Ezt olvasta már?


Októberben ismét a villányi vörösborokat ünnepeljük

Rekordszámú borászat, közel ötven kulturális program, traktor-túra és többszáz fellépő várja a Villányi Vörösbor Fesztivál látogatóit az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválján.

Villányban, a „Szőlő és a bor városában” régi hagyomány, hogy a betakarított termést a helyi lakosok vidám szüreti felvonulással, reggelig tartó mulatozással köszöntik. Ezt a hagyományt ünnepli a város és az 1988-ban megalakult Villányi Borrend évről évre október első hétvégéjén immár harmincadik éve a Villányi Vörösbor Fesztivállal. Ma már több tízezer embert vonz október első hétvégéjén a háromnapos rendezvény, amely a bor- és gasztro-kultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti is kulturális programok egyik legnagyobb hazai eseménye, ahol a borkultúra népszerűsítése mellett Villány, a vitalitás, a kvalitás és a kreativitás városa is évről évre bemutatkozik turisztikai látványosságaival.

A Vörösbor Fesztivál programja ebben az évben is a péntek délutáni polgármesteri megnyitóval és a Villányi Borrend avatási ünnepségével kezdődik a fesztivál központi helyszínén, a villányi Rendezvénytéren. Már a pénteki nyitónapra is több különleges programmal készülnek a szervezők. A Borudvarban 19 órától neves villányi borászcsaládok, a Jekl, a Günzer és a Gere família apái és gyermekei szakmai beszélgetésére kerül sor. A Kisszínpadon a magyar zenei élet egyik legújabb formációja, az Esszencia Csík János, Balogh Kálmán, Lakatos Róbert és zenésztársaik Magyar Küvé című produkcióját láthatjuk. 20 órától a Rendezvénytéren a magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb fiatal állócsillaga, Molnár Ferenc Caramel koncertje indítja a nagyszínpadi koncertek sorát. Szombaton bor-virág virágkötészeti bemutató, szüreti bemutatók, térzenék, táncházak, bortúrák és borkostolók szerepelnek a délelőtti programban. A bátrabbak 11 és 15 órától traktorra pattanhatnak Günzer Tamás pincészeténél és egy különleges Ördögárok túrán vehetnek részt. A fesztivál egyik leglátványosabb programja minden bizonnyal idén is a 13.30-tól induló Veteránautó felvonulás, amely mintegy felvezeti az ország egyik legvidámabb szüreti felvonulását, amely több száz résztvevővel a Pincesortól 14 órakor indul, majd a Rendezvénytéren a 15 órakor kezdődő ünnepélyes hordócsapolással ér véget. A nagyszínpadi koncertek 18 órakor a Honeybeast, 19.30-kor a Bohemian Brass Band koncertjével kezdődnek, majd 21 órakor a sláger-gyáros gyulai zenekar, a Magna cum Laude tűzijátékkal záruló produkciója lesz az este egyik fő attrakciója. A vasárnapi programok ezúttal is főként a gyermekek számára tartogatnak néhány meglepetés produkciót: 11 órakor Kökény Matyi gólyalábas mesejátéka, 15.30-kor pedig az Iszkiri gyermekzenekar koncertje várja őket.

 

Jegyinformációk:

Napijegy: 1500 Ft

Fesztiváljegy: 2500 Ft (péntek-szombat)

A vasárnapi program INGYENES. A belépés mindhárom napon 14 éves kor alatt INGYENES.

Kedvezményes elővételes jegyek szeptember 15-ig válthatók:

napijegy: 1200 Ft, fesztiváljegy: 2000 Ft

Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat közlekedik.

Bővebb információk: http://www.villanyiborfesztival.hu/vorosbor/







0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0