Ezt olvasta már?


Mérföldkő a Pannon Filharmonikusok életében

Közel 150 koncerten több mint 130 zenemű hangzott el, miközben gazdasági elismerést vehetett át a zenekar és Gilbert Varga szerződtetésével újabb mérföldkőhöz ért az együttes.

Több mint 130 zenemű hangzott el a Pannon Filharmonikusok 2018/2019-es Titanium-évadában. Ez a szám már önmagában is mutatja, hogy az együttes koncertjein számos élménnyel gazdagodhatott a közönség. Mind a Kodály Központ, mind a Müpa bérletes koncertjein a vendégművészek és karmesterek legjava lépett a színpadra. Többek között Banda Ádámot, Benjamin Schmidet, Alexander Zemtsovot, Giovanni Guzzot, Bogányi Gergelyt, Pálfalvi Tamást, Leonardo Sinit, Balázs Jánost, Benjamin Beilmant, Balog Józsefet és Eötvös Pétert, Mácsai Pált, Szűcs Mátét és Hámori Mátét, Kiss Józsefet, Baráti Kristófot és Nika Gorić művésznőt láthatták az érdeklődők. Az évad kiemelkedő eseményének azonban maestro Gilbert Varga szerződtetése tekinthető, mellyel a pécsi együttes elsőként valósította meg Magyarországon, hogy két vezető karmester (Bogányi Tibor és Gilbert Varga) együtt dolgozzon szimfonikus zenekar élén.

Gilbert Varga a legendás Varga Tibor hegedűművész fia, aki édesapja emigrációjában Londonban születetett és karmesteri karrierjét a nemzetközi zenei színtéren építette. A Pannon Filharmonikusok az első és egyetlen magyarországi zenekar, amelynél pozíciót vállalt a dirigens, így mostanra két külföldön élő magyar dirigens hazajöttében van érdeme a pécsi együttesnek.

Bogányi Tibor ebben az évadban is a változatos műsor-összeállításával szinte minden koncerten teltház előtt dirigálta a Pannon Filharmonikusokat a Kodály Központban és a Müpa színpadán. Hagyományosan az évadnyitó koncert mellett a Város napi-, és az Újévi díszhangverseny is az ő irányításával volt hallható. Az évad egyik kiemelkedő koncertélményeként pedig ősszel Bruckner egy újabb monumentális művét mutatta be a közönségnek, melyet a közönség elismerő tapsa mellett a szakmai kritika is méltatott.

Az együttes Pécs város kiemelt kulturális produktumaként részt vett a város jelentős együttműködéseiben: a 2018 őszén megrendezett Domingo Classics és SHIFF 2018 filmzenei, illetve a XXII. Európai Bordal fesztiválokon. Szeptember 1-jén, a Város napján a Pécsi Tudományegyetem, Pécs város és a zenekar közös tanévnyitó hangversenyt adott a város polgárainak, a Pécsi Egyházmegyével együttműködésben a teljes évadon áthúzódó gyermekprogram sorozattal volt jelen az együttes az egyházmegye fenntartásában működő óvodákban és általános iskolákban, összesen 13 alkalommal.

Országos jelentőségű nemzeti zenekarként a budapesti Szent István Bazilikában a Nemzeti gyásznap tiszteletére adott hangversenyt a Pannon Filharmonikusok, valamint fellépett a Budapesti Fesztiválzenekar Debussy-Ravel Maraton sorozatában, és a Müpával együttműködésben kettő operaprodukciót állított színpadra a Müpában és a Kodály Központban. Nemzeti zenekarként az együttes fellépett Bécsben és a Déli Kulturális Övezetben Eszéken, valamint vendégül látta pécsi bérletes sorozatában a lengyel Arthur Rubinstein Filharmonikusokat.

