Ezt olvasta már?


Miért is különleges ünnep a Pünkösd?

A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 24-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. A néphit szerint ha e napon szép az idő, akkor jó lesz a bortermés.

Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket.

A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett, amikor arra emlékeztek, hogy Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett. Az ünnepet sávuótnak, a "hetek ünnepének" nevezik, mert hétszer hét nappal pészah után ünneplik.

A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban - 1993 óta Magyarországon is - munkaszüneti nap.

A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, és viselhette a pünkösdi koronát - uralkodásának rövid idejére utal a "pünkösdi királyság" kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik, és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye lett. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, a Csíksomlyón összegyűlt székelyek azonban a Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve tartják meg Csíksomlyón minden pünkösd szombatján az ünnepi szentmisét és a nagy búcsút, ahová több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből és a világ más tájairól is.

 

Forrás: mult-kor.hu







0

hírek innen, onnan

Hatalmas robbanás volt a turistanegyedben, egy épület összeomlott, nagy a baj

Nagy erejű robbanás történt péntek reggel Athén egyik turisták által sűrűn látogatott részén, az Akropolisz közelében. A detonáció...

Az elmaradt gyűrűcsók miatt hőbörög a Facebook népe: Magyar Péter csak kezet fogott Leó pápával

A világ szinte össze sajtóorgánuma lehozta Magyar Péter látogatását a Vatikánban. Ennek megfelelően elkezdődött a vita, hogy jól...

Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?

A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása azt vizsgálta, hogyan élhetünk nemcsak hosszabb, de minél...

Tisztújítást tart a Mi Hazánk, Toroczkai újraválasztásáról is dönthetnek – nézze itt élőben

Az ATV felületein élőben követheti délelőtt 10:15-től a Mi Hazánk Mozgalom 5. tisztújító kongresszusát, ahol többek között döntenek...

A legnépszerűbb kis és nagy testű kutyafajták

Ismerd meg a legnépszerűbb kis- és nagytestű kutyafajták jellemzőit, temperamentumát, mozgásigényét és tartásuk legfontosabb szempontjait.

7 dolog, amit egy 40 feletti nő sosem néz el egyetlen férfinek sem

Sok férfi nem veszi észre, hogy a nők 40 felett már az elszámoltathatóságot és az érzelmi érettséget tartják a legvonzóbbnak. A...

Nyolc kilót fogyott Rába Tímea, elárulta, hogyan

Az egykori szépségkirálynő egy napi rutinba illeszthető pirulával és itallal érte el a látványos változást. Elmondása szerint...

Rekordnagyságú viking kori kincset találtak egy faluban

Több mint négyezer darabos, rekordméretű viking kori ezüstkincset tártak fel Finnországban egy amatőr fémdetektoros jelzése alapján.

Repce őszi tápanyagellátása: mennyi nitrogénre van szükség?

Az őszi repce sikeres termesztésének kulcsa a megfelelő nitrogénadagolásban rejlik. Cikkünk bemutatja, hogyan találhatod meg az ideális...

Egyre sósabb a Velencei-tó vize: negyedóránként mérik, mi történik a tóban

Automata mérőbója figyeli folyamatosan a Velencei-tó vízhőmérsékletét, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a...

Sóval töltött zacskóban érkezett a tiltott csomag a Kozma utcai börtönbe

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni. A biztonsági kamerák felvételén látható a rolleres, aki bedobta a csomagot a...

Köllő Babett lánya szerelmes: ilyen a 16 éves Milla párja

Köllő Babett lányának életében ez az első szerelem, a műsorvezetőnő elárulta, milyennek látja Milla párját.

0

Sport

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0