Ezt olvasta már?


Miből és hogy lesz így NB III. Pécsen?

Honlapunk, és a teljes baranyai sajtó is többször is foglalkozott már a PMFC labdarúgócsapatának helyzetével, miután nem jutottak fel az NB II-be, és ennek következtében is drasztikusan elapadtak a források.

Köztudott volt, hogy a 2017-18-as szezonnak a feljutás reményével és mintegy 200 millió forintos költségvetéssel vágtak neki a pécsiek. A feljutás végül elúszott, és a költségvetés emiatt – optimista jóslatok szerint – mintegy harmadára csökken. Vagyis 60-70 millió forintot tervezhetnek.

Miből is jön össze ez az összeg? A Magyar Labdarúgó Szövetség klubonként 30 millió forinttal támogatja az NB III-asokat (ezt azonban csak a bajnokság végén utalja át, októberben ebből nem lehet számlákat fizetni), ráadásul a játékvezetői költségeket is átvállalja tőlük. A PMFC esetében a maradék 30-40 millió forintra kellene találni saját forrást, persze ha többet sikerülne, a csapatot működtető PSN Zrt. vezetői biztosan nem ugranának el a lehetséges szponzorok elől. Bevételi oldalnál maradva a reklám mellett a közvetítési jogokat – egy magyar NB III-as csapatnál maradjunk annyiban, hogy ez a nullával egyenlő –, a jegyeket, bérleteket és az ajándéktárgyakat szokták még ideszámolni. Nos, a PMFC-nél az elmúlt szezonban 500 forint volt belépő, egyértelmű, hogy egy várhatóan gyengébben szereplő, a kiesés ellen küzdő gárdánál ezt nem emelhetik meg. Meccsenként 500 fizető nézővel számolva – ezzel az NB III. legnépszerűbb klubja a Pécs – jó esetben egy százalékot jelenthet a bevételi oldalon. Ajándéktárgyakról klubszinten megint nem beszélhetünk, a szurkolók önerőből, magánszervezéssel gyártanak néha új pólókat, pulóvereket, sálakat, így ennek a haszna – ami egyébként éppen az önerő miatt nincs – nem jelenik meg a pénztárban.

Összegezve tehát van egy biztos 30 millió az MLSZ-től, és van egy bizonytalanabb 30-40 millió a támogatóktól.

Ezek után térjünk rá a kiadási oldalra! Említettük, hogy a játékvezetői díjakat a szövetség állja, mi marad? Az infrastruktúra fenntartása – stadion, pályák, öltözők, pályagondnok, világítás, meleg víz, sorolhatnánk –, ezt viszont a klub szerencséjére még bevállalja az egyébként tavalyhoz képest csökkentett városi támogatással működő PSN Zrt. Vannak a kikerülhetetlen fix költségek, meccsrendezés, idegenbeli mérkőzésekre utazás, amiken azért lehet itt-ott faragni. Például egy békés szurkolótábor mellett olcsóbb lehet a biztonsági szolgálat, idegenbe pedig nem utazik el előző nap a csapat, és mondjuk meccs után nem 30 pizzát rendelnek nekik, hanem otthonról hozzák a szendvicset. Summa summárum, ezek alsó hangon is 20 millió forint körül mozognak ebben az osztályban, hiszen elég azt megemlíteni, hogy a legtávolabbi ellenfél a 300 kilométerre, Gyulán játszó Szeged 2011.

A többi kiadás a személyi bérek, költségtérítések, egyéb (labdák, mezek) kiadások, itt lehet a legnagyobb megszorításokat tenni az előző évhez képest. A PSN Zrt. ezt is lépte meg, amikor közölte a játékosokkal, mindenki nyugodtan fogadja el a kedvezőbb ajánlatokat.

Ha ennek fényében nézzük az elmúlt bajnokságot, akkor a kiadási oldalon a meccsrendezés és az idegenbeli meccsek költsége nyilván magasabb a 20 millió forintnál, hiszen például többször is előfordult, hogy a találkozó előtt már egy nappal útra keltek, ami érthető, ha egy 13 órakor kezdődő mérkőzés előtt kell 300 kilométert buszozni. Szóval nyugodtan lehet 25 millió forinttal is számolni, és nyilván a mezek, labdák, étkezések sem a legolcsóbb árkategóriát képviselték. Mindent összevetve egy 40 milliós becslés járhat a legközelebb az igazsághoz, ami azt jelenti, hogy mintegy 160 millió marad személyi juttatásokra. Magyarán a 24 fős játékoskeret kötségtérítésére (amatőr ligáról lévén szó nem beszélhetünk bérekről), az ötfős szakmai stábra, valamint a többi dolgozóra (titkárnő, szertáros, stb.) Mindez visszaosztva fejenként havonta mintegy 350 ezer forintot jelent bruttóban, ami azért nem nagyon tér el az átlagbértől, igaz az egyes emberek juttatásai között lehet nagy különbség, hiszen egy 19 éves ifista biztosan töredékét kaphatja mondjuk Márton Gábor vezetőedző juttatásának.

A jelenlegi állás szerint Márton Gábor marad vezetőedző, hiszen neki élő szerződése van, de a stábtagok és a futballisták jövője már erősen kérdéses. Utóbbiak közül már távozott Horváth Adrián (Kaposvár), Nagy József (Nyíregyháza), Wittrédi Dávid (Kozármisleny), Beke Péter (Kozármisleny), Zalaegerszegen próbálkozik Kónya Kornél és Kónya Dávid, de nem lepődnénk meg, ha ez a lista tovább bővülne. Pótlásukra csakis olcsó költségtérítésű és ingyen igazolható, vagy a saját utánpótlásból érkező játékosok jöhetnek szóba.

Vagyis tavaszra ne is álmodozzunk éremről.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0