Ezt olvasta már?


Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért

Folytatódik a tinédzsereket megszólító országos "Ne ess pánikba kampány", amely az abortuszok számának visszaszorítását, a védekezés fontosságát tűzte ki céljául.

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) tovább folytatja a „Ne ess pánikba” elnevezésű ismeretterjesztési kampányát, amelynek célja a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozottság növelése és ez által a nem kívánt terhességek számának csökkentése. Ugyanakkor a kampány segítségével a Társaság fel kívánja hívni a figyelmet az abortusz veszélyeire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott, és még nem jött el a gyermekvállalás ideje. A védekezés fontosságát jelképezi a kampány jelmondata ”véletlenül, védetlenül”, ugyanakkor ezt sugallja, hogy „Ne ess pánikba” – „Van megoldás”.

Magyarországon 2000-ben közel 60 000 terhesség-megszakítás történt, az ezt követő években ez a szám csökkent, 2008-ban már alig több mint 44 000 abortuszt végeztek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25–29, illetve a 30–34 éves korosztálynál figyelhető meg, ugyanakkor a húsz év alatti korcsoportban lényeges változás nem történt, holott számukra a reprodukciós karrier kezdetén a megbízható fogamzásgátlás nagyon fontos.

Összegezve, hazánkban sajnos még ma is óránként öt terhesség-megszakítást végeznek. Való igaz, az elmúlt évtizedben évről évre csökkenés mutatkozott a terhesség-megszakítások számát illetően, azonban ennek mértékével a Társaság tagjai nem elégedettek, éppen ezért tovább küzdenek az abortuszok visszaszorításáért.

Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnökhelyettesének véleménye szerint a fiatalabb korosztálynál a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással és szexuális neveléssel. A Társaság országos szintű tudatformáló munkája ellenére a magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről, ugyanakkor nem ismerik a menstruációs ciklusukat. Ez részben annak is köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése mind a mai napig tabutémának számít. A szülők segítsége nélkül pedig minden felvilágosító tevékenység könnyen kudarcot vallhat. Fontos, hogy beszélgessenek gyermekükkel a szex kérdéseiről, az együttlét veszélyeiről, és közösen fedezzék fel a gyermekeik számára az „új világot”.

Minden tinédzsernek egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson.

Ugyanakkor Bártfai professzor úgy véli, annak ellenére, hogy tapasztalható némi javulás a tizenévesek körében a fogamzásgátlás tekintetében, bőven akad még tennivaló ezen a területen. Ezt szolgálja többek között a „Ne ess pánikba” elnevezésű kampány, amely elsősorban a sürgősségi fogamzásgátlásra, az abortuszok megelőzésének egyik hatékony módszerére, valamint a művi terhesség-megszakítás veszélyeire, kockázataira, az első abortusz következményeire hívja fel a figyelmet.

A kezdeményezés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hazánkban ugyanis aggasztóan magas azoknak a fiataloknak aránya, akik egyáltalán nem vagy nem megfelelően védekeznek. A kampány elsősorban őket hivatott segíteni, hogy ne maradjanak „véletlenül, védetlenül”. Az abortuszok kockázataival kapcsolatban a professzor kihangsúlyozta, hogy a terhesség-megszakítás tartós károsodást, sokszor meddőséget okozhat. Azoknál a nőknél, akiknél több abortuszt is végeznek, sokkal nagyobb a spontán vetélések és a koraszülések aránya, nem beszélve a lélektani teherről, amelyet a beavatkozás okoz a nőknek. A fogamzásgátlással kapcsolatban, mint a professzor mondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő ismeretekre, ugyanis a biztonságos módszerekről, pl. a hormonális fogamzásgátlásról számos tévhit él a köztudatban.

A sürgősségi fogamzásgátlást népszerűsítő kampány tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogy ha a védekezésbe netán hiba csúszik és fennáll a veszélye a nem kívánt terhességnek, akkor is van megoldás, a fogamzás elkerülhető, nem kell mást tenni, mint élni a sürgősségi fogamzásgátlás módszerével. Mindent el kell követni azért, hogy minél kevesebben éljenek a művi abortusz lehetőségével – tette hozzá a professzor.

A kampány ugyanakkor a megfelelő szexuális és erkölcsi nevelésre is buzdít, mert csak így érheti el a célját. Mindenképpen el kell ültetni a köztudatban, hogy nem kell kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni egy védekezés nélküli szeretkezés után, hiszen erre is van megoldás, tehát végszükség esetén sem szabad pánikba esni.

MCSNTT







0

hírek innen, onnan

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

Offenzívába kezdett a Telex kiadója

A Telex.hu Zrt. új videós gyártóbázisa, az RGB Stream másfél hónap alatt hat új műsorral jelentkezett. A kiadó a szerkesztőségi...

Lannert Judit: Fontos első lépést tettünk a tankönyvellátás megújítása felé

Új kiadványokkal, digitális tananyagokkal és speciális tanulástámogató tartalmakkal bővülhet a tankönyvkínálat – jelentette be az...

Leváltotta Magyar Péter a Kehi elnökét

A közlöny szerint Ruff Bálint javaslatára tett így.

Lázár Jánosnak kihívói akadtak az új parlamentben

Van olyan új képviselő, akinek a földbirtokai miatt sokkal hosszabb a vagyonnyilatkozata, mint volt miniszteré. A gazdálkodók között van,...

Kifütyülték Donald Trumpot egy New York-i kosárlabdameccsen

A himnusz alatt megmutatták a csarnokban elhelyezett óriáskivetítők egyikén. Nem kellett volna.

Hátborzongató fordulatot vett Majka orvosi vizsgálata: „Elkezdett fröcskölni a vér, mint egy disznóvágáson”

Majka, aki mindig is nagy figyelmet fordított az egészségére, egy rutinvizsgálat során élete egyik legmegrázóbb élményét élte át....

Kapitány István a leggazdagabb miniszter

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...

3 eset, amikor tilos fogat mosni: roncsolhatja a zománcot

A fogmosásról azt tanultuk gyerekként, hogy minél rendszeresebb, annál jobb. Csakhogy van néhány helyzet, amikor nem érdemes azonnal...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0