Növeli a versenyképességet a sávos talajművelés
A sávos talajművelési technológia növeli a versenyképességet, és környezetbarát - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Várdombon, ahol a Szekszárd Növény Zrt. kísérleti alkalmazásával ismerkedett.
Czerván György tapasztalatait összegezve sajtótájékoztatón elmondta: a Magyarországon még kevéssé ismert, külföldön széles körben elterjedt technológia költséghatékony is, mert jelentősen kevesebb üzemanyag-felhasználással jár, mint a hagyományos talajművelés.
A sávos talajművelés lényege, hogy a talajt nem szántják fel, hanem speciális gépekkel mélylazítást végeznek egy sávban, ebben vetik el a magot, majd helyezik el a műtrágyát.
Az államtitkár megjegyezte: miután az elővetemény növényi maradványai benne maradnak a talajban, a humusztartalom folyamatosan növekszik, és kevesebb műtrágyát kell használni.
Elmondta, egyelőre kérdéses, hogy mekkora az optimális üzemméret, amelyben alkalmazható a technológia, a külföldi példák ugyanakkor azt mutatják, hogy a módszer a terméseredményekben nem hoz visszaesést.
Utalt arra, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája a jövőben erőteljesebben szorgalmazza a fenntarthatósági szempontokat, és a "zöldítés" - greening - paramétereit ez a technológia teljesíti.
Az MTI kérdésére válaszolva Czerván György az eredményektől függően elképzelhetőnek tartotta, hogy a vidékfejlesztési támogatások esetében előnyben részesítik azt, aki ilyen technológiát használ.
Hadházy Árpád, a Szekszárd Növény Zrt. igazgatósági tagja arról számolt be, hogy a társaság 2600 hektáron folytat sávos talajművelést, ezzel járul hozzá a mezőgazdaság területén a kutatás-fejlesztéshez.
A zrt.-nél különböző talajtípusokon és elővetemény - kukorica és napraforgó - után próbálják ki a módszert, a hozamot kontrolltáblákkal vetik össze. A kísérletnek az ősszel lesz eredménye.
A cég it-tagjának ismertetése szerint a szármaradványok a felszínen, a gyökérmaradványok mikrobiológiai úton bomlanak le. Ez a talaj szempontjából sokkal jobb, mint a forgatásnál, mert utóbbi esetben mintegy lassú égéssel, szén-dioxidot termelve bomlik el. Az Egyesült Államokban a sávos művelést alkalmazók éppen ezért a szén-dioxod kvótából is kapnak támogatást - tette hozzá.
mti
hírek innen, onnan
Újra nekifut az EU Kirill pátriárka szankcionálásának, hátha Magyarország most már nem vétóz
Szijjártó Péter még külgazdasági és külügyminiszterként korábban kihúzatta a beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással...
Bíróság elé állították a belfasti késelés gyanúsítottját, Starmer az internetes uszítókat is felelőssé tette a zavargásokért
Elon Musk is megosztotta azokat a bejegyzéseket, amelyek után kedd éjszaka maszkos csoportok etnikai kisebbségek otthonaira támadtak, valamint...
Oroszország szerint Kijev hazudott a magyaroknak
A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev azzal kapcsolatban csak ígéretet tett Budapestnek – jelentette ki...
Az orosz külügy szerint Ukrajna hazudott a magyar kisebbség jogainak garantálásáról
Marija Zaharova hangsúlyozta: csak ígéretet tettek, a helyzet nem változott.
Még hatályba se lépett, már halott a migrációs paktum egy EP-képviselő szerint
Úgy véli, a paktum céljainak teljesítése már teljeskörű hatálybalépése előtt elbukott.
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta...
„Ne még egy kép a tengerről. Egy kép a tengerért!” – Különös kéréssel fordultak a horvát kutatók az Adrián nyaralókhoz
„Ne még egy kép a tengerről. Egy kép a tengerért!” új kampányt indítottak, amelyben a lakosság és a turisták segítségét kérik az...
540 milliárd forintot oszt szét a kormány az energiahálózat korszerűsítésére
Több száz milliárd forintos, vissza nem térítendő uniós támogatási programot indít a kormány az áramhálózat fejlesztésére és az...
Hackertámadás az Otthon Centrumnál: titkos ügyféladatok szivároghattak ki
Személyes és pénzügyi adatok kerülhettek veszélybe.
Deutsch Tamás szerint a magyar kormány felkészületlen az Európai Unióban
Brüsszelben újságírókkal találkozott Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, a következő uniós költségvetés egyik...
Nagy Ervin visszaküldeti az államtitkársági bútorokat az Iparművészetibe
Szerinte elődeik úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne.
Légiósok: Messi magyar csapattársa vezér volt az amerikai U19-eseknél - videó
Két gólpasszal jelentkezett Pintér Dániel a japánok ellen.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


