Ezt olvasta már?


Orbán tusványosi beszédét bírálják pécsi ellenzéki vezetők

Az MSZP elnöke szerint nagyon messze van a magyar valóságtól a kormányfő által Tusnádfürdőn felvázolt kereszténydemokrácia. Az LMP szerint Orbán Viktor tusványosi beszédéből az derült ki, hogy a miniszterelnök "továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent".

Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor beszédére szombaton. A feltöltött videóban elmondta: a Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja.

Tóth Bertalan közölte, a valóság nagyon messze áll attól, amit a miniszterelnök kereszténydemokráciának gondol.

Ma Magyarországon több tízezer család kilakoltatás előtt áll, a devizahitelek problémáját nem oldották meg, lezüllesztették az egészségügyet - mondta.

Azt firtatta, belefér-e a kereszténydemokráciába, hogy "pártkatona" legyen a legfőbb ügyész, a miniszterelnök volt gázszerelőjének cégeit európai uniós és magyar közbeszerzésekből hizlalják fel, a közmédiában csak és kizárólag kormánypropaganda szóljon, vagy az, hogy ellenfélnek tartják a közélet tisztaságával foglalkozó civil szervezeteket.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül, az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről, gazdasági térségről, szabad nemzetek együttműködéséről.

Tóth Bertalan közölte: amikor Orbán Viktor liberális Európáról beszél, elfelejti, hogy a bizottság és a parlament tagjainak többségét kereszténydemokrata pártok adják.

Az ellenzéki politikus az együttműködő és szociális Európa mellett tett hitet. Azt mondta, olyan Európát szeretnének, amely biztonságos, amely megvédi határait és a kihívásokra közös megoldásokkal válaszol.

Keresztes László Lóránt kifejtette: az LMP álláspontja szerint valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. Úgy vélik azonban, hogy a következő időszak valódi tétje az: képes lesz-e Magyarország azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.

Azzal az ellenzéki párt egyetért, hogy az egyik legkomolyabb probléma a migrációs válság kezelése.

Az LMP szerint az illegális migrációt meg kell állítani, az unió külső határait meg kell védeni, és a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia. Ezen felül viszont úgy vélik, olyan kérdésekkel is kiemelten kellene foglalkozni, mint az orosz befolyásszerzés erősödése Magyarország és Közép-Európában. Az LMP szerint kiemelt nemzeti érdek, hogy a magyar kormány hatékonyabban lépjen fel az orosz agresszióval szemben.

A miniszterelnök a Kárpát-medence újjáépítéséről mondott szavai kapcsán az LMP azt emelte ki: először az olyan kihívások hatékony megoldásával kellene foglalkozni, mint a magyar fiatalok százezreinek elvándorlása, a vidéki térségek leszakadása.

Orbán Viktor úgy látja, modellje működik, az LMP szerint viszont nem.

"Magyarországon a munka milliók számára nem ad biztos megélhetést, fizetőssé vált az egészségügy, a Fidesz által létrehozott oktatási rendszer pedig tragikus eredményeket produkál". A Fidesz által elképzelt gazdaságpolitikai modell miatt magyarok százezrei vándorolnak el az országból, ami "valódi nemzeti tragédia" - tudatta a közlemény.







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0