Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek
Két hét múlva tud választ adni Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e olyan nagyobb családi összejövetelek, amelyeken tíznél többen vehetnek részt.
"Hamarabb erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a remény bennem is erős" - mondta a kormányfő szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban, jelezve: a koronavírus-járvány miatt most életbe léptetett szigorítások hatásának érzékeléséhez legalább két hétre lesz szükség.
Úgy fogalmazott: azt reméli, hogy Európa néhány jól védekező országa, köztük Magyarország, "a karácsonyi családi ünnepet már szabadabban teszi megszervezhetővé, mint ahogyan most kell élni az életünket".
A miniszterelnök a szerdától hatályos korlátozásokat úgy indokolta: szakértők egybehangzó véleménye szerint ezen lépések nélkül a kórházi orvosi ellátás nem teremthető meg a megfelelő biztonsággal és színvonalon, vagyis "el fognak fogyni az orvosok és az ápolónők".
Kórházi ágy, maszk, védőfelszerelés, lélegeztetőkészülék van, és orvos is van, de nem elég - mondta, úgy folytatva: a számok azt mutatták, ha így megy tovább minden, akkor 50 százalék esély van arra, hogy a kórházak kibírják a terhelést.
"Most, hogy meghoztuk az intézkedéseket, ez a valószínűség 99,99 százalék" - jelentette ki Orbán Viktor.
Arról is beszélt, hogy a közvélemény érzékelése alapján úgy látta, most meg lehet tenni az elmúlt 30 évben nem ismert szigorúságú lépéseket, köztük az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom bevezetését.
Kitért arra, hogy áttekintette az osztrák intézkedéseket, Sebastian Kurz osztrák kancellárral is egyeztetett a döntés előtt. Hozzátette egyúttal, hogy csütörtökön Angela Merkel német kancellárral szintén egyeztet majd.
A magyar egészségügyi ellátórendszert a kormányfő úgy jellemezte, hogy hősies állapotban van, az orvosok, az ápolók és más kórházi dolgozók emberfeletti és erőfeletti munkát végeznek. Azonban "a számuk véges", ezért a mostani intézkedésekkel könnyítik az ő munkájukat - tette hozzá.
"Ha minden úgy ment volna, ahogy eddig ment, akkor kapitulálniuk kellett volna nagy valószínűséggel egy idő után, elestek volna a gyógyítás frontján" - fogalmazott, megjegyezve ugyanakkor: úgy látja, hogy a mostani, nekik is segítő intézkedésekkel "bírni fogják a terhelést, állni fogják a sarat".
Hangsúlyozta: "nagyon jó orvosaink és nagyon jó ápolónőink vannak", de "ők is emberből vannak", őket is elkapja a betegség, és a megfertőződött egészségügyi dolgozók száma "nem alacsony".
"De a vírus sincs könnyű helyzetben, mert a vakcina a láthatáron, és ha meglesz, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket" - mondta, jelezve, hogy olyan gyógyszerek már vannak - és folyamatos a beszerzésük -, amelyek segítenek elviselhetővé tenni a betegség lefolyását.
A vakcináról szólva azt is közölte: olyan oltóanyag még nincs, amely az előírt négy akadály mindegyikén átjutott volna, de olyan több is van, amely három próbát már kiállt.
Az EU-ban előállított oltóanyagok januárban teszik meg a kifejlesztésben a negyedik lépést - folytatta -, és van esély arra, hogy az oroszok és a kínaiak is megteszik, és Magyarországnak mind az EU-val, mind Oroszországgal, mind Kínával van kapcsolata.
A "legfelszabadítóbb érzés" az lenne - fogalmazott -, ha különböző vakcinák is rendelkezésre állnának, és miután az nem kötelező, hanem önkéntes lesz, az emberek eldönthetnék, melyiket szeretnék alkalmazni.
Azt viszont már most jelezte, hogy - bármelyik vakcináról is legyen szó - december végén, januárban csak egy kisebb mennyiség áll majd rendelkezésre, de lesz egy "megkönnyebbülés".
Megjegyezte azt is, hogy egy embernek valószínűleg két oltásra lesz szüksége.
Az EU-ban szükséges több százmillió vakcina április-májusban áll majd rendelkezésre, ekkor lesz "szabadulásérzés" - közölte.
Arra a felvetésre, miszerint sokan hiányolják az általános iskolák, óvodák bezárását, a miniszterelnök úgy reagált: a többség szerint az országnak a védekezés közben is működnie kell, ami a szülőnek azt jelenti, hogy el tud menni dolgozni.
Márpedig ha a bölcsődéseket, óvodásokat, kisiskolásokat otthon tartják, akkor valakinek ott kell maradnia velük, vagyis nem tud dolgozni menni, amit az emberek többsége nem akar - mondta, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy ha a többség majd ezt akarja, akkor lesz rá lehetőség.
A kormányfő arról is beszélt, ő is meglepődött a kijárási tilalom előtt tartott "búcsú-összejöveteleken", de a kérdés szerinte az, hogy a szabálykövetőbbek tudnak-e hatni azokra, akik kevésbé ilyenek.
A kijárási tilalom betartásának rendőri ellenőrzéséről azt mondta: jó, ha a rendőrök emberségesek, de férfiasnak, világosnak és egyértelműnek kell lenniük, a jogalkotó pedig egyértelmű szabályok megalkotásával segítette a rendőrök munkáját.
Közölte: egy járőrcsoportban lesz rendőr és fegyveres katona is. Azért kell vegyesen járőrözniük, mert az alkotmányos rend szabályai szerint katona nem intézkedhet civillel szemben rendfenntartás céljából, de segítséget jelenthet a rendőrnek - fejtette ki.
Végül arról beszélt, hogy a szállodáknak, éttermeknek, szabadidő-tevékenységgel foglalkozó cégeknek a következő egy hónapot elviselhetővé tudják tenni az állami segítséggel, de ez nem a megoldás, ez csak a túlélés segítsége.
Hamarosan azonban születnek olyan kormányzati döntések, amelyek megnövelik a vállalatok esélyét, hogy talpon maradjanak, sőt meg is erősödjenek a következő hónapokban - mondta, jelezve, alapvetően adókat akarnak csökkenteni.
"Minden vállalkozást azért kell talpon tartani, hogy ne bocsássák el az embereket, hogy munkát adjanak a többi embernek, és ők pedig el tudják tartani a családjukat" - fogalmazott, kijelentve, a munkaalapú gazdaság gondolatából a válságkezelés idején sem engednek.
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


