Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
Országos kutatás: még mindig keveset tudnak a magyarok az internetes tér veszélyeiről
Bár a honfitársaink szerint a közösségi média veszélyesebb a gyerekekre nézve, mint a tömegközlekedés, a 6-14 évesek harmada mégis rendszeresen használja a social mediát - derült ki egy friss, országos kutatásból.
Az egyik leggyakoribb probléma az online térben a bántalmazás, ami
akár minden 5. gyereket érinthet. A kitöltők harmada nem szokott a családjával beszélni az
internetes tér veszélyeiről, pedig a tudatosítással a legtöbb ilyen helyzet megelőzhető vagy kezelhető
lenne.
A Betadine oldat országos, reprezentatív kutatás készítését kezdeményezte 1 , hogy felmérje,
mennyire tudatosak a hazai szülők gyermekeik internethasználatával kapcsolatban. Szinte minden 6-
14 év közti gyermek használhat digitális eszközt, kétharmaduk ráadásul rendelkezik is sajáttal. A
szülők tudomása szerint a leggyakrabban játszanak ezekkel a készülékekkel (73%), tanulnak, házi
feladatot készítenek a segítségükkel (54%) vagy kapcsolatot tartanak másokkal (53%), de emellett
minden harmadik gyermek közösségi oldalakat is használ. Utóbbi azért is érdekes, mert a szülők
60%-a gondolja a social mediát a legveszélyesebb nyilvános térnek, megelőzve ezzel a
tömegközlekedést (48%) és az iskolát (26%). A válaszadók harmada ennek ellenére sem szokott
beszélgetni a gyermekével az online tér veszélyeiről. A kutatás alapján a fő veszélyforrásnak a
közösségi médiában az idegeneket és azokat a felnőtteket látják, akik gyereknek adják ki magukat (a
diplomás válaszadók 79%-a teszi ezt az első helyre); emellett ugyancsak rizikósnak tartják az
ismeretlen fiatalkorúakat és más, idegen gyerekeket is.
Nem tudunk eleget az online veszélyekről
A kitöltők több mint fele úgy érzi, nem elég tájékozott, vagy lenne még mit tanulnia a digitális
biztonság témakörében. Ezt is mutatja, hogy míg a válaszadók jelentős része ismeri az adatlopás, az
álprofil és az online zaklatás kifejezéseket, viszont a “FOMO” (félelem attól, hogy kimarad valamiből)
vagy “grooming” (bizalomba férkőzés szexuális kizsákmányolás céljából) szavak jelentését már
kevesen tudják. Emellett a háztartások felében nincsenek szabályok az eszközhasználatra
vonatkozóan és a többség nem használja az elérhető biztonsági beállításokat a gyermekek
védelmére: például csupán harmaduk állított be gyerekbarát szűrőt a digitális eszközökre.
Bántalmazottak és bántalmazók
Az online bántalmazás az egyik leggyakoribb internetes veszély, amely minden 5. gyereket érinthet.
A Betadine oldat kutatásban résztvevők harmada ismer olyan fiatalt, akit ért már online
bántalmazás; a 16-19 éves korosztálynál ez a válaszolók kétharmadára igaz. Emellett 10-ből 1
kitöltőnél előfordult már, hogy a saját gyermeküket érte bántalmazás, ami pedig jellemzően vagy
úgy derült ki, hogy beszámolt róla az érintett, vagy gyanús lett a helyzet, és rákérdeztek a szülők. A
legtöbben ezt úgy kezelték, hogy leültek közösen és átbeszélték a szituációt (59%) vagy beszélgettek
a bántalmazóval (39%); minden ötödik szülő azonban nem tudta, miként lehetne megoldani egy
ilyen helyzetet.
1 Kutatás: az Opinio a Betadine oldat megbízásából végzett kutatása reprezentatív az okostelefonnal rendelkező, 16-59
évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és településtípus alapján. A kutatást 1104-en töltötték ki 2024. április 5 és
2024. április 11 között.
„Nagyon fontos, hogy a szülő az online bántalmazás előfordulása esetén ne essen pánikba, hanem
gondolja végig, majd beszélje át gyermekével a lehetséges forgatókönyveket. Van néhány olyan
praktikus eszköz, amely a probléma közvetlen kezelésére szolgál: például az érintett tartalmak
eltávolíttatása az internetről, annak jelentése a lehetséges fórumokon (pl. Nemzeti Média-és
Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline felület), a zaklató letiltása vagy szükség esetén
eljárás indítása. Az eset kezelése azonban itt nem állhat meg, a gyereknek segíteni kell a
feldolgozásban, továbblépésben is. Egy online bántalmazás áldozatává esett gyereknek az egyik
legtöbbet az jelentheti, ha érzi, hogy a szülője, vagy más bizalmi felnőtt mellette áll, bizalommal
fordulhat hozzá. Mindenekelőtt persze a nulladik lépést bármelyik nap megtehetjük, hogy sokszor
beszélgetünk a gyerekünkkel arról, hogy pontosan mit csinál az online térben” - tette hozzá dr. Rácz
Dominika.
