Ezt olvasta már?


Mire megy ki a játék? Vasárnap önkormányzatokat választunk!

Vasárnap választjuk meg öt évre polgármestereinket, települési és megyei önkormányzati képviselőinket. Baranyában több településen is nagyon kiegyenlített a verseny.

A megyei közgyűlés várhatóan Fideszes lesz

A legtisztább talán a megyei közgyűlés helyzete, ide az 50 ezer lakos alatti települések polgárai küldhetnek képviselőt, megyénkből összesen 18-at. A baranyai testület az elmúlt ciklusban Fideszes többségű volt, várhatóan nem lesz ez másként most sem, habár a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Demokratikus Koalíció is állított listát. A Mi Hazánknak ez nem sikerült, az LMP pedig nem is kísérletezett ezzel, láthatóan Pécsre koncentráltak ebben a kampányban. A szavazatok 5 százalékának megszerzése ér egy képviselői helyet.

Pécsen három-, de igazából kétfrontos a harc

Pécsett öten indultak a polgármesteri tisztségért, a FIDESZ-KDNP-ÖPE színeiben Vári Attila, a Mindenki Pécsért jelöltjeként Péterffy Attila, az LMP-től Kóbor József, és felbukkant két független jelölt, Pap András, és Komáromi István. Pécset az ellenzék bevehetőnek tartja, a polgármesteri székbe várhatóan a két Attila - Péterffy, Vári - valamelyike ülhet be, Kóbor József esetében inkább az a kérdés, melyik oldalról visz el szavazatokat. Meglehetősen durva volt a pécsi kampány, Péterffyt erdőégetéssel, Várit hamis tanúzással vádolták.

Érdekes lehet a 25 tagú képviselőtestület összetétele, a 18 egyéni körzet túlnyomó többségében három jelölt - FIDESZ-KDNP-ÖPE, Mindenki Pécsért, LMP - verseng egymással, itt-ott bukkan fel egy Mi Hazánkos, MIÉP-es, Munkáspárti vagy éppen független induló. A küzdelem nagy valószínűséggel a FIDESZ-KDNP-ÖPE és a Mindenki Pécsért között dől el, talán még az LMP-nek van esélye bejutni a testületbe egy-két képviselővel. Ami igazán nagy kérdés, a polgármesternek meglesz-e a többsége a közgyűlésben, vagy kisebbségben kell munkálkodnia.

Mohács: egy jelölt

Érdekes a helyzet Mohácson, ahol Szekó József halála miatt Csorbai Ferenc az egyetlen polgármesterjelölt, vagyis egy szavazattal is ő lesz a városvezető, viszont biztos, hogy Fideszes testületet kap maga mellé, vagyis nagyon nehéz dolga lesz. Ennek egyik jele, hogy a most búcsúzó testület egy utolsó rendkívüli ülésen alaposan megnyirbálta a polgármester mozgásterét.

Komlón is összefogott az ellenzék


Komlón is kétfrontos a harc, itt a FIDESZ-KDNP polgármestere, Polics József ellen Ferenczy Tamás mögé sorakozott fel a teljes ellenzék Komló Összeköt néven. Úgy tűnik, az ellenzéki pártok országos központjaiban Komlót is egy bevehető városnak tartják. A 11 tagú testületbe is e közül a két variáció közül választhatnak a polgárok.

Ezeket a városokat szeretné visszaszerezni a FIDESZ

Szigetváron, Szentlőrincen Pécsváradon Siklóson, Sellyén és Kozármislenyben viszont a FIDESZ-KDNP-nek kell komoly harcot vívnia a polgármesteri poszt megszerzéséért, mind a hat városban a kormány szemében ellenzéki városvezető regnált az elmúlt öt évben, és a települések fejlődését tekintve nem is rosszul. A nagy kérdés, hogy ez visszaköszön-e a népszerűségben is, illetve Siklós esetében a távozó Marenics József át tudja-e ezt adni kiszemelt utódának.

Vasárnap este minden kiderül

A legnyugodtabb a helyzet Bólyban, itt Hárs Józsefnek nincs kihívója, de Harkányban, Villányban, Sásdon és Mágocson is akad izgulnivaló. Mindenesetre vasárnap estére már többet tudunk, a reggel hat órakor nyíló szavazóhelyiségek 19.00-kor zárnak, eredmények már várhatóan este kilenc körül érkeznek, akkor kiderül, melyik településenki örülhet.

M. Z.







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0