Ezt olvasta már?


Nem kesergés, azonnali segítés az R-Bustól

A koronavírus miatti válsághelyzet alapjaiban rengette meg életünket. Akad olyan ember, cég, vállalkozás, aki ilyenkor pánikba esik, bezárkózik, és akad olyan, amelyik vállalja a társadalmi felelősséget, és ott segít, ahol tud.

Példaértékű lépést tett hétfőn kora reggel a nemzetközi személyszállítással foglalkozó R-Bus, egy pécsváradi vállalkozás, amelyik vészhelyzetben nem az elbújás, hanem a nyílt társadalmi felelősségvállalás mellett döntött.

- A cég profiljából adódóan akár le is lehetne húzni a rólót, hiszen ez a terület a legveszélyeztettebbek közé tartozik.

- Két-három napja nincs a cégnél megállás, percenként csörögnek a telefonok - vágott bele Simara Rudolf, az R-Bus tulajdonosa. - Mindenki sorra mondja le az utazásokat, állnának az autóink, buszaink.

- Állnának... Ez azért az én olvasatomban azt jelenti, hogy léptek valamit.

- Mivel munka nélkül vagyunk és rá fogunk érni, az R-Bus felajánlja a szolgálatait a hatóságoknak, az egészségügynek a közjó céljából, ha az segítség. Élelmiszert forgalmazó cégeknek élelmiszer kiszállításra, egészségügyi személyzet szállítására, vagy bármi hasonló jellegű segítségre, ami az idősek és a hátrányos helyzetű emberek megsegítésére szolgál. Jelezném, nem magánemberek hívását várjuk, hanem illetékes hatóság, szervezetek megkeresését. Hiszek abban, hogy ha a többi hasonló profilú cég is így gondolkodik, tudunk segíteni. Aki ismer, tudja, szívesen odaállok minden olyan kezdeményezés mellé, vagy én is indítok ilyet, ami egy közösség, a társadalom hasznára szolgál, többek között ezért is voltam aktív részese a 2015-ös martonfai tüntetésnek, ezért is szívügyem az amatőr futball.

- Talán ebben a helyzetben a legegyszerúűbb a helyi operatív törzzsel felvenni a kapcsolatot...

- Keressük őket is, de azt gondolom, sok olyan terület van, mint említettem például az élelmiszerek kiszállítása, amit nem biztos, hogy ők koordinálnak. Mi minden hivatalos megkeresésre nyitottak vagyunk, gépkocsivezetőink, járműveink - ahogy a hadseregben fogalmaztak egykor - harcra készek, fogjunk össze a járvány megfékezéséért.

- Akkor már csak egy kérdés, elérhetőség?

- Simara Rudolf, 70/770-1844.







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0