Ezt olvasta már?


Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű fesztivál zenei programja

Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű (FOO) zenei fesztivál programja. A 2023. június 28. és július 1. között zajló jubileumi, 15. fesztiválon a látogatókat csaknem 150 zenei produkció várja. A program bejelentésével egyidőben a napijegyek értékesítése is elkezdődött - közölte Egyedi Péter, a fesztiv

Közleménye szerint a jövő évi FOO-n adja egyetlen fesztiválkoncertjét a Kispál és a Lovasi formáció, amelyben Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor és Babcsán Bence zenél, koncertprogramjuk pedig a Kispál és a Borz korai, különlegesebb szerzeményeire épül.

Három év kihagyás után tér vissza Orfűre a Quimby, míg először lép fel Bródy János és zenekara, csakúgy, mint a Kátai Tamás nevével fémjelzett Thy Catafalque.

A fiatal és feltörekvő produkciók közül a két legnagyobb zenei helyszínen kap lehetőséget a Carson Coma, az Elefánt, az Esti Kornél, az Analog Balaton, Deva, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Galaxisok, az Ivan & the Parazol, valamint először lép a nagyszínpad deszkáira az aurevoir. vagy Beton.Hofi.

A FOO klasszikus nagyszínpados fellépői között lesz a 30Y, a Vad Fruttik, a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, a Kiscsillag és a Budapest Bár - sorolta a sajtófőnök.

Az idősebb korosztály képviselőinek Bródyn túl HOBO, a KFT, Karácsony János, Másik János, a Pál Utcai Fiúk, a Müller Péter Sziámi AndFriends vagy a Kontroll Csoport koncertjével igyekeznek kedveskedni a szervezők. Idén Tátrai Tibor is visszatér Orfűre, új zenekarával, a godfater.-ral.

A hiphop kedvelőit Beton.Hofi mellett a Pogány Induló, Dé:Nash, a Slow Village, Funktasztikus, 6363, vagy a Tranzkaphka szórakoztatja.

A klubhangulatra vágyók a kisebb Amondó színpadon és a Nagysátorban láthatják a metál, az alternatív rock, a pszichedelikus rock, a világzene és a pop képviselőit; fellép a Platon Karataev, a Mitsoura, az Erik Sumo, a VHK, a LAZARVS, Frenk, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Fiúk, a Felső Tízezer, a Hiúz és a Devil's Trade is.

A fesztivál erdei helyszíne 2023-ban is komolyzenével indul, majd jön a Mesél az erdő műsorsáv, ahol feltörekvő dalszerzők nem csak eljátsszák dalaikat, de mesélnek is róluk, míg az esti óráktól az iamyank, a Jazzékiel, Németh Juci és G. Szabó Hunor és Bérczesi Róbert lép fel.

A fesztivál Borfalu nevű színterén a nép- és világzenekedvelők számára játszik a Cimbaliband, a Romano Drom, a Söndörgő, a Góbé, a Kacaj vagy a Gypo Circus, Barkóczi Noémi, a Lázár tesók, az Aron Andras and the Black Circle Orchestra és a Middlemist Red.

A fesztivál alatti tószakaszon található Víziszínpadon ad majd minikoncertet Likó Marcell és Kerekes Gergely, a Péterfy Bori & the Mini Love Band, a Kerekes Band, az aurevoir., Beton.Hofi és a Tudósok.

Aki a koncertek után táncolással vezetné le fölösleges energiáit, annak olyan DJ-k szolgáltatják majd a zenét, mint DJ Palotai, a Tesco Disco, DJ R-Nold & Acid, vagy D.Koms, míg az erdőben minden éjjel a Tilos Rádió tart partit olyan fellépőkkel, mint DJ Titusz, Bobby Shyze, Kanada Káosz, az Önismereti Diszkó, az !rodalmi Dubtechno valamint Totoya Klub.

A részletes zenei program, valamint a jegyekkel kapcsolatos információk megtalálhatók a fesztivál honlapján, a fishingonorfu.hu-n.

 







0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0