Ezt olvasta már?


Mexikói Nagydíj - Hamilton negyedszer világbajnok, Verstappen nyert

Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött.

A 20 éves Verstappennek ez volt az idei második, s pályafutása harmadik futamgyőzelme, Hamiltonnak pedig egy kilencedik hely is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2017-es világbajnokságot, ezzel pedig minden idők legsikeresebb brit F1-es pilótája lett.

Verstappen mögött Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője pedig a harmadik.

Hamilton legnagyobb riválisa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari) negyedikként ért célba.

A rajtnál Verstappen agresszívan támadni kezdte a pole pozícióból rajtoló Vettelt, majd az első kanyarban Hamilton és Bottas is "beszállt" a küzdelembe. A hosszú célegyenes után következő kanyargósabb részen mindhárom autó többször is egymáshoz ért, Vettel Ferrariján megsérült az orrkúp, Hamilton pedig jobb hátsó defektet kapott. Az első kör végén mindketten a boxba hajtottak, így Vettel a 19., Hamilton pedig az utolsó, 20. helyen tért vissza a pályára. Az élen Verstappen haladt, a második pozícióban Bottas, a harmadikban pedig Esteban Ocon (Force India) száguldott.

A 20. körben Vettel már a 13. helyig jött előre, míg Hamilton be volt szorulva a 19. pozícióban, s nem is tudott feljebb lépni. A brit a csapatrádión arra panaszkodott, hogy nem tud közelebb kerülni az előtte haladó riválisához.

A 33. körben Pierre Gasly (Toro Rosso) műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, de az autóját veszélyes helyen állította meg, ezért a versenybíróság elrendelte a virtuális biztonsági autót, így minden pilótának tartania kellett a tempót, előzni pedig tilos volt. Ez alatt az idő alatt szinte a teljes mezőny kiállt kerékcserére a boxba, így tett Vettel és Hamilton is.

A 35. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Vettel a nyolcadik, Hamilton a 16. pozícióban száguldott. Húsz körrel a leintés előtt Vettel a hatodik, Hamilton pedig a 12. helyen haladt, az élen változatlanul Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a sorrend.

A hajrá, vagyis az utolsó 10 kör kezdetén Vettel már negyedik volt, de közben Hamilton is előrébb tudott jönni, már a 10., egy pontot érő pozícióban autózott, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy két versennyel az idén vége előtt bebiztosítja vb-címét.

A szezon két hét múlva, Brazíliában folytatódik.







0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0