Ezt olvasta már?


Nyugodt, művészileg kísérletezőbb évadot tervez a Pécsi Nemzeti Színház

Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb művészeti idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) - mondta a teátrum igazgatója a szerdai évadnyitó társulati ülést követő sajtótájékoztatón.

Rázga Miklós hangsúlyozta, hogy 2017/2018-as évad a PNSZ történetének legjobb mutatóival rendelkezik. A fizető nézők száma csaknem 125 ezer volt, a vendégelőadásaikkal együtt 128 ezer fizető néző látta produkcióikat.

A finanszírozásra térve a direktor megemlítette, hogy a jegybevételek ennek megfelelően "nagyon jól" alakultak. Rázga Miklós jelezte azt is, hogy a művészeti idényben tíz végzős színművészetis hallgató is játszik majd a teátrumban.

A PNSZ hat nagyszínpadi és hat kamarabemutatót tervez a 2018/2019-as szezonban: a nagyszínpadon bemutatják Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiáját és Jules Massenet operáját, a Manont is műsorra tűzik.

Mint felidézte, az előbemutatót május végén tartották Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékának premierjével. Kálmán Imre operettjét, a Montmartre-i Ibolyát október 12-én, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát pedig december 7-én állítják színpadra a nagyszínházban. Dürrenmatt darabját Keszég László rendezésében február 1-én láthatja először a publikum.

Gulyás Dénes, a teátrum operatagozatának vezetője szerint izgalmasnak ígérkezik a dalszínházi szezon. Massenet Manonját eddig még nem játszották Pécsen, a tagozat ezzel folytatja azt a törekvését, hogy olyan darabokat mutassanak be, amelyeket PNSZ-ben eddig még nem játszottak.

Új magyar kamaraopera is készül Akutagava Rijunoszuke japán szerző művéből a Zeneakadémia hallgatóinak részvételével, amelyet a tervek szerint jövő júniusban mutatnak be először Pécsen - hangsúlyozta a Kossuth-díjas operaénekes.

Az eseményen Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere a többi között arról beszélt, hogy PNSZ működése minden tekintetben megfelel a mai kor elvárásainak, a nemzeti minősítés kritériumainak és "a gazdaságosság tekintetében is élen jár".

Vincze Balázs táncművész, a tavaly önálló intézménnyé vált Pécsi Balett művészeti vezetője bejelentette, hogy 2019-től a tánctársulat nemzeti minősítésű intézményként működik tovább.

A Pécsi Balett által szervezett 12. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szeptember 14. és 19. között megtartandó programjairól úgy fogalmazott: "jó dolog, hogy a legizgalmasabb táncelőadásokért nem kell felmenni Budapestre". A találkozóra minden évben a legjobb produkciókat és együtteseket hívják meg - emelte ki.

Az eseményen kiosztott összegzés szerint három nagyszínpadi és három kamara produkciót láthat a közönség, továbbá a baranyai megyeszékhely ókeresztény műemlékegyüttesét összefogót Cella Septichora Látogatóközpontban is tartanak táncelőadást.

A tánctalálkozón a Pécsi Balett a Rómeó és Júliával, a Miskoci Balett a Casablancával, a Frenál Pál Társulat és a Szegedi Kortárs Balett a Tavaszi áldozattal, a Bozsik Yvett Társulat pedig a Pinocchióval szerepel.

Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, a Pécsi Balett ügyvezetője beszámolt arról is, hogy a szakmai programokon túl szeptember 18-án a találkozó keretében a Kodály Központban Nemzetközi Balettgálát is rendeznek, a dán és svéd királyi balett, valamint a jeruzsálemi balett szólistáinak közreműködésével.







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0