Ezt olvasta már?


Mennyi az annyi? Autópálya építők kontra garancia

A Pécsre vezető M6/M60-as autópályával kapcsolatosan is kérdés: az autópálya-beruházó társaságok miért őrzik féltve azokat az információkat, hogy milyen jellegű és értékű jótállási és szavatossági munkálatokat kellett elvégezniük az elmúlt időben a pályákon!?

A sztrádaépítők feltehetően azért tekintik hétpecsétes titoknak a garanciális munkálatokra vonatkozó infomációkat, mert az a munkájuk minőségéről árulkodna, és az is kiderülne, mennyit kellett a pénzükből a pluszmunkára fordítaniuk. Az M6/60-as Szekszárd−Bóly−Pécs közötti szakaszát építő Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.-től csak annyi választ kaptunk, hogy az érintett autópálya-szakaszon a garanciális javítási munkálatok a határidők figyelembevételével és a forgalom lehető legkisebb korlátozása mellett zajlanak − ez logikus, hiszen ezeken a napokon kevesebb használati díjat kapnak a cégek.

A kormányzattól is próbáltunk választ kapni a fenti kérdésekre, de például a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél is a koncessziós társaságokhoz küldtek. Ezek alapján csak feltételezni lehet, hogy Fellegei Tamás fejlesztési minisztrenek is a koncessziós cégekhez kellett fordulnia, amikor egy lapunk által felvetett képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy a forgalomba helyezés óta − vagyis bő egy év alatt − az építési vállalkozó összesen 24 helyszínen végzett burkolattal kapcsolatos javítási munkákat az M6-/60-as említett szakaszán, ami 12 napos forgalomkorlátozással járt. Az M6-os további szakaszát építő többi cég, például a Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. sem volt közlékenyebb, ahogyan az M5-öst működtető Alföld Koncessziós (AKA) Zrt. sem.

Az Állami Autópálya Kezelő ( ÁAK) Zrt.-nél viszont elmondták: a jótállási és a szavatossági időszakot minden esetben az építési szerződés rögzíti. A gyorsforgalmi utas beruházások gyakorlatában a jótállási időszak 3−5 év, a szavatossági idő további 2−5 év. A jótállási és a szavatossági időszak egyaránt bankgaranciával biztosított.

Az ÁAK Zrt. évente átlagosan mintegy hatezer jótállási és szavatossági hibát jelent be. (Az egyedi szerződések miatt nem szabad összevetni a darabszámokat.) Ezek egyrészt a NIF beruházásában készült, másrészt az ÁAK által felújíttatott szakaszokon keletkeznek. Jellegüket tekintve rézsű- és padkahibákról, alámosódásokról, burkolatrepedésekről, süllyedésekről, kátyúkról, burkolati jelek kopásairól beszélhetünk, de a hídszerkezetek szegély-, illetve sóvédelem hibái is megtalálhatók közöttük.

A munkák értékére vonatkozó pontos információval nem rendelkeznek az ÁAK-nál, mivel a kivitelezőknek a garanciális munkákra fordított költségeikről nem kell beszámolniuk. Az ÁAK számításai szerint e munkákat, ha saját keretből kellene elvégezni, az évente mintegy 1,5 milliárd forintot emésztene fel, mely összeg tartalmazná a gép- és munkaerőköltségeket is.

Garanciális munkára a megrendelő szólíthat fel. Tehát amennyiben saját felújítási munkát kell javíttatni, azt az ÁAK Zrt. közvetlenül a vállalkozónak jelenti, azonban jótállási időszakban a NIF által építtetett autópályáknál a NIF-et értesítik. Szavatossági időszakban a NIF-fel kötött megállapodás alapján a műszaki ellenőri tevékenységet is az ÁAK végzi, illetve az ÁAK közvetlenül jelenti be a hibákat a kivitelezőnek.

Forrás:napi.hu







0

hírek innen, onnan

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk....

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat...

Kullancsok ellen okosan

A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0