Bár ezt talán még nehezebben ismerik be a gyerekek, mégis tízből egy szülőnél az is előfordult már,
hogy a gyermeke volt a bántalmazó - a fővárosban ez minden negyedik szülőre igaz. Legtöbbször ez
úgy derült ki, hogy a szülő észrevette a jeleket és rákérdezett; és csupán az esetek harmadában
mondta el a gyermek magától. A szülők harmada nem tudta, hogyan lehet kezelni a helyzetet vagy
bízott abban, hogy megoldódik magától, pedig a válaszadók háromnegyede szerint a szülők feladata
megelőzni az online bántalmazást.
A szülői tudatosság növelése érdekében a Betadine oldat és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
közös küzdelembe fogott, melynek keretében elindítják a „Láthatatlan veszélyek ellen látható
védelem. Az online térben is.” kampányukat. „A Betadine oldat elsőszámú célcsoportja a szülők, így
felelősségünknek érezzük, hogy olyan problémákra reagáljunk, amelyek aktuálisan foglalkoztatják
őket. A digitális gyermekvédelem ilyen téma, amit a társadalmi felelősségvállalásunk keretében mi is
fontosnak tartunk. Ahogy a Betadine oldat a seb körüli láthatatlan kórokozók ellen nyújt látható
védelmet, úgy küzd a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a láthatatlan online veszélyek ellen is. Az
együttműködésünk részeként segítünk a szülőknek felkészülni a digitális veszélyekre, hogy ezzel is
megelőzzék vagy kezeljék a felmerülő problémákat. A tudatosító kampány mellett májusban minden
patikában eladott 30 ml-es Betadine oldat után 100 forintot adunk az alapítványnak” - mondta
Valtner Vivien, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vénynélküli gyógyszer üzletágának marketing menedzsere.
hírek innen, onnan
Sertéspestis – Zár alá vettek egy vidéki telepet
A szakemberek megtették a továbbterjedés megakadályozására tett intézkedéseket.
Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones fia 26 éves lett: Dylan piszkosul jóképű pasi
Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones is tett ki képeket fiukról, Dylan születésnapja alkalmából.
Váratlan anyagi nehézség érte Gombos Edináékat: Állami segítség nélkül maradtak
Még régebben történt, de ma is nagyon fáj.
Újabb pusztító földrengés Venezuelában: összeomlott egy ház, többen is súlyos veszélyben vannak
A fővárosban is érezték a földmozgást, de innen egyelőre nem érkeztek hírek áldozatokról. Az ország távolabbi részeiről azonban nem...
Ukrán hírszerzés: majdnem kész az orosz Starlink, és ez nagyon rossz hír az egész bolygónak
Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés igazgatóhelyettese szerint Oroszország a tervezettnél jóval gyorsabban építi...
Újabb államokba gyűrűzik be a polgárháború: kulcsfontosságú nap következik, folytatódik a demokraták belharca
A Wisconsinban holnap esedékes demokrata előválasztás az idei ciklus egyik, ha nem legkaotikusabb megmérettetésévé vált - írja az...
Toroczkai és Magyar Péter szócsatája: nem álltak fel a Mi Hazánk képviselői a roma holokauszt megemlékezéskor
Azért maradtak ülve a frakcióvezető szerint, mivel korábban megegyeztek arról, hogy egy képviselő csak előre megállapodás esetén...
Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken
A vezető amerikai részvényindexek új történelmi csúcsra emelkedtek múlt héten, a jó hangulat pedig átragadt ma reggel az ázsiai...
Rossz hírek jöttek Iránból, ismét ugrik az olajár
Hétfőn három százalékkal ugrottak meg az olajárak, miután Irán közölte, hogy a Hormuzi-szoros megnyitásának előfeltétele az amerikai...
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a Gondosóra program ügyében, kirúgták a Kormányzati Szolgáltató Központ ügyvezetőjét
A tárca piaci becslése szerint féláron, de lehet, hogy negyedáron is nyújthatta volna a 4iG a 100 milliárd forintos szolgáltatást.
Szeretek süteményeket sütni, és ezzel az egyetlen hozzávalóval sokkal jobbak lesznek: próbáld ki ezt a konyhai trükköt
Ha veled is előfordult már, hogy a gondosan bekevert piskótád beesett, vagy olyan száraz lett, mint a fűrészpor, akkor pontosan tudod,...
Kiszámolták, mennyi pénzt keresett Sebestyén Balázs a hétvégi koncerttel
Bőven kilenc számjegyben érdemes gondolkozni.
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért
Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Real Madrid-játékost vinne a Liverpool, José Mourinho már nem számol vele
Gyakorlatilag Konatéval cserél helyet.
Innen nem szokott kikapni a Liverpool, most sikerült
Hiába vezettek 2-0-ra Szoboszlai Dominikék, fordított a Monaco.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
Szürreális jelenet: olyan erővel rúgták ki a labdát a pályáról, hogy az autók közé pattanva balesetet okozott
Nem történt komolyabb sérülés.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz
Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.
Miért ment oda Magyar Péterhez? Menczer Tamás szerint még „maguk alá gyűrhető” volt
Menczer Tamás azt mondta, azért ment oda Magyar Péterhez a korábbi, nagy visszhangot kiváltó találkozásukon, mert akkor még úgy hitte, a vele érkező politikai kihívás „maguk alá gyűrhető”. A hatalom árnyéká
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért
Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


