Ezt olvasta már?


Ötletpályázattal segíti Baranya a Zöld Város programot

Kihirdették a „Zöld város kialakítása” című ötletpályázat eredményét.

A tervpályázatokat a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal és a városi önkormányzatok közösen hirdették meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatban – Szigetvár, Villány, Sásd – vonatkozásában, ahol a terveket is meg lehetett tekinteni.

 

Az ötletpályázat célja az volt, hogy a városok meghatározó közösségi tereire, zöldterületeire olyan kortárs építészeti megoldásokat találjanak, amelyek továbbgondolásával a későbbi TOP pályázat műszaki tartalmát is ki lehet alakítani. Az eredményhirdetésen Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainál a megye partnerként segíti a településeket.

 

- 2012 óta szolgáltató megye vagyunk, több területen is segítjük a pályázókat, a szakmai háttér kialakítása érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk mind a Baranya Megyei Mérnöki Kamarával, mind a Dél-Dunántúli Építész Kamarával azzal a szándékkal, hogy baranyai tervezők dolgozzanak a helyi projektek előkészítésében, kivitelezésében, mi mindenképp számolunk velük.

 

Szigetváron a Várkert – Almás-patak környezetét gondolták újra, Villányban az „ős”-pincesort és az új rendezvényteret összekötő „fő tengely”, a Baross Gábor utca és kapcsolódó terei, Sásdon pedig a Hősök tere és környezete újulna meg. A dokumentumokban a jövedelemteremtő szolgáltatás kialakítása éppúgy megjelenik, mint az alapinfrastruktúra kialakítása, a növényállomány gyarapítása, a vizek helyben tartása és felhasználása. Kreatív és innovatív ötleteket vártak és azt is kapták.

- A pályázat összetettsége nehéz feladat elé állította a tervezőket, olyan szakembereket hívtunk meg, akik helyismerettel és megfelelő referenciákkal rendelkeznek. Mivel a fejlesztések természeti- és épített környezetünk több olyan elemét is érinthetik, mint például zöldfelületek, sétányok, játszóterek, közvilágítás, utcabútorok, kiszolgáló épületek, az értékelési szempontok között szerepelt többek között a városszerkezeti kapcsolat, funkcionalitás, reális műszaki megoldás, ütemezhetőség, városképi illeszkedés. A tervezők szakmai kihívásként tekintettek a feladatra és megfelelő „válaszokat” adtak az érintett akcióterületekre – mondta Riegl Gábor megyei főépítész.

 

Böjte Tibor tájépítész, a bíráló bizottság tagja elmondta, nehéz volt a dolguk, hiszen minden pályázatban voltak remek ötletek, amelyeket a későbbiekben érdemes hasznosítani:

 

- A bírálatnál fontos szempont volt, hogy a kialakítandó tér többfunkciós legyen: a helyiek és az odalátogató is élvezhessék az adottságokat, turisták szempontjából is jó legyen, évente szervezett rendezvényeknek is alkalmas színtér lehessen.

 

Az ötletpályázat keretében több értékes megoldás is született, a bírálóbizottság valamennyi beérkezett pályaművet megvételre alkalmasnak találta. A városok pályázataikat szeptember 15-ig nyújthatják be.

 

 







0
0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0