Ezt olvasta már?

Bőköz Fesztivál szeptemberben az Ormánságban

Négy ormánsági falu (Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi) 37 helyszínén száznál is több ingyenes zenei, irodalmi, színházi, képző- és népművészeti program...

0

Orbán: Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat

Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavatóján.


hirdetés

A kormányfő a budai Várban, a Kapisztrán téren tartott ünnepségen - ahol 102 hallgató tett tiszti esküt a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt - azt mondta, az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis: jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.

A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, "az állam és a törvény kivonul az utcáról" - fogalmazott Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen. Magyarország pénzügyei rendben vannak, gazdasága egészséges, az emberek tudnak és akarnak dolgozni, a növekedési tartalékok magasak. "Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk, bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik". És "önök biztosak lehetnek abban, hogy mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat", akiket megbecsülés, tisztelet illet, mert "vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért" - nyomatékosította a hallgatók előtt.

A miniszterelnök azt is mondta, Magyarországon minden élet számít. "Mi azt a világot szeretjük, ahol rendezettség van, ahol a józan ész uralkodik, ahol a törvény az ártatlanokat, és nem a bűnözőket védi, ahol megvédjük magunkat a migrációtól, ahol az erőforrásokat a családok és a gyermekek jövőjébe fektetik" - jelentette ki, rámutatva, hogy ennek a világnak a fennmaradásához, ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz a most esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.

Arról biztosította őket, hogy szolgálatuk minden percében érezni fogják: "Magyarország önök mögött áll".

Orbán Viktor beszélt a hazaszeretet fontosságáról is, szimbolikusnak nevezve, hogy a budai Várban, az ezeréves magyar állam központjában, "szíve közepén" tartják az ünnepséget. "A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend" - hangoztatta, a magyar kultúra legnagyobb jótéteményeinek minősítve ezeket, mert belőlük fakad a biztonságos, békés és szabad élet.

A "hétköznapi hazaszeretet" a mindennapos érzete annak, hogy az ország, amelyben az ember él, a hazája, amelyből csak egy van. Ha ez az egy elvész, az ember csak olyan helyen folytathatja életét, amely valaki másé, és ahol "mi csak megtűrtek, jobb esetben befogadottak lehetünk" - fejtette ki.

"Ezért készen állunk, hogy nemzedékről nemzedékre megtartsuk, ha kell, megharcoljunk érte, mert ez a legértékesebb, amit a gyerekeinknek adhatunk" - mondta a miniszterelnök, úgy fogalmazva: a hazaszeretet érzése "befon minket egy közös sorsba", amely nagyszerű és kivételes, "csak a miénk, és amelynek nagyszerűségében mindannyian osztozunk".

Úgy folytatta: ez az érzés a magyarokban különösen erős, és nélküle aligha tarthattuk volna meg az országot ilyen hosszú időn keresztül. "Csak a magyar nyelv képes egyetlen szóba belesűríteni az országot, a népet, a szülőföldet és az otthont, ahogy ezt a haza szó teszi" - emelte ki.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a most esküt tettek jó rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek akarnak lenni, a hazaszeretet mellett szükség van önbecsülésre is.

Az ünnepségen a kormányfő mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszter, továbbá a tábornoki kar.

Az NKE Rendészettudományi Karáról 70-en a rendőrségnél, 11-en a katasztrófavédelemnél, 21-en pedig a büntetés-végrehajtási szervezetnél kezdik meg szolgálatukat.

Az ünnepségen kiosztott sajtóanyagban kiemelték: a koronavírus-járvány a tisztjelölt hallgatók életébe is számos új kihívást hozott. A távoktatás mellett szolgálatteljesítési kötelezettségeiknek is eleget kellett tenniük, két és fél hónapon keresztül a veszélyhelyzetből adódó rendészeti feladatokat láttak el.

A most végzetteké az első olyan alapképzéses évfolyam, amely 2017-ben már a Ludovika Campuson kezdte meg tanulmányait. Szintén 2017-ben kezdődött meg az átállás a hároméves tisztképzésről a négyévesre, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak idén nem bocsát ki pénzügyőr tisztet az egyetem - közölték.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Más bűncselekmény miatt is eljárást kellindítani Kaleta ellen

Bűncselekményt követ el, aki a C-típusú vizsgálat során hamis adatokkal szolgál, azaz hazudik, hiszen bűntetőjogi felelősséget vállal...

Bogdán László családja közleményt adott ki a temetésről

A korábbi hírekkel ellentétben július 24-én lesz a szertartás.

Tóth Gabi istennőként pózol szexi ruhájában - Csodájára jártak a lenge kreációnak

Tóth Gabi szemkápráztató szetteket vonultat fel új klipjében.

