedig elégedetlen volt.







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0