Nem csak Pécsett lesz izgalmas az önkormányzati választás Baranyában
Október 13-án tartják az önkormányzati választásokat, és ugyan a sajtó Baranyában leginkább Pécsre fókuszál, azért a többi 13 város közül is akad néhány, ahol izgalmasan alakul a kampány. Ezeket jártuk körbe.
Péccsel kezdve és szigorúan a tényeknél maradva, öten szálltak harcba a polgármesteri székért, az LMP-s Kóbor József, a független Komáromi István, a Mindenki Pécsért színeiben Péterffy Attila, a független Pap András és a FIDESZ-KDNP-ÖPE jelöltje, Vári Attila. A 25 képviselői székért 79 induló van, jellemzően az LMP, a Mindenki Pécsért és a FIDESZ-KDNP-ÖPE jelöltjei, de akad néhány a Mi Hazánk színeiben, felbukkan MIÉP-es és Munkáspárti, és egy-két független induló is.
Nem szándékozunk a kampánnyal foglalkozni, a lényeg, hogy szépen vagdalkozik egymással a FIDESZ-KDNP-ÖPE és a Mindenki Pécsért, ebbe itt-ott beleszáll az LMP is, ami viszont tény, hogy Kóbor József polgármesterjelölti vitakihívását mind a két nagy jelölőszervezet visszautasította.
Érdekes módon polgármesterjelölti vitát vállaltak az indulók például Komlón és Kozármislenyben is. Pécsről említettük, hogy igazi kampányidőszak van, megy az adok-kapok, hasonló a helyzet Kozármislenyben, ahol erősen támadják a jelenlegi városvezető Bíró Károlyt. Szigetváron sem békés a helyzet, itt például a mostani polgármester, Vass Péter nem plakátolhat a villanyoszlopokon, pedig más baranyai városokban ez nagyon kihasznált reklámfelület. Siklóson és Harkányban sincs az a csendes állóvíz, az előbbi helyen Mali Zoltán kavarja az indulatokat – pedig nem is indul jelöltként –, Harkányban pedig a hirtelen megugrott lakosságszám borzolja a kedélyeket.
Több baranyai városban (Komlón, Szigetváron, Mohácson, Harkányban, Villányban, Sellyén) csak két jelölt feszül egymásnak a polgármesteri székért, de akad olyan hely is, Bóly, ahol csak egy induló akad. De haladjunk végig a Pécsen kívüli baranyai városokon ABC-sorrendben!
Bólyban Hárs József jelenlegi polgármesternek nincs kihívója, ráadásul itt a hat listás képviselői helyre mindössze tízen pályáznak.
Harkányban Baksai Endre Tamás és Varga László Gábor feszül egymásnak, népszerű a képviselői tagság, a hat listás helyre 26-an szeretnének bekerülni.
Komlón a jelenlegi polgármester, Polics József kihívója Ferenczy Tamás. Itt nyolc egyéni körzetből és három listás helyről lehet bekerülni a testületbe, ezt 24-en tűzték ki maguk elé célként.
Kozármislenyben a mostani városvezetőnek, Bíró Károlynak Farkas Róberttel, Szolga Antallal és Völgyesi Gyulával kell megküzdenie pozíciója megtartásáért. A városban nyolc listás helyről lehet a testületbe kerülni, erre 32-en aspirálnak.
Mágocson négyen is ringbe szállnak, Bogyayné Gál Tünde, Fischer László, Hochschorner Ferenc és Hőnig Mária a választék. A hat listás képviselői helyre 21 jelölt van.
Mohácson Szekó József kihívója Csorbai Ferenc. Itt nyolc egyéni és három listás adja a képviselőtestületet, 30 jelölt közül lehet válogatni.
Pécsváradon Zádori János kihívói Kovács András Róbert, Link Zoltán és Lizitzky Mario. Itt is hat listás hely jelenti a testületet 21 jelölttel.
Sásdon Bíró Péter, Jusztinger János és Rabb Győzőné indult polgármesterjelöltként, hat képviselői pozícióra 19-en pályáznak.
Sellyén Nagy Attilának Amigya Antallal kell megküzdenie pozíciója megtartásáért, a hatfős testületbe huszan szeretnének bejutni.
Siklóson nem indul polgármesternek az eddigi városvezető, Marenics János, utóda az Imri Sándor, Ottó Krisztián Ottó, Riegl Gábor hármasból kerülhet ki. Itt nyolc listás képviselő lesz, harminc induló a választék.
Szentlőrincen Koltai Péter jelenlegi polgármesternek Csendes Istvánné, Szegedi Gyula József és Vörös Zoltán Csaba a riválisa. Nyolc listás helyre nagy a tolongás, 33-an igyekeznek képviselői pozíciót elérni.
Szigetváron Vass Péter ellenében Simon János indul. Itt nyolc egyéni és három listás képviselő lesz, 27-en tekintik magukat erre alkalmasnak.
Villányban Czinczár Attila és Mayer István között dől majd el a polgármesterség. Hat helyre 18-an igyekeznek bejutni.
M. Z.
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


