Ezt olvasta már?


Mi is a tétje Pécsett az önkormányzati választásoknak?

Október 13-án járulhatunk újra az urnák elé, ezúttal a helyi képviselőkre és polgármesterre szavazhatunk. De mi is a helyzet Pécsett, milyen kimenetel várható?

Kezdjük az egyszerűbbel, miután összesen hét körzetben 11 olyan jelölt tudta összeszedni a megfelelő számú ajánlást, aki nem a FIDESZ-KDNP-ÖPE, Mindenki Pécsért Egyesület, LMP hármashoz tartozik - nevezzük őket függetlennek, bár akad köztük MIÉP-es, Mi Hazánkos és munkáspárti is -, maradjunk annyiban, hogy nem nagyon rúghatnak labdába, sőt, azon sem lepődnénk meg, ha egyikük-másikuk kevesebb szavazatot kapna, mint amennyi ajánló aláírást.

Szintén komoly csodálkozásra adna okot, ha az utolsó pillanatban önálló indulást vállaló LMP bele tudna szólna a másik kettő versenyébe, hiszen a tavaszi uniós választás pécsi adatai alapján itt sincs jelentős bázisuk, másrészt a jelöltjeik többsége nincs annyira felépítve, mint riválisaiké. Egy-két gondolatuk viszont megérhet annyit, hogy listán becsússzanak a pécsi közgyűlésbe.

Magyarán négyféle lehetőség maradt. Vári Attila lesz a polgármester FIDESZ-KDNP-ÖPÉ-s többséggel, ebben az esetben első látásra könnyű dolga lesz várost vezetni, hiszen többsége van, és a kampány alatt szinte naponta lehet olvasni arról, a kormány is mennyire támogatja. Azonban nem elképzelhetetlen olyan forgatókönyv, hogy a kormány a támogatásért olyan dolgot kér cserébe, amelyet nem vesz be az ÖPE gyomra (elég az uránbánya újranyitására gondolni, de a napi közös munka sok törésvonalat hozhat felszínre), és máris vége lehet a házasságnak.

Faramuci a helyzet Péterffy Attila polgármesteri győzelme, és a Mindenki Pécsért Egyesület többsége esetén is. Eleve a kormánnyal szemben ellenzéki várossá válna Pécs, amely tegyük hozzá, az elmúlt kilenc évben, a FIDESZ-es Páva Zsolt polgármestersége alatt sem volt elkényeztetve Budapestről. Másrészt ha az egyéni körzetekben tarol a Mindenki Pécsért, olyan emberek maradhatnak le, akik magukat elég fajsúlyosnak gondolták, hogy csak listán szerepeljenek, mondván, onnan úgyis bejutnak. Ráadásul ha a FIDESZ és az ÖPE között említettünk lehetséges törésvonalakat, ez még inkább fennáll ebben az esetben, hiszen MSZP-snek, DK-snak, Jobbikosnak, Momentumosnak kell napi szinten együttműködni, hogy irányítható, élhető város legyen a vége.

Gyakorlatilag egyben lehet tárgyalni azt az esetet, ha az egyik oldal adja a polgármestert, a másik a közgyűlési többséget. Ilyenkor vagy a helyi érdekeket figyelembe véve félresöprik a politikai ellentéteket (legyünk őszinték, az elmúlt tíz évben erre nem nagyon volt példa helyi, önkormányzati szinten sem), vagy gyakorlatilag működésképtelenné válik a testület, és néhány hónap múlva lehet ismét kampányt hallgatni és szavazásra készülni.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha...

Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak

Szeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az...

„Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben”

A kormány a felszabadított európai uniós forrásokból összesen 868 milliárd forintot szán a termelést, a tárolást, a hálózati...

Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő

Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.

Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép

Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.

Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta

Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.

Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények

Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0