Ördögkatlan Fesztivál tizedszer, visszatekintéssel és újdonságokkal
Tizedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz évre. - Pécsi Napilap -
"Első védnökünk, Cseh Tamás nyitotta meg az első Ördögkatlant 2008-ban a nagyharsányi iskola tornatermében. Kis fesztiválként indultunk, de az évek során lett egy lelkes csapat, kiteljesedtünk, megnőttünk. Az elmúlt évek felidézése mellett idén is több olyan produkció lesz, amely csak nálunk lesz látható" - mondta Bérczes László főszervező a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
A jubileumi programban szerepel Verdi Requiemjének nagyszabású előadása, Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert, jön a francia Galapiat kortárs cirkuszi társulat, az Ukrán Udvar házigazdája lesz Both Miklós, koncertet ad mások mellett a Quimby, a Kiscsillag, Lajkó Félix, Alexander Balanescu, levetítik és színházban is előadják Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását. Mint Hajdu Szabolcs elmondta, új előadásuk, a Kálmán-nap is színre kerül a villánykövesdi faluházban.
Új regényéből olvas fel Krasznahorkai László. Utóbbi az idei Ördögkatlan díszvendége lesz, akárcsak Hajdu Szabolcs, az öt előadással érkező Szkéné Színház, a Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart vagy Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet is felvonultató Fonó Budai Zeneház, és a fesztiválon évek óta fellépő művészházaspár, Kolonits Klára operaénekes és Dinnyés Dániel karmester.
"A megszokott helyszínen, Beremenden idén nem egy, hanem három komolyzenei előadás lesz. Verdi Requiemjét augusztus 4-én a Nemzeti Filharmonikusok zenekarával és kórusával adjuk elő, egyben emléket állítunk az együttes tavaly elhunyt vezetőjének, Kocsis Zoltánnak is. Az előadáson szólistaként Fodor Bernadett, Kolonits Klára, Brickner Szabolcs és Gábor Géza működik közre" - mondta Dinnyés Dániel.
Szólt arról is, hogy előző nap, augusztus 3-én Verdi Operagálát is tartanak, itt mások mellett László Boldizsár is hallható lesz, és 5-én szintén lesz egy klasszikus zenei koncert.
Kiss Mónika, a másik főszervező arról beszélt, hogy az augusztus 5-i Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncerten a nagyharsányi szoborparkban Beck Zoltán lesz a házigazda, fellép mások mellett Másik János, Alexander Balanescu, Lovasi András, Víg Mihály, a francia Wombo Orchestra, Kiss Tibor, a Budapest Bár és a 30Y is. "A kilencvenes években majdnem lett egy közös koncertje Budapesten Cohennek és Cseh Tamásnak. Cohen elfogadta a meghívást, de aztán elvonult egy kolostorba elmélkedni, így végül nem találkoztak" - idézte fel Kiss Mónika.
Both Miklós világzenei gitárprímás a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy most tért vissza öthónapos ukrajnai népzenegyűjtő útjáról.
"A három éve zajló projekt keretében eddig mintegy ötven faluban jártunk. A nagyharsányi Ukrán Udvarba idén elhozunk 24, többségében 80 év feletti embert az ukrajnai paraszti közösségből és nem koncertszerűen, hanem az ottani kultúrát bemutatva adunk közös műsort. Lesz ukrán esküvő, filmvetítések, beszélgetések és ukrán vacsora is" - tette hozzá Both Miklós.
A Szkéné mellett jelen lesz az Ördögkatlanban az Orlai Produkció (például a Kétely című új darab bemutatójával), a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetem előadásai.
Mint elhangzott, a k2 vándorszínház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását, tehát A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabját.
Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, különleges programokkal, a színházi előadások és a koncertek mellett például opera- és dalírás workshoppal, börtönrádiósokkal készül a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, de lesznek gyerekprogramok is, benne Halász Judit-, Rutkai Bori-, Szalóki Ági-koncert.
Bérczes László elmondta, hogy a jubileumi Ördögkatlan költségvetése mintegy 150 millió forint, ennek többsége állami támogatás. Naponta várhatóan 10-15 ezer ember fog megfordulni a fesztivál ötven-hatvan helyszínének több száz programján. Petz Annamária gazdasági vezető beszámolt arról, hogy ismét gyűjtést indítanak annak érdekében, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tudjanak vendégül látni a fesztiválon, ezúttal Adorjásból.
hírek innen, onnan
Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet
Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...
Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben
Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...
Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család
Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.
„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét
Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.
Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele
A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.
Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra
Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...
Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival
Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.
Mi a baj a Terror Házával?
Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...
Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett
Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.
Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt
Videóra vették a brutális jelenetet.
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


