Ezt olvasta már?


Megnyílt a Szépművészeti Múzeum

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok - mondta el a szerdai sajtóbejáráson az intézmény főigazgatója.

Baán László kiemelte, hogy számos 21. századi tér is létrejött. A közönséget jelentősen megnagyobbított ruhatár várja a mélyföldszinten, immár zárható szekrényekkel, mellette kávézó és a Hősök tere felé megnyitható étterem kapott helyet, de több és korszerűbb múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

A mélyföldszinten látható a jelentősen újragondolt egyiptomi és antik kiállítás is. Liptay Éva gyűjteményvezető elmondta: az egyiptomi tárlat minden eddiginél nagyobb térben vonultat fel az eddiginél jelentősen több, 650 műtárgyat. A több ezer éves darabok mellett számos interaktív eszköz vezet be az óegyiptomiak világába.

A tárlat tematikus elrendezése megmaradt: a látogatók először az istenek világát, majd az ókori egyiptomiak mindennapi életét, végül pedig túlvilághitüket ismerhetik meg; itt kapott helyet Hortesznakht papnő múmiája és arcrekonstrukciója is.

Szinte mindenben megújult az antik kiállítás is - számolt be Nagy Árpád gyűjteményvezető. A tárlat nem lineárisan, hanem szigetszerűen idézi meg az antikvitás világát. Az egyik egység Hellász, Itália és Róma művészettörténetét tekinti át, a másik az ókori Mediterráneumba vezeti el a közönséget, a harmadik rész pedig három isten: Dionüszosz, Erósz és Thanatosz kapcsán mutatja be az antikvitás emberének gondolkodását.

Itt kapott helyet Kelemen Zénó "szoborpadja" is, amely egyszerre nyújt vizuális élményt, megpihenési lehetőséget és a beépített iPadek révén információkat is.

A magasföldszinten a Román Csarnok mellett az időszaki kiállítások várják majd a közönséget. Szerdán a frissen felújított Michelangelo-terem nyílt meg, benne egy Magyarországon még nem látott bőségű Leonardo-kiállítással.

Kárpáti Zoltán kurátor elmondása szerint a tíz eredeti Leonardo-rajzot és több más reneszánsz művész munkáit felvonultató kamaratárlat középpontjában a Szépművészeti gyűjteményének egