Ezt olvasta már?


Mit kell tudni az adósságrendező hitelről, és kinek jó választás?

Egy adósságrendező hitel akkor kerül a látókörünkbe, ha már vannak korábbi kölcsöneink, melyeket ki szeretnénk váltani, le szeretnénk cserélni. Ezzel a megoldással kisebb havi terheket érhetünk el, és egyszerűsítünk is a pénzügyeinken, ami könnyebb és átláthatóbb tervezést tesz lehetővé. Nézzük a részleteket!

 

 

Mi is az az adósságrendező hitel?

 

Ha csak megnézzük az expresszkolcson.hu-nál kalkulálható adósságrendező hiteleket, láthatjuk, mennyi különböző termék található belőle a piacon. Ezek eltérőek lehetnek a kamat és THM mértékét tekintve, ugyanakkor a működésük azonos.

Ennek a kölcsöntípusnak az a jelentősége, hogy több már élő hitelszerződésünket kiváltva, megszüntetve tudjuk egyetlen fizetendő összegbe összevonni a tartozásainkat. Ez azt jelenti, hogy a korábbi szerződéseinket megszüntetjük a bankokkal, és a helyükbe egyetlen egy lép majd, amit onnantól kezdve törlesztenünk kell a megállapodásunk alapján.

 

Ez tehát nem jelenti azt, hogy megszűnne a tartozásunk, pusztán azt, hogy kényelmesebbé, átláthatóbbá, gazdaságosabbá tudjuk tenni a meglévő hiteleinket.

 

Milyen előnyei vannak az adósságrendező hitelnek?

 

Több előnye is van egy ilyen konstrukciónak, melyekről mindenképp érdemes beszélni. Ezek jelentik ugyanis a vonzerejét ennek a kölcsöntípusnak. És ezek nemcsak mondva csinált pozitív változások, hanem valódi segítséget nyújthatnak bárki számára!

 

Az egyik ilyen, hogy az eddigi többfelé fizetendő, különböző összegek helyett mindez egyetlen egy befizetendő havi törlesztőrészletté változtatható. Így sokkal átláthatóbbá válik a havi kiadások ezen része, mely a családi költségvetés tervezésénél és a pénzügyek általános átláthatósága szempontjából is hatalmas előny.

 

A másik természetesen az, hogy így tudjuk csökkenteni a havi kiadásainkat, mivel egy teljesen új kölcsönről van szó, amire más feltételek vonatkoznak. Egy teljesen új konstrukcióba lépünk át, aminél ismét van mozgásterünk.

 

Eleve akkor érdemes meglépni ezt, ha jobb feltételekkel jutunk hitelhez (azaz kevesebb lesz a visszafizetendő összeg). De ha ez még nem is teljesülne, akkor is bizonyos határok között tudunk játszani például a futamidővel. És minél tovább toljuk ki a lejáratot, annál kevesebb lesz a havi törlesztőrészletünk. Bár azzal is kell számolnunk, hogy így a hitelünk teljes költsége nőni fog. Viszont van az az élethelyzet, amikor sokkal fontosabb, hogy a havi kiadásokat sikerüljön kordában tartani.

 

Minden esetben megoldást jelent egy adósságrendező hitel?

 

Nem feltétlenül jelent minden esetben megoldást egy adósságrendező hitel. Mivel egy ilyen hitelkiváltásnak alapvetően lesznek költségei, így azoknak, akik erre nem tudnak áldozni, semmiképp sem jó választás.

 

Akkor sem jó ezt választani, ha az új hitel feltételei rosszabbak, mint a kiváltandó kölcsönök jelenlegi kondíciói. Ezt minden esetben előre ki kell kalkulálni.

 

Az adósságrendező hitel egy jó lehetőség, de nem mindenáron kell vele élni. Végezzünk számításokat, vagy forduljunk szakértőhöz, és ha megéri, akkor lépjünk!







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0