Bárdosi Sándort csúnyán át akarták verni, már készül a bosszúra

A sztár reméli, hamarosan újra találkoznak.

A szlovák kormányfő is plágiumügybe keveredett, de nem mond le

Igor Matovic elismerte, hogy tanulmányai során "másolt", és elnézést kért ezért.

Sokkoló videó: jégtáblák úsznak az utcákon, kocsik merülnek az árvízben a vihar után

Borzalmas állapotok uralkodnak Örményország második legnagyobb városában, Gyumriban. A heves vihar hétfőn csapott le az országra, és nem...

Újabb döbbenetes részletek láttak napvilágot a budapesti emberrablás ügyében: ez állhatott a brutális események hátterében

Újabb gyanúsítottat tartóztatott le a bíróság a zuglói emberrablás ügyében tudatta a Fővárosi Törvényszék egy közleményben...

Részegen úszott be a Balatonba egy férfi: egy kenusnak köszönheti, hogy megmenekült

Másfél kilométerre úszott be éjjel, ittasan a Balatonba egy 43 éves fürdőző.

Kreml: Moszkvának nincs köze a brit kutatóközpontok elleni kibertámadásokhoz

Alaptalanul állítja London azt, hogy Moszkva beavatkozott a tavalyi brit parlamenti választásokba, valamint hogy orosz titkosszolgálatok...

Több mint 400 millió forintos beruházást adtak át a Liszt Ferenc repülőtéren: ezzel tennék gördülékenyebbé az ellenőrzést

Két új biztonsági ellenőrzőpontot adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyi bővítések után, a Budapest Airport (BA)...

Újabb kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban, de majdnem elhalasztották

Az Egyesült Államokban csütörtökön újabb szövetségi halálos ítéletet hajtottak végre jelentette be az amerikai belügyminisztérium.

Kisebb esés Amerikában

Európában lejjebb kerültek ma a tőzsdék, a magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárt, azonban a CIG Pannónia részvényei ma is nagyot...

Sport

Távozik Liverpoolból a Fradi történetének legjobb légiósa

A decemberben kinevezett Carlo Ancelotti nem számol Muhamed Besiccsel.

Hazaigazolta külföldről a két legjobb magyar csatárt a Fehérvár

Ez nagyon komoly erősítés a Fehérvárnál, de nem a Molnál, hanem az AV19-nél.

Vezetgette, nem támadták meg: szétrúgta a kaput

Franck Kessié, az AC Milan középpályása végtelen nyugalommal tologatta a labdát a Parma kapujának irányába, aztán, mivel nem támadták meg, elrúgta.

Az ellenfelek is megijednek Sergio Ramos legújabb fotójától

A Real Madrid kapitánya elképesztő formában van.

A futball vb-döntő, amely után többen infarktust és szélütést kaptak

1950. július 16-án veszített hazai pályán a brazil válogatott. A Maracanazo olyan nekik, mint nekünk Mohács.

A Barcelona kiszemeltjével pótolná a Man. City Agüerót

A Manchester City is bejelentkezett Lautaro Martínezért.

Hat éve a vb-döntő hőse volt, most klub nélkül maradt: 29 évesen véget érhet a világbajnok pályafutása?

A szerződésbontás a világbajnok focista pályafutásának végét is jelentheti.

Komoly, válogatott kiszemeltek a Mol Fehérvárnál és a Fradinál

A Fradinál már szinte biztosra vehető egy albán válogatott szélső érkezése, de további tehetségeket és már bizonyított légiósokat is figyelnek. De Fehérvár sem akar lemaradni, válogatott kapussal erősítene.

A Bayern 60 millió eurós új szerzeménye nagyon örül, hogy a münchenieknél játszhat

Leroy Sané boldog, hogy csatlakozhatott a 29-szeres német bajnokhoz a Pep Guardiola által irányított Manchester City-ből.

Az Arsenal edzője a Liverpool elleni meccsen üzent a klub vezetőségének

A londoni klub 2-1-re megverte a bajnokot a szerdai játéknapon a Premier League-ben.

0

Bulvár

Az utolsó, amire emlékszem, hogy az ajtónk kilincsét markolom - 18 évnyi hallgatás egy szexuális zaklatás árny...

Így tud szépen lassan megfojtani belülről egy rettenetes élmény és az utána következő közel két évtizedes hallgatás

Náray Tamás két éve Spanyolországba költözött - Ebből él ma az egykori divattervező

Náray Tamás a divat világát maga mögött hagyva íróként és festőként dolgozik.

