Ezt olvasta már?


OGY - Határozatképtelen volt a rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után véget ért az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülése, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés egy korábbi döntésével.

Az ülésen az ellenzéki pártok képviselői vettek csak részt, a Fidesz- és a KDNP-frakció, illetve a kormány tagjai nem jelentek meg. Az ülésen a DK az Európai Tanácsban július 21-én elfogadott megállapodásról szóló politikai nyilatkozatot vitatta volna meg, mert szerintük a kormányfő Brüsszelben szembement a július 14-én hozott parlamenti határozattal.

 

Párbeszéd: a kormány nem képes megvédeni a természeti értékeket

 

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) napirend előtt bírálta a kormánypárti politikusokat, mert távol maradtak az ülésről. Azt mondta, ezzel azt bizonyítják, hogy egyre inkább a hatalom emberei és nem a nép képviselői.

A kormány arra sem képes, hogy megvédje a természeti értékeket azokkal a "profitéhes" befektetőkkel szemben, akik sorra építik be a Balatont, a Velencei-tavat a Fertő tavat vagy a tatai Öreg-tavat - jelentette ki az ellenzéki képviselő.

A Városligetet is úgy akarták megújítani, hogy közben beépítették volna, de ezt a káros folyamatot sikerült megállítani a tavaly októberi önkormányzati választáson - közölte.

 

LMP: a miniszterelnök a német autó- és szénipar érdekében cselekedett

 

Ungár Péter (LMP) azt mondta, amennyiben a kormánypárti képviselők részt vennének az ülésen, akkor reagálniuk kellene arra, hogy korábban olyan határozati javaslatot fogadtak el, amiről maguk sem várták el, hogy a kabinet betartsa. Az év azzal indult, hogy Orbán Viktor "megvilágosodott és kitalálta magáról", hogy zöld politikus - fogalmazott. Ezzel szemben a miniszterelnök Brüsszelben a német autó- és szénipar érdekének megfelelően blokkolta, hogy pénzt költsenek a klímaváltozás elleni küzdelemre - tette hozzá.

Kijelentette, hiába szerepel az Európai Tanács által elfogadott határozatokban "valamilyen konklúzió" a jogállamiságról, mégsem lehet tudni, hogy lesz-e valamilyen Magyarországgal szembeni szankció. A magyar és a német kormánypárt ugyanis egy ilyen zavaros helyzetre játszik, mert abban a magyar "tud a sajátjainak háborút mutatni", a német pedig ki tudja szolgálni a nagytőkét és a liberális szavazóit - érvelt.

Nem a nagyvállalatokkal kell stratégiai szövetséget kötni, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, illetve a közalkalmazottakat kell támogatni - szögezte le.

 

DK: az országnak züllött kormánya van

 

Gyurcsány Ferenc (DK) azt mondta, hogy egy züllött kormány a legerkölcsösebb nemzetet is züllésbe tudja vinni, Magyarországnak pedig "züllött kormánya van". A pártelnök-frakcióvezető felszólalása során megemlékezett Bogdán Lászlóról, Cserdi júliusban elhunyt polgármesteréről. Kijelentette, szerette volna, ha a polgármester halálát a kormánypártok legalább "egy szóra érdemesnek tartották volna".

Újabb témára áttérve úgy fogalmazott: látják és hallják a Színház- és Filmművészeti Egyetem "agóniáját", mert más egyetemek "feldúlása után ez is az ebek harmincadjának sorsára jut". Nincs pártos művészet, mert ami pártos, az propaganda - szögezte le.

Az Index hírportál főszerkesztőjének menesztéséről és a szerkesztőség tagjainak tömeges felmondásáról szólva azt mondta, a kormány mindenbe beleszól, amit az érdeke kíván, de nem hajlandó biztosítani a sajtó függetlenségét, inkább "kaján módon" hozzá is járul "annak leigázáshoz".

 

MSZP: az ellenzéknek közösen kell megállítania a kormányoldal "hatalmi őrjöngését"

 

Tóth Bertalan, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője azt firtatta: hol vannak a fideszes képviselők, a kormány tagjai, a házelnök és a kormányfő. Hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnöknek meg kellett volna jelennie az Országgyűlés előtt, hogy beszámoljon arról, "mit intézett Brüsszelben". Megjegyezte: a kormányfő az uniós csúcs előtt "megszavaztatott magának egy bumburnyák politikai nyilatkozatot", azonban az abban foglaltak nem teljesültek.

Bírálta a kormányt "az Index elleni kormányzati támadás", Mészáros Lőrinc milliárdos támogatása, a civil szervezetek ellehetetlenítése, a tudomány és a kultúra "gyarmatosítása" és a színművészeti egyetem sorsa miatt is.

Kijelentette: egy ilyen államot nem lehet jogállamnak nevezni, a jelenlegi köztársaság csak "alaki, nem létező", valójában önkényuralmi rendszer. Arra szólított fel: ezt a rendszert fel kell számolni, valódi szabadságharcot kell folytatni, eljött az idő, hogy az ellenzék együtt, közösen készüljön arra, hogy ezt a "hatalmi őrjöngést" megállítsa 2022-ben.

 

Jobbik: kufárkodás helyett jólétet minden magyarnak!

 

Brenner Koloman (Jobbik) úgy értékelt: az EU-csúcstalálkozón "kufárkodás történt", az EU vezetői rossz kompromisszumot kötöttek, majd mindenki hazament és győztesnek hirdette ki magát.

Hangsúlyozta: az EU jövője veszélybe került, és a néppárti Jobbik "sem a liberális ködevők, sem pedig a populista őrjöngők" veszélyét nem becsüli le. A Jobbik - folytatta - egy keresztényszociális jóléti Európában hisz, azonban kufárkodással, érték nélküli kompromisszumokkal nem lehet közös Európát építeni. Hangsúlyozta: a Jobbik azért küzd, hogy jobbközép pártként 2022-ben meghatározó eleme legyen egy nemzeti egységkormánynak.

 

A napirend előtti felszólalásokat követően az elnöklő Latorcai János bejelentette, hogy a független Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett rágalmazás miatt indított magánvádas ügyben, amit a mentelmi bizottság vizsgál meg.

Latorcai János ezután a napirendről való szavazásnál megállapította, hogy a Ház határozatképtelen, így az ülést bezárta.

 







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0