Ezt olvasta már?


Nehéz a sorsolása a komlói kéziseknek

Nem vár könnyű időszak NBI-es kézilabdázóinkra. Óriási türelemre, nyugodt légkörre lesz szüksége csapatunknak ahhoz, hogy minél eredményesebben jöjjünk ki az igencsak nehéznek tűnő őszi szezonból.

Szigeti Szabolcs ügyvezető igazgató arra a kérdésünkre válaszolt, hogy milyennek látja a sorsolást: „Volt már könnyebb és persze nehezebb is a sorsolásunk. Közhely, ha jól akarsz szerepelni mindenkit le kell győznöd. Mégis azt kell mondanom, hogy nehéz kezdet lesz. Az első négy mérkőzésből hármat idegenben játsszuk, a hazain pedig a bajnokesélyes Szeged az ellenfél. Sőt, ha azt nézem, hogy ezt követően a Tatabányát fogadjuk, kimondottan nehéz. Nincs mese, idegenben kell gyűjtögetni a pontokat az elején. Számítunk a szurkolóinkra a Fradi, a Csurgó és a Vác otthonában is.”

„Ráadásul – erről is beszélt ügyvezetőnk – a Komlói Napok ideje alatt lenne a Szeged elleni meccs, amikor az EXPO miatt nincs csarnokunk. Ezt a helyzetet is még meg kell oldani.”

Kilvinger Bálintot a kedd esti edzés előtt értük utol: „Nehéz kezdet lesz az biztos, de ha jól szeretnénk szerepelni, akkor fontos, hogy idegenben is eredményesek legyünk. A tavasz néz ki jobban, de fontos hogy az őszi periódusban is gyűjtsünk pontokat. Vezetőedzőnk hozzátette: „a csapat építése és az eredményesség egyenlő erővel bír, ennek szellemében igyekszünk felkészülni erre a feladatra.”

Az 1. forduló párosítása – szeptember 1-2.

Mol-Pick Szeged–Csurgói KK

Ferencvárosi TC–Komló

Telekom Veszprém–Váci KSE

Eger–Grundfos Tatabánya KC

Dabasi KC–Mezőkövesdi KC

Gyöngyös–Orosháza

Budakalász–BKSE

A további „őszi” fordulók menetrendje a Sport36-Komló szemszögéből:

2. forduló: Sport36-Komló – MOL Pick-Szeged

3. forduló: Csurgó – Sport36-Komló

4. forduló: Váci KSE – Sport36-Komló

5. forduló: Sport36-Komló – Tatabánya

6. forduló: Mezőkövesd – Sport36-Komló

7. forduló: Sport36-Komló – Orosháza

8. forduló: Balatonfüred – Sport36-Komló

9. forduló: Sport36-Komló – Budakalász

10. forduló: Gyöngyös – Sport36-Komló

11. forduló: Sport36-Komló – Dabas

12. forduló: Eger – Sport36-Komló

13. forduló: Sport36-Komló – Telekom Veszprém

A mérkőzések pontos időpontjai egyeztetés alatt állnak.







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0