Két megyében megugrott a fertőzöttek száma - friss koronavírus-statisztika

Ötödik napja nincs magyar áldozata a koronavírusnak, de ezúttal 16 új fertőzöttről érkezett jelentés - ebből Csongrád-Csanádban és Borsodban van 12.

A cserdi csomagolóüzem vezetője beszélt arról, mi történhetett Bogdán Lászlóval

A Klubrádiónak adott interjúban számolt be a problémákról.

Ötödszörre lesz apa a magyar színész - Híradós felesége a 6. hónapban van

Besenczi Árpád és felesége, Nelli októberre várják negyedik közös gyermeküket.

Kihúztak az árokból egy magyar autót, felejthetetlen, ami ezután jött

Végül rájöttek, mit felejtettek el, de akkor már késő volt.

Weisz Fanni mindent tisztázott: Ezért indulnak külön utakra férjével

Szomorú hírt közölt követőivel Weisz Fanni, a bejelentés mindenkit megdöbbentett.

Svédország vallomása a nyájimmunitásról

Annak ellenére, hogy nem vezetett be teljes lezárásokat, a koronavírussal szembeni immunitás messze nem éri el azt a szintet Svédországban, hogy a jövőben ne okozhatna a járvány komoly károkat - közölte a skandináv ország közegészségügyi hatósága.

Szembemegy a kormány Lázár Jánossal, megmenekül a bezárástól egy rakás dohánybolt

Lázár János az év végén bezáratta volna azokat a kijelöléssel odaítélt dohányboltokat, amelyek olyan városban működnek, ahol van koncessziós pályázat alapján működő trafik is; a kedd éjszakai salátatörvény azonban hatályon kívül helyezte a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos korábbi törvénymódosítását.

Nem engedték, hogy nyíltan vállalja, hogy meleg: gyerekkorunk kedvenc karaktere hivatalosan isleszbikus

Dumbledore vagy éppen Batwoman után most egy újabb kultikus karakterről derült ki, hogy a melegek táborát erősíti.

Czeizel Barbara: El kell fogadnunk a tökéletlenséget - a saját szülői tökéletlenségünket és a gyerekünk tökéle...

A magányosan szorongó friss anyukák, a speciális igényű gyereküket rejtegető szülők és a fogyatékos gyerekektől tartó felnőttek mind ugyanannak a problémának az áldozatai: a tabuknak, amik fenntartják a tökéletes szülőség és a tökéletes gyerekek látszatát. Tabudöntő beszélgetés Czeizel Barbarával, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetőjével és Merhala Viktóriával, a Czeizel Intézet Postnatal vezetőjével.

blogmorzsák

Még a mosdóban is a Facebookot nyomkodjuk?

Nem untunk rá a Facebookra, sőt, a koronavírusnak köszönhetően többet használjuk, mint korábban.

Boriskola/Legyél borász: Végy törpemalacot, jó lesz a borod

Igaz, ez még nem garancia a sikerre, mert van, ahol láma a megoldás, máshol a tatu, vagy éppen a tyúk. Miről beszélünk?

Kylie Jenner botrányos szexi fotói

A celeb-modellt azzal vádolják, hogy a navajók szent földjén tette-vette magát egy szál bikiniben.

Corvinus: hatvanmilliós keret a legjobb kutatók díjazására

Így újul meg a kutatástámogatási rendszer a Corvinuson - interjú Dr. Vastag Gyula Kutatási Rektorhelyettessel.

Miért helyezi át folyton a papokat a püspök?

Sokan tiltakoznak az új váci püspök döntései ellen, ezért megkérdeztük magát Marton Zsolt főpásztort.

Akarsz egy eredeti Boros–Szikszai-festményt a nappalidba?

Legendás borítóképekre lehet szombatig licitálni a januárban elhunyt Gáspár András özvegyét segítő jótékonysági aukción!

Mitől alakul ki a párkapcsolatban az érzelmi biztonság?

Az érzelmi biztonság alapjai gyerekkorra nyúlnak vissza.

A Szakács ül hosszú, méla lesben

A történészek meg röpdösnek be a távcsöve célkeresztjébe.

A cipész meg a kap­ta­fája: ifj. Lomnici kultúrája

Tényleg érthetetlen, hogy miért hosszabb Szerb Antal világ­iro­dalom története a magyar irodalom történeténél?

Jogállamkodunk

„Kövesi ügyésznő otthon edző­dött a legkorruptabb európai or­szágban, és csukta le a fél parla­mentet, miniszterelnököstül.“

Régi balesetek

Komor téma, ám az embereket, járműveket, környezetet figyelve egy remek korrajz.

Még mindig bizonytalan, lesz-e fesztivál idén

De Gulyás Gergely szerint több érv szól ellene, mint mellette.

0