Ezt olvasta már?

Augusztus 20. - Szombaton kezdődnek a központi rendezvények

én három napon át tartanak az augusztus 20-ai központi rendezvények. Már szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, a budai Várban mindhárom nap koncertekkel, programo...


Mintegy 100 program várja a gyerekeket a pécsi Szamárfül Fesztiválon

Immár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.


hirdetés

A három nap alatt közel 100 ingyenes program gondoskodik a családok szórakoztatásáról. A kínálatban szerepelnek gyermekszínházi előadások, koncertek, tudományos-ismeretterjesztő programok, kreatív-kézműves, valamint irodalmi és öko foglalkozások.

- A gyerekek ünnepe ez a három nap, ugyanakkor azt látjuk, hogy a szülők, nagyszülők is várják a fesztivált. Úgy állítottuk össze a programsort, hogy egy nagy nyár végi kaland legyen az egész család számára – számolt be Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A fesztiválon fellép többek között Szalóki Ági, a Csurgó Zenekar, lemezbemutatót tart BUM BUM BUM címmel Farkasházi Réka és a Tintanyúl. A Pannon Filharmonikusok foglalkozásain a kicsik játékos formában ismerkedhetnek a szimfonikus zene világával.

Marosvásárhelyről érkezik a Szamárfül Fesztiválra az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, de izgalmas, játékos előadásokat láthat a közönség a Bóbita Bábszínház, a Kabóca Bábszínház, Bartha Tóni Bábszínháza és Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában is. A Siklósi Várszínház bemutatójának címe Boszorkánytalanító Hadművelet, a vásári komédia segítségével a nagyérdemű betekintést nyerhet a középkori életbe, melyben egy hölgyet boszorkányság vádjával illetnek. A Budaörsi Latinovits Színház Cerka Tinka és a Szürke Lord c. bábelőadásához kapcsolódóan ráhangoló foglalkozáson is részt vehetnek azok, akik szívesen részesei lennének egy városépítő projektnek.

A Bűvész show-n bizonyára a felnőtteknek is tátva marad a szája, és nosztalgiázhatnak is, ugyanis régmúlt játékokat idéz meg a Mosolyda. Látható lesz például 1936-os pedálos fémkisautó, hintaló és paprika jancsi is.

A kézműves programok közül a Laboda Műhely foglalkozásán az érdeklődők kaleidoszkópot készíthetnek maguknak, és csatlakozhatnak a dAncsi műhely csapatához is, ahol óvodában és iskolában használható tárgyakat – tornazsákot, tolltartót vagy kis táskát – alkothatnak.

Izgalmas programnak ígérkezik a „Színjáték-automata” avagy „Színészdiploma 5 perc alatt”. A gyerekek egy interaktív szerencsekerék segítségével megkapják eljátszandó szerepüket, kellékeiket. A színész tanoncok egy green boxban teljesítik feladatukat, amely lehet egy ismert meserészlet, vagy híres jelenet rajzfilmekből, de akár vers vagy dal előadása is. A közönség egy felfüggesztett LCD képernyőn „követi” a szereplő előadását, aki a technika segítségével különböző hátterek előtt játssza el kisorsolt szerepét. Végül oklevelet kap arról, hogy sikeres színészvizsgát tett.

 







0
0

hírek innen, onnan

Rossz hírünk van a Balaton felé indulóknak: több kilométeres a dugó

Egy baleset miatt alakult ki jelentős torlódás az M7-es autópályán.

Szexi mellvillantás Selena Gomeztől, amely milliókat hozott lázba

Főként azért, mert ő viszonylag ritkán csinál ilyet az Instán. De a fotót látva többször kellene. Mutatjuk.

Tragédia Tatabányán: rosszul lett a sofőr, mielőtt oszlopnak hajtott

Villanyoszlopnak csapódott egy személyautó Tatabányán. A járműben egy idős házaspár utazott: a férfi vezetés közben rosszul lett, ez...

Migrációkutató: A gyenge államstruktúra okozza az Afrikából induló migrációt

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint elsősorban Afrika gyenge államstruktúrája és a kontinens túlnépesedése okozza a...

Kínában és Indiában már 120 millió nő hiányzik az egészséges korfához

Indiában ezer fiúra csupán 914 lány jut a hat év alattiaknál.

Tíz kilométeres torlódás alakult ki a M7-es autópályán

Baleset miatt tíz kilométeres torlódás alakult ki a M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Kápolnásnyék közelében péntek...

Az adózón múlik, megbírságolja-e a NAV

Augusztustól az adózó magatartásán múlik, kap-e bírságot a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az elmulasztott, késedelmes vagy hibás...

25 év után távozik a Juventus középpályása

Claudio Marchisio minden bizonnyal a tengerentúlra igazol.

Ezek a színésznők keresnek a legjobban

A tavalyi első helyezett Emma Stone-nak most nem sikerült 10 millió dollárnál többet keresnie.

Kitört a medve a hátsó szélvédőn - videó

Nem mindennapi mentőakció zajlott Kaliforniában.

Megölték a Britain's Got Talent énekesnőjét

Simone Kerrt, a Britains Got Talent nevű brit tehetségkutató versenyzőjét Londonban szúrták halálra.

Rupert Murdoch exe, Wendi Deng szakított magyar modell fiújával

A milliárdos Rupert Murdoch exe, Wendi Deng és a világhírű magyar modell, Zahorán Bertold két évig voltak együtt, de a távolság...

0

Sport

Sergio Ramos pipa lett C. Ronaldóra, finoman üzent neki

Várható volt, hogy valahol csendben, a mélyben forronganak az indulatok Ronaldo lelépése miatt. És most kezdenek felbugyogni.

Serena Williams: "Fáj, hogy a nővérem nem tud visszajönni a gyilkosa jó magaviselete ellenére sem"

A Konta elleni meccse előtt tudta meg, hogy nővére gyilkosát kiengedték.

Félbeszakadt Fucsovics és Wawrinka meccse

Még az első szettben, mindössze három játék után.

Hosszú Katinka új edzője az üvöltős, melldöngetős Shane-t csak képekről ismeri

Petrov Árpád nem akarja helyettesíteni Tusupot, de az ő korábbi munkájára fog építeni.

Évtizedenként csalnak úgy, ahogy a magyarok ellen tették - videó

Két magyar meccslabda helyett macedón győzelem született.

Griezmann megalázta a nagyképű Sergio Ramost

Ha ettől nem megy el a kedve az arcoskodástól a Real csapatkapitányának, akkor semmitől.

Kisvárdán nincs szükség a négy hónapra eltiltott légiósra

Az ukrán Anton Sinder kis híján lefejelte Pintér Csaba játékvezetőt.

Beárazott minket a FIFA: megvan Magyarország helye az új világranglistán

Zürich - A világbajnok Franciaország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss világranglistáját, melyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

Ezért nem robbantotta fel az átigazolási piacot Cristiano Ronaldo átigazolása

Egyre több csapat tart a brutálisan elszálló áraktól.

Egy forintot nem tennénk a Barca vagy a Real bajnoki címére

Az Atlético Madriddal nagyon komolyan kell számolni. Lehet, hogy lesz egy új kihívó is.

Sokkolt a vb-bronzérmes belga focista, pályája csúcsán visszavonul

Romelu Lukaku 75 meccsen 40 gólt szerzett a válogatottban.

Gyászol a sportvilág: meghalt a kétszeres olimpiai bajnok tornász

Gyászol a nemzetközi tornászvilág: váratlanul elhunyt az orosz kétszeres olimpiai bajnok, Jelena Susunova.

0

Bulvár

Óraátállítás: véget ért a nagy uniós szavazás

Lezárult az Európai Bizottság nagyszabású online kutatása, amely felmérte az emberek hozzáállását az óraátállításhoz.

Hosszú szenvedés után elhunyt a magyar színésznő - Évekig műsort is vezetett

Elhunyt Neszmélyi Magdi színésznő, műsorvezető.

Kínaiak vették meg a magyarok kedvenc hűtőgépgyártó cégét

A teljes cégvezetést leválthatják és a tőzsdéről is kivezetik a vállalatot.

Hogyan állítja meg a káposzta a rákot?

Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni bizonyos zöldségek, köztük a káposzta, a brokkoli és a kelkáposzta a bélrák kialakulásának kockázatát.

Vujity Tvrtko útravalót írt Weisz Fanninak - drámai sorok

Vujity Tvrtko közösségi oldalán osztott meg egy hosszú, de nagyon szívhez szóló levelet Weisz Fanninak, amolyan útravalóként. Sok minden kiderül Tvrtko üzenetéből.

Mégis ki kell fizetni a gigabírságot

A bankot még a 2008-as pénzügyi válság előtti szabálytalan ügyletekért büntették meg.

10 hiba, amit a középkorú nő elkövethet

Ne áltassuk magunkat! Egyre idősebbnek lenni nem valami vidám dolog. A nők különösen érzékenyek rá, féltik külsejüket, szeretnének szépek maradni. Lehet, de a módja nem mindegy. Íme 10 hiba, amit elkövetnek!

A képernyőn testvérek, a valóságban szeretők voltak

Nem csak a szerelmeseket játszó színészek eshetnek bele egymásba, néha túlbuzog a testvéri szeretet is.

Súlyos beteg Orbán szövetségese - beindult az utódlási harc

Lengyelország első embere betegeskedik, ami kérdések sorozatát veti fel. Bár tagadják, hogy visszavonulásával foglalkozna a közéletből, immár egyértelmű, hogy pártjában a felszín alatt utódlási küzdelem kezdődött, ami nem sok jót ígér az országnak, amelyet belső és külső ellentétek feszítenek.

blogmorzsák

11 dolog, amit érdemes tudni Aretha Franklinről

A 76 éves korában elhunyt legenda sokkal több volt, mint énekesnő.

Ingyen Orwell!

Két napig ingyen zsákolható az NSA szimulátor.

A Batthyány tér megújításával megint nem kapnak semmit a fővárosiak

A megújítás ebben a formában alig több mint térkövezés a buszmegálló áthelyezésével.

Viktor kilép a homokozóból!

Ahova Viktor most belépni készül, ott régebb óta játszanak a nagyfiúk, mint mióta a homokozó az uralma alá került.

Majomarcú kismalac született egy magyar sertéstelepen

Pontosan nem tudni, hogy mi a születési rendellenesség oka, de nem egyedüli esetről van szó.

A Fideszes média nem győzött, most szűnik meg

itt nem csak a szakmai teljesítmény, de a lojalitás sem véd.

Omlós csirke illatos szószban

Tejszínes mártásban sül a csirke piccata.

13 újrahasznosítási ötlet, hogy a söröskupak se a kukában landoljon

Mi mindenre lehet használni egy vagy több söröskupakot?

A popzene egyik legerősebb életműve

Aretha Franklin tíz legjobb albuma. Csupa mestermű.

Az Academic Single nem ismeri a leiratkozást

Nem elég baj a társtalanság, még itt vannak a kicsit simlis, kicsit nyerészkedő online társkereső oldalak is.

Nem te őrültél meg, ezek tényleg agyament szobrok!

Egy brit szobrász azzal szórakozik, hogy az amúgy megszokott és mozdíthatalannak tűnő masszív szerkezeteket csavarja szét.

„Magyarország nem akarja, hogy hazaköltözzek“

Sok szó esik mostanában a munka­erőhiányról, de mi történik, ha valaki megpróbál hazaköltözni Ausztriából?

0