Méltatlanná vált az egri színház igazgatója a polgármester szerint, kezdeményezi a felmentését
Mirkóczki Ádám úgy látja, Blaskó Balázs minősíthetetlen kijelentéseket tett a koronavírusban elhunyt Kelemen Csaba színművészre, ezért távoznia kell. Az igazgató azóta reagált is a vádakra.
Mirkóczki Ádám polgármester kezdeményezi a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának felmentését, miután Blaskó Balázs szerinte minősíthetetlen kijelentéseket tett a tavaly ősszel koronavírusban elhunyt Kelemen Csaba színművészre – írja az egerhirek.hu oldal.
A cikk szerint a vita október 4-én pattant ki, amikor egy önkormányzati testületi ülésen arról tárgyaltak, átnevezzék-e a színház stúdiószínpadát Kelemen Csaba Stúdiószínpadra, hogy a város ebben a formában is emléket állítson a város posztumusz díszpolgárának.
Mirkóczki közleményében úgy fogalmaz: a napirend tárgyalása során Blaskó Balázs igazgató minősíthetetlen, gyalázatos és aljas kijelentéseket tett.
A 24.hu cikkéből kiderül, Blaskó az ülésen azt mondta Kelemenről, aki halála előtt alig két héttel állt utoljára színpadon, hogy ha életben maradt volna, akkor azonnal fegyelmi eljárást és bűnvádi eljárást kellett volna kezdeményeznie vele szemben a rendőrségen, mert eltitkolta betegségét, ezzel veszélybe sodorva a társulat tagjainak életét.
„Egy ilyen ember álláspontunk szerint nem maradhat tovább Heves megye és Eger legnagyobb kulturális intézményének az élén” – írja a közleményben a polgármester.
Tekintettel arra, hogy Blaskó Balázs minősíthetetlen emberi mélységbe süllyedve, a gyászoló család fájdalmát és Kelemen Csaba emlékét gyalázva, minden alapot nélkülöző rágalmaival vádolt meg egy halott embert a nagy nyilvánosság előtt, az Emberi Erőforrások Minisztériumához, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárhoz fordulok azzal a céllal, hogy közös fenntartókként mentsük föl igazgatói tisztségéből Blaskó Balázst
– írja Mirkóczki, hozzátéve: városvezetőként még egy vadidegen embertől sem tűrne el ilyesmit, különösen igaz ez "az egriek adójából élő és tevékenykedő kulturális vezetőre."
A polgármester álláspontja szerint Blaskó Balázs két dolgot tehet: azonnal bocsánatot kér a gyászoló családtól és Kelemen Csaba tisztelőitől, valamint haladéktalanul távozik az intézmény éléről.
Szintén az egrihirek.hu megkeresésére az igazgató úgy reagált, Kelemen Csaba és felesége, Lengyel Edina végig titkolták Csaba betegségét a színház vezetése előtt is.
Szerinte érthetetlen, hogy míg a színész 2020 tavaszán a Covidtól való rettegés miatt otthagyta a színházat, a szerepét, a készülő darab próbafolyamatát, és hónapokra határmenti vidéki házukba költözött, addig a kérdéses időszakban – mint utóbb kiderült – betegen, lázasnak érezve magát próbált, és két előadást is lejátszott.
"Ezt követően egyikük se jelezte a színház felé, hogy Csaba beteg, sem azt, hogy kórházba került. S – amint tudomásom szerint a vizsgálóbizottság előtt is megerősítést nyert – a színház és magam folyamatos próbálkozása ellenére sem ő, sem felesége nem vették fel a telefont, a Covid-fertőzöttség bebizonyosodása után színházi kontaktot nem adtak meg"
– fogalmazott Blaskó. Emiatt az igazgató szerint több szempontból nagy mértékben veszélyeztették a színházi közösséget.
mti, 24.hu, szeretlekmagarország
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


