Ezt olvasta már?


Mi várható az október 31-én felálló új pécsi önkormányzattól?

Október 31-én tartja alakuló közgyűlését a most megválasztott pécsi önkormányzat, és egy biztos, számos pletyka, híresztelés terjed a városban, amelyek egy részének bizony lehet alapja.

Fotó: Péterffy Attila FB

Péterffy Attila polgármester esetében két mankóra is támaszkodhat a pécsi választópolgár. Egyrészt a kampányát indító 12 vállalásra, illetve arra az 59 oldalas dokumentumra, amit hivatalos programjának tekint. Mindkettő világos, számon kérhető. Ugyanakkor első lépése, amikor levélben szólította fel a városi cégek vezetőit, hogy semmilyen iratot ne semmisítsenek meg, és a napi működésen túl semmilyen vállalást ne tegyenek, azt vetíti előre, hogy a gazdasági szférából érkezett polgármester alaposan rajta akarja tartani a város és cégei múltbeli és jövőbeli gazdálkodásán.

Persze előbb fel kell állni a közgyűlésnek, fény kell, hogy derüljön az alpolgármesterek, bizottsági elnökök kilétére. Információink szerint a Mindenki Pécsért Egyesület a közgyűlésben az azt összegründoló pártok frakcióira bomlik, de egységes szavazás esetén ennek annyi a jelentősége, hogy mindegyikük saját frakcióirodát tarthat fenn, és a közgyűlési üléseken többször és hosszabban juthatnak szóhoz.

De kanyarodjunk vissza egy kicsit a városi cégekhez! Csak a nagyobbakat sorolnánk fel: Biokom, PÉTÁV, Pécsi Kommunikációs Kft., Pécsi Sport Nonprofit Zrt., Tükebusz, Tettye Forrásház, Pécsi Városfejlesztési Nzrt., Pécsi Vagyonhasznosító, Zsolnay Örökségkezelő, és talán még ide tartozhat a pogányi reptérben lévő részesedés is. Nos, ezeknek a cégeknek az élén többségében az eddigi városvezetés iránt maximálisan elkötelezett szakemberek ültek, és talán az sem meglepő, hogy hasonló világlátású munkatársakkal vették körül magukat.

Péterffy Attilának és csapatának szinte biztos, hogy az első lépései közé fog tartozni ezeknek a cégeknek a személyi kérdése, és nem csak azért, mert úgymond biztosítaniuk kell a hátukat, hanem ha megnézzük az elmúlt évtizedek magyar politikai gyakorlatát, a győztes erők rendre ezekkel a pozíciókkal fejezték ki köszönetüket az őket támogatóknak. Érdekes lesz ebben az esetben például Vári Attila helyzete, hiszen ha távoznia kell a PSN Zrt. éléről, akkor gyakorlatilag csak egy listán megszerzett képviselői mandátum köti Pécshez, arra pedig nem vennénk mérget, hogy ez elegendő marasztaló erő lesz számára.

Kérdés lesz persze az is, hogy az említett cégeknél mennyire mélyen megy le az új városvezetés vagy az új cégvezető a személycserékben, hiszen előfordulhat, hogy a túl radikális lépések a mindennapi működést veszélyeztetik majd. Az viszont szinte teljesen bizonyos, hogy sok esetben új pénzügyi, tevékenységi célokat fognak kitűzni, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy szervezeti átalakulás, összevonások következnek.

Hasonlóan érdekes a helyzet az önkormányzat tulajdonában lévő kulturális, művészeti formációkkal, valamint magának a Polgármesteri Hivatalnak a személyi kérdéseivel. Utóbbi esetében gyanítjuk, hogy jónéhány irodában már megkezdték a pakolást.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0