A gyermekek és fiatalok számára számos koncert jött létre: saját szervezésben három korosztálynak nyújtott rendszeres koncertlátogatási lehetőséget (Babzsák, Csigaház, #NoBabel), a Pécsi Állatkerttel együttműködésben a legkisebbeknek létrehozott Akváriumi keringő című sorozatát folytatta, de sikeres új koncerteket indított a városban élő egyetemisták számára Classical Chill Out címmel, és az általános iskolás korosztálynak a PTE operatanszakos növendékeinek közreműködésével Mozart Varázsfuvola című operájának bemutatójára is sor került. A zenekar évek óta folyó tehetséggondozó programjai az idei évadban is nagy sikerrel zajlottak. Számos fiatal hangszeres tanulónak nyújtott fellépési lehetőséget a Mesterek és tanítványaik program keretében.

A 2018/2019-es évadban került bemutatásra a zenekar Kocsis Zoltánról készült kisfilmje, valamint két másik imázsfilmje. A népszerű dallamok kedvelői három hangversenyt töltöttek meg az ABBA slágereket minőségi szimfonikus hangszerelésben felvonultató koncertjein, melyben kiemelkedő szerepe volt a zenekar állandó karmesterének, Vass Andrásnak, aki kilenc művet hangszerelt át a produkcióhoz.

Az évad újdonságaként sikeres beavató sorozatot indított a zenekar Utózönge címmel, melyen Bősze Ádám segítette a közönséget a komolyzenei művek befogadásában. További újítás volt, hogy az együttes a Pannonicum sorozatához kapcsolódva PannoniClubot hirdetett, amely a zene és gasztronómia háziasításából hangulatos és tartalmas közönségtalálkozókat eredményezett az évadban 5 alkalommal.

A kortárs magyar zeneművészet támogatásában élenjáró együttes a 2018/2019-es évadban két szerzői estet is adott: Eötvös Péter és Vidovszky László 75 éves születésnapja alkalmából két koncert a Kodály Központban, egy pedig a Müpában hangzott el. A Pannon Filharmonikusokat választotta jubileumi koncertjén partnerként a 60 éves fennállását ünneplő Honvéd Férfikar és a Pécsi Kamarakórus, valamint a 90 éves fennállását ünneplő Pécsi Rotary Club.

További jelentős eseménye volt az elmúlt évadnak, hogy a zenekar művészeti teljesítményét gazdasági szereplőkként is értékelték: a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége a Baranya Megyei Idegenforgalmi Díjat adományozta 2019 februárjában a Pannon Filharmonikusoknak.

A 2018/2019-es évad során a közel 150 hangverseny és több mint 80 zenés színházi produkció során közel százezren voltak kíváncsiak a Pannon Filharmonikusokra. A 2019/2020-as szezonra az Aranyfedezet-évadát hirdette meg az együttes, melyre bérletek még vásárolhatók.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak

A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...

21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző

Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.

Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre

Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...

Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait

Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...

Nottinghami sikerével a Premier League élére állt a Manchester City

Áldhatják az eget, akik a liga hivatalos fantasy-játékában nem ezen a hétvégén tirpláztatták Erling Haaland pontjait.

Videóval jelentkezett be Regán Lili, a 26 éves kék hajú DJ, aki több ezer kilométert utazott egy luxusparti miatt

Friss felvételen mutatta meg a mesés helyet, ahol az évet búcsúztatja. Kifejezetten inspirálja a trópusi világ.

Gordon Ramsay 25 éves lánya férjhez ment: Holly így ragyogott az esküvőjén

Holly Ramsay most már hivatalosan is Adam Peaty olimpiai bajnok felesége.

Az önkormányzati rendszer „finomítása” lesz Navracsics Tibor feladata

Választási győzelem esetén átalakítja a Fidesz a rendszert.

A vasárnapi ukrán-amerikai csúcstalálkozóra rakétaesővel reagáltak az oroszok

Pénteken Donald Trump kijelentette, hogy ő a végső döntőbíró minden Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás ügyében. Az...

Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal

Navracsics Tibor az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra

Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: mutatjuk, hol szerezheted be a legjobb ár-érték arányú italokat

A buborékos ital évtizedek óta a bőség, a szerencse és az újrakezdés szimbóluma, amely nélkül sokak számára elképzelhetetlen a...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

0