Megszűnik a havazás, de egyre hidegebb lesz!
Szombaton a nap első felében főleg északkeleten hullhat még pár centi hó, máshol csökken a felhőzet, vasárnapra pedig mindenhol megszűnik a csapadék. Ezzel együtt ismét lehűlés kezdődik, reggelente visszatérnek a kemény, akár -15 fokos fagyok is! - Pécsi Napilap -
Ma délelőtt a Dunától keletre erősen felhős, borult lesz az ég, nyugaton azonban elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet. A Tiszántúlon és északkeleten többfelé, máshol elszórtan kell hózáporokra számítani. Délután nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, keleten maradhat végig erősen felhős az ég. Északon elszórtan alakulnak ki hózáporok, máshol számottevő csapadékra nem kell készülni. A szél délnyugatira fordul, többször kísérhetik élénk széllökések. A csúcshőmérséklet -2, +4 fok között valószínű, nyugaton lesz a melegebb.
hírek innen, onnan
Lewis Hamilton a Ferrariról: Ez egy rémálom
A hétszeres világbajnok döbbenetes őszinteséggel beszélt a Ferrarinál töltött első idényéről.
Itt az indoklás, ezért szüntette meg a rendőrség a büntetőeljárást a Hatvanpusztán Hadházy Ákos autóját elsodró biztonsági őr ellen
A rendőrség megszüntette a nyomozást a hatvanpusztai incidens ügyében, miután megállapították, hogy a Suzuki sofőrje nem szándékosan...
Ezt mondták az Iványi Gábor mellett tüntetők – Így zajlott a Dankó utcai demonstráció –összefoglaló videó
Extrém figurák is megjelentek kedd este a Dankó utcában, ahol szolidaritási tüntetést tartottak a szimpatizánsok Iványi Gábor mellett....
Épp a választások előtt zárulhat a Tisza applikációjának adatvédelmi vizsgálata
Az adatbázis térképre vitele, egy oda mutató link elhelyezése is bűncselekmény lehet, így szerkesztőségek is felelősségre vonhatók.
Egy perce jött! Földbe csapódott egy repülőgép: rengetegen meghaltak
Felfoghatatlan tragédia.
Sült alma mascarponés töltelékkel air fryerben sütve
Nincs jobb az ilyen bekuckózós estéken egy finom almás desszertnél. A konyha kellemesen illatozik tőle, az ízlelőbimbónk pedig csodás...
Ezekkel a 3D-nyomtatott kisházakkal csökkentené a lakáshiányt Luxembourg
Így épülhetnek energiahatékony otthonok a sűrűn lakott területek kihasználatlan, keskeny, szabálytalan alakú telkeire.
Ezek lesznek a legizgalmasabb úti célok 2026-ban
Ha 2026-ban új kalandot keresel, ez a lista tökéletes kiindulópont lehet útjaid megtervezéséhez.
A Levi's megmutatja, hogy mi történik, ha a farmer a kifinomult eleganciával találkozik
A Levi’s és Kiko Kostadinov új közös férfikollekciója friss szabásvonalakkal és elegáns részletekkel gondolja újra a klasszikus...
Megvannak a világ legszerencsésebb repülési útvonalai
A "szerencsés" útvonalak meghatározásában egy régi pilótababona is szerepet játszott.
Kitört a vita Rónai Egon egyik kérdése miatt, amit Orbán Viktornak tett föl
Szalai Piroska szerint álhíreket tartalmazott az egyik kérdés a szegénységi mutatókról.
Évekkel meghosszabbíthatod a várt élettartamodat ennek a három italnak a kombinációjával
A koffeintartalmú italok rajongói általában két csoportra oszlanak: vannak a kávéimádók és azok, akik a teára esküsznek. Egy friss...
Sport
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére
Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat
A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.
Jereván borította a papírformát, változik a válogatott programja a vb-selejtező előtt
Különlegességekből nincs hiány az örmény fővárosban és busszal kényelmesen bejárható környékén sem.
Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya
Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.
Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre
Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Ledobta az atomot Orbán Viktor: olyan döntést hozott, amely egész Brüsszelt felforgathatja
Rónai Egonnál vendégeskedett Orbán Viktor, Nagy Márton fontos bejelentést tett, a magyar kormány megkezdte az uniós a hatáskörök szisztematikus átvilágítását – a nap legfontosabb hírei egy helyen.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
„Egyszerűen a látványától is rosszul vagyok” – Mi legyen a házassággal, amikor már csak utálat van?
A házasság sok kihívást tartogat, de mi történik, ha az egyik fél már csak gyűlöletet érez a másik iránt? Vajon van még remény a kapcsolat megmentésére, vagy elkerülhetetlen a szakítás?
Halálos vírus jelent meg Magyarországon: ezekről a tünetekről ismerhető fel
Kutatók egy új vírust azonosítottak Magyarországon, amely elég gyorsan terjed, és többnyire halálos megbetegedést okoz.
Török Gábor: Rónai Egon munkája nélkül ez nem lehetett volna Orbán egyik legtanulságosabb interjúja
Szerinte a beszélgetés a miniszterelnök gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat elárult.
Már több mint félmillió magyar itt tartja a pénzét
Szeptember végére átlépte a félmilliót a bankoknál és brókercégeknél vezetett, tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, miközben a számlákon lévő értékpapírok értéke is rekordszintre, 7400 milliárd forin
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


