Ezt olvasta már?


Mit és meddig kell tűrni egy magyar futballedzőnek?

Az elmúlt rövid időszakban két baranyai kötődésű labdarúgóedző pályafutása is furcsa véget ért aktuális csapatánál, legalábbis a menesztésük indoka meglehetősen szokatlan.

Mészáros Ferencet még a nyáron szerződtette az NB III-ba feljutott Nagykanizsa,majd alig egy heti közös munka után azzal az indokkal állították fel a kispadról, hogy mentalitása, hozzáállása túl magas szintű a klubhoz, ezeket nem tudják vállalni a nagykanizsaiak.

A hét elején az NB II-es Zalaegerszeg menesztette Nagy Tamást a következő indokkal: „A tulajdonos az eredményességgel általánosságban elégedett, hiszen a feljutást érő pozíciótól mindössze egyetlen helyezés választja el a csapatot, viszont nem látja azt a kezdeményező, domináns játékstílust, mely garanciát jelenthet a hőn áhított feljutásra.”

Megjegyezzük, a Nagykanizsa mérkőzést sem játszott Mészáros Ferenc irányításával, Nagy Tamás vezetésével pedig hét forduló elteltével a Zalaegerszeg a listavezetőtől két ponttal lemaradva az harmadik.

De ne csak baranyai kötődésű szakemberekről essen szó! Győrből szintén hét forduló után Mészöly Gézának kellett távoznia, csapata a 11. helyen tanyázik, a Ferencvárostól Thomas Dollt pedig úgy rúgták ki, hogy csapata veretlenül vezette az NB I-et, igaz, a nemzetközi porondon nem tudott semmit felmutatni.

Persze ezek csak a közelmúlt látványosabb esetei, alsóbb osztályokban szinte megszámlálhatatlan az egy szezonon belüli edzőváltások száma, igaz, ott nem forognak olyan összegek, mint az élvonalban vagy a másodosztályban.

Az is érdekes, hogy a fenti eseteknél a távozó tréner a legritkább esetben kap szót, mondván szerződésszegést követne el, így marad a klub szűkszavú, esetenként megmosolyogtató közleménye.

Mindehhez tegyük azt is hozzá, hogy jelenleg a válogatott élén külföldi szakember áll (személy szerint nincs semmi bajunk Marco Rossival), a 12 élvonalbeli klub közül öt kispadján szintén külföldi edző kezében van a karmesteri pálca, és a másodosztályban is akad határon túli szakvezető.

Minderre persze jöhet a válasz, nézzük meg, hol tart a magyar futball, az utóbbi évtizedek nagy szenzációja volt a 2016-os Eb-szereplés, és nemzetközi kupa főtáblájára is csak hébe-hóba jut el magyar klubcsapat.

Mindettől függetlenül az, hogy a magyar edzők kevés kivételtől (Paks, Debrecen) egyáltalán nem dőlhetnek nyugodtan hátra a kispadon, legyenek bármilyen felkészültek, végeztessék el a legkitűnőbb edzésmunkát, legalábbis sokatmondó, és itt elég Bódog Tamás diósgyőri szereplésére gondolni.

Ha valóban minőségi és mennyiségi munkát végeznek, sokszor a labdarúgóknak nem tetszik a megfeszített edzés, nagy követelmény, és egyszerűen megbuktatják a „mestert”, hiszen egy tulajdonosnak mindig könnyebb egy embert lecserélni, mint egy csapatot. A szűkszavú közlemények mögöttes jelentése pedig sok esetben az, hogy nem a tulajdonos elképzelései szerint alakultak a dolgok, nem játszott például a sok pénzért igazolt, vagy éppen sok pénzért eladásra szánt játékos.

Pedig azért lássuk be, egy élvonalat is megjárt edző azért vélhetően többet ért a futballhoz, annak mai szinten szükséges kémiájához, mint egy labdarúgást szerető tulajdonos, aki a meccseken túl alig látogat le az edzésekre, és az esetleg létező korszerű fizikai felmérések, mérkőzéselemzések eredményeiről fogalma sincs.

A magyar edzők pedig nem sokat tehetnek, nyelnek egyet, és várnak, mikor adódik számukra újabb lehetőség. Mert ha esetleg kinyitnák a szájukat, pillanatok alatt kihúznák a nevüket azokból a bizonyos noteszekből, és mehetnének utánpótlásedzőnek csapatonként havi húszezerért.

M. Z.

 







0
0

0
0
0
0