Nemzetközi portugieser-seregszemlét tartanak Baranyában
Pécsre és Palkonyára érkeznek áprilisban a világ legjobb portugieserei
A Portugieser du Monde borversenyen immár ötödik éve választják ki a legjobb portugieser borokat Pécsett. A Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin felhívására évről-évre több bor érkezik a fajta egyetlen világversenyére és egyre több a külföldi pincészet a kóstolófesztiválon is.
A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így hasznos tapasztalat mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. Idén már ötödször rendezzük meg a nemzetközi portugieser fajtaversenyt, rendezvényünk első napján, április 21-én, pénteken nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok.
A BORVERSENY évről-évre megmozgatja a borszakértőket világszerte, idén japán, kínai, dél-afrikai, lett, osztrák, olasz, spanyol és kanadai borbírák is érkeznek, természetesen magyar bortudorok mellett.
Az első versenyre 4 országból 62 bort, majd 2014-ben már 6 országból 72 tételt, 2015-ben 8 országból 67 bort neveztek a versenyre, míg tavaly minden rekord megdőlt, hiszen 9 országból érkeztek nevezések, 96 bort küldtek el Pécsre, a nevezések közel fele ráadásul külföldről érkezett.
A borászok az idei évben is fiatal, 2016-os portugieserekkel, régebbi évjáratos portugieserekkel, minimum 25%-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal és idén először portugieserből készített fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel is jelentkezhetnek március 31-ig.
2017. április 22-én, szombat délután 13-18 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkozhatnak be. A KÓSTOLÓFESZTIVÁLT ezúttal új helyszínen, Palkonyán, a Mokos Pincészet Színháztermében rendezzük meg a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tenkes Borvidékfejlesztő Np. Kft. támogatásával. Egyúttal a Stílusos Vidéki Éttermiség „Hú!SVÉT+Sweet” gasztronómiai fesztiváljához csatlakozunk, amelyre mintegy 2500 vendéget várnak ezen a hétvégén – a borkóstolóra 300 belépőjegyet tervezünk értékesíteni.
Jegyvásárlás 3500 forintos elővételi áron (helyszíni ár 4500 forint és mindkét jegy tartalmaz egy 1000 forint értékben levásárolható kupont aznap a SVÉT helyszíni éttermeinél): www.jegymester.hu.
Palkonya megközelítése Pécsről vonattal javasolt, a kóstolófesztivál helyszínétől alig 100 méterre áll meg a vonat. Vonatok indulnak Pécsről Palkonyára (menetidő 34 perc): 11.10, 13.10, 15.10, 17.10, 19.10, 21.10, 22.50 órakor. Vonatok indulnak Palkonyáról Pécsre (menetidő 34 perc): 14.08, 16.08, 18.08, 20.08 és 22.08 órakor.
hírek innen, onnan
Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben
Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...
Itt az RTL óriási bejelentése: mindenki csak kapkodja a fejét, olyan derült ki
Itt vannak a részletek!
Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok
Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...
Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat
Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...
A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál
Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.
Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük
Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.
Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója
Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...
Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t
Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.
Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi
Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...
Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta
Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...
Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon
A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...
Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?
A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


