Ők fognak össze a pécsiekért - sajtóközlemény
A pécsi emberekért és a város fejlődésének garantálásáért, az eddig elért eredmények megóvásáért a Fidesz és a KDNP az ÖPÉ-vel választási szövetséget kötött, megnevezték Vári Attila közös polgármesterjelölt mellett a 18 választókerületben a szövetség önkormányzati képviselőjelöltjeit is.
A lista összeállításánál és a képviselők kiválasztásánál a legfontosabb irányelv az volt a szövetség számára, hogy ambiciózus, a helyi társadalom és közügyek iránt érzékeny, a fenntartható városfejlesztésben elkötelezett emberek szerepeljenek az együttműködésben.
A kiválasztási folyamat végén egy erős, elhivatott, motivált szakértői csapat jött létre, amelynek tagjai egytől egyig képesek megállni helyüket majd a pécsi közgyűlésben, s akik szívügyüknek tekintik Pécs fejlődését, az eddigi eredmények megvédését.
A szövetség listáját vezető Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje úgy nyilatkozott a listán szereplőkről, hogy „bajnokcsapathoz méltó közösség állt össze olyan lokálpatrióta jelöltekből, akik alkalmasak a várost a XXI. század győztesévé tenni".
A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) pécsi szervezete, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezete (KDNP) és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) szövetségének közös egyéni képviselőjelöltjei Pécsett:
1.övk: Berényi Zoltán (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
2.övk: Czimmer Tamás (KDNP-FIDESZ-ÖPE)
3.övk: Haász János (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
4.övk: Vozár Pál (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
5.övk: Dr. Csizmadia Péter (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
6.övk: Herbert Gábor (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
7.övk: Kővári János (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
8.övk: Hári József (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
9.övk: Barkóczi Csaba (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
10.övk: Bognár László (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
11.övk: Decsi István (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
12.övk: Dr. Kapusi Tibor (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
13.övk: Kövesi Mária (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
14.övk: Tóth Róbert (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
15.övk: Dr. Kamarás Péter (KDNP-FIDESZ-ÖPE)
16.övk: Beke Zoltán (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
17.övk: Varga Péter (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
18.övk: Varga Zsanett (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) pécsi szervezete, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezete (KDNP) és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) szövetségének közös kompenzációs listája Pécsett:
1. Vári Attila (FIDESZ)
2. Decsi István (FIDESZ)
3. Kővári János (ÖPE)
4. Dr. Csizmadia Péter (FIDESZ)
5. Dr. Kamarás Péter (KDNP)
6. Barkóczi Csaba (Nemzeti Fórum)
7. Bognár László (FIDESZ)
8. Hári József (FIDESZ)
9. Vozár Pál (ÖPE)
10. Czimmer Tamás (KDNP)
11. Haász János (FIDESZ)
12. Beke Zoltán (FIDELITAS)
hírek innen, onnan
Szoboszlai könnybe lábadt szemmel tapsolt, ilyen még nem történt Liverpoolban, együtt gyászolt a stadion a tragédia után
Buzsik Borka és a pici is ott volt a VIP részlegen, próbálták a lelket tartani a futballsztárban.
Lecsapott a rendőrség a VI. kerületben, drogot találtak a két férfinál
Egy Király utcai lakásban tartózkodott a két körözött férfi.
Nagyon súlyos tűzesetre ébredtünk – lángokban áll egy családi ház Üllőn
Vasárnap reggel riasztották a tűzoltókat Üllőre, miután a Pesti úton található egyik családi ház tetőtere és több belső helyisége...
Leváltják Erős Antóniát és Szellő Istvánt. Ők jönnek a helyükre szilveszterkor
Nem akárkik kerülnek a helyükre.
Fontos bejelentést tett az ország egyik legnagyobb bankja
December 31-én este 10 órától január 4-én vasárnap este 8-ig négynapos bankszünnapot tart az MBH, ez idő alatt a mobil- és netbank...
Gemkapcsot cserélt házra ez a férfi: utánozhatatlan a trükkje
Egy év alatt 14 cserét ütött le a férfi, végül egy házzal zárta a barterüzletek sorát.
Váratlan fordulat a tejpiacon - visszatérhet a külföldi vevő, akit korábban kitiltott a kormány
Január elején visszatérhet Magyarországra a Hellenic Dairies vezérigazgatója, hogy folytassa az Alföldi Tej Kft. felvásárlásáról...
7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak
A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió...
Olyan tudást vitt haza, hogy harmadával növelte a farm hozamát
Ilyen egy igazi gazda-generációváltás az ír partoknál, ha a fiatalok tudják, mit akarnak.
Hogy' lesz az olcsó búzából drága kenyér?
Hogyan lehet, hogy miközben a búza felvásárlási ára nyomott szinten van, a boltok polcain néhol mégis 1000–1500 forintos kenyerekkel...
Az oroszok bejelentették egy 46 ezres ukrán város elfoglalását, az ukránok szerint szó sincs ilyenről
Folyamatosan támadják az oroszok a három oldalról bekerített Mirnohradot.
Az indonéziai nyaralás közben elsüllyedt a hajó, meghalt a spanyol fociedző a három gyermekével
Motorhiba miatt elsüllyedt a hajó, a tizenegy utas közül hetet sikerült kimenteni.
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb
Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Szórakoztatás vagy földbe tiprás? Ötvenkét év után ismét itt a nemek harca
Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m
3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt
Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


