Ezt olvasta már?


Mesteredzői címet kapott a kosárkapitány Ivkovics Sztojan

Mesteredzői címet kapott Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a Magyar Edzők Társaságának elnöksége a Mesteredzői Kollégium javaslata alapján döntött az idei Mesteredzői, az Életmű-, és az Ormai László-díjakról. A díjazottak között szerepel a nemzeti csapat szakvezetője, aki egyben a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U18-as csapatának az edzője is.

"A Testnevelési Egyetemen szeptember 25-én, az Edzők Napjának keretében tartunk egy konferenciát, ezen kerül majd sor a díjak átadására" - jelentette be Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke, hozzátéve, ez az edzői szakma egyik legnagyobb hazai kitüntetése, az átadó helyszíne pedig már negyed évszázada ugyanott van.

Az 54 éves Ivkovics 2013-ban váltotta Rátgéber Lászlót a szakvezetői poszton, s irányításával a magyar válogatott 2017-ben - 1999 után először - kijutott az Európa-bajnokságra, amelyet a 15. helyen zárt Isztambulban.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Iványi Gábor mellett tüntetnek a Dankó utcában

A lelkészre és több politikusra felfüggesztett börtönbüntetést kért korábban az ügyészség.

3 csepp ebből a mosógépbe és a pehelykabátod olyan lesz, mint újkorában

A pehelykabátok vagyonokba kerülhetnek, mégis előfordul, hogy néhány mosás után elveszítik a puhaságukat, kellemetlen szagúvá válnak,...

Rossz hír, Marco Rossi aggódhat a gólvágó miatt

Evan Ferguson bevethető lesz a magyarok ellen.

Hivatalos: nyomozás indult a Tisza Párt applikációja ügyében


A Tisza Párt Tisza Világ nevű mobilalkalmazásához köthető adatbázisból kiszivárgott információk ügyében a hatóságok hivatalból...

Százezres tömeg vonult az utcákon Varsóban

A lengyel függetlenség napja alkalmából százezres nagyságrendű tömeg vett részt kedden Varsóban a konzervatív körök által...

Mohácsi Anett az X-Faktor után: "A családom az első, nem fáj a kiesés."

Mohácsi Anett hatalmas bulit csinált a Bridget Jones filmben is felcsendülő It's Raining Men című slágerrel szombat este az X-Faktor...

Schobert Norbi számmisztikával fejtette meg, miért olyan harmonikus a kapcsolata Rubint Rékával

Schobert Norbi és Rubint Réka 24 éve alkotnak egy párt. Az évfordulójukat most egy igazán különleges poszttal ünnepelték meg. Norbi a...

Nagy a gubanc? Zsófi megoldja: brutális frizurákat varázsol újra széppé a gyöngyösi extrém fodrász, a TikTokon már több mint 11 ezren követik a munkáját

Zsófi és a nagy gubanc – akár így is jellemezhetnénk a gyöngyösi fodrász legtöbb napját, hiszen a fiatal édesanya igencsak megviselt...

Íme, néhány fontos tudnivaló szülés előtt álló édesanyáknak

A kismamák legnagyobb része ma már sokkal tudatosabban készül élete egyik legboldogabb élményére. A kórházi körülmények magas...

Itt a vége, kirúgták az embert, akit az összes szurkoló utál

Menesztették Nico Harrison általános igazgatót (general manager) az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas...

Videón, ahogy lezuhant egy török katonai szállító repülőgép

A gépen húsz török állampolgár utazott.

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk

A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0