Ezt olvasta már?


Minimális mértékben emelkedtek a szociális otthonokban fizetendő térítési díjak

A Mohácsi Egyesített Szociális Intézmény a szolgáltatásait átlag 1,6 százalékkal, míg a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásét 4 százalékkal növelte 2017-ben, a sombereki intézményben szintén 1,6 százalékkal nőtt a tarifa, náluk egyedül a belépési hozzájárulás kerül a korábbinál 2 százalékkal többe.

A Gólya utcai otthonban két telephelyen a férőhely maximálisan kihasznált, s így 145 fő elhelyezése megoldott. A bentlakásos ellátásért a havi térítési díj az átlagos ápolási igényű személyek esetében jelenleg 94.800 forint, a demens betegeké 88.500 forint, ami mindkét tétel esetében 1.500 forintos többletköltség a múlt évihez viszonyítva.

A házi segítségnyújtást 63 fő veszi igénybe, közülük az intézmény hét főfoglalkozású munkatársa a Szőlőhegyen öt, Újmohácson hét személyről gondoskodik. A szociális segítséget igénylő 27 ember számára nem jelent költséget az, ha például esetenként bevásárláshoz, orvoshoz kíséréshez vagy takarításnál kérnek segítséget. A személyi gondozásra jogosult 36 fő viszont 760 forint órabért fizet – ez tíz forinttal drágult – azért, hogy a fürdetésben, öltöztetésben, hely- és helyzetváltoztatásban, gyógyszerbeadásban, vérnyomás-, illetve vércukormérésben is közreműködnek a szakdolgozók.

Az időskorúak nappali ellátására létrehozott klubot átlag 26 személy látogatja heti öt nap. Közülük aki csak a közösségi együttlétet igényli, annak nincs költsége, a helyben elfogyasztott étkezésért pedig 860 forintot fizetnek. A családban élő demens betegek most heten tartózkodnak napközben az intézményben, az ellátásuk napi költsége 1.970 forint.

A Gólya utcai otthon a hét minden napján ugyancsak koordinálja az ebéd házhoz szállítását, amit naponta átlag 130 fő igényel. Az adagonként 660 forintba kerülő étel kiszállításához 400 rozsdamentes, azaz fertőtleníthető éthordóval rendelkezik az intézmény.

A 2003-tól működő jelzőrendszeres házi segítségnyújtást a városban és térségében 80 idős, illetve rászoruló személy számára biztosítják. Ahhoz, hogy ők minél tovább az otthonukban élhessenek, Mohácson 40, Újmohácson hét, a Szőlőhegyen kettő, Lippón 12, Bezedeken és Ivándárdán három-három, Sárokon kettő, Homorúdon négy és Lánycsókon hét személy biztonságérzetéhez járul hozzá az otthon. Ennek a napi költsége az érintettek számára a korábbi 75 forint helyett idén 100 forint lett.

Az 1954-től működő Sombereki Szociális Otthon 150 férőhelyes és maximálisan kihasznált. Náluk a belépési hozzájárulás 7.000 forinttal drágult, így 2017-ben 357.000 forintban állapították meg. A bentlakásos ellátás költségét a mohácsihoz hasonlóan a nyugdíjemelés mértékékével, azaz 1,6 százalékkal növelték, így az átlagos állapotú személyek esetében havi 86.700 forint, a demens betegeké pedig 79.500 forint.







0
0

hírek innen, onnan

Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben

Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...

Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok

Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...

Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat

Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...

A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál

Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.

Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük

Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.

Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója

Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...

Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t

Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.

Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi

Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...

Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta

Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...

Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon

A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...

Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?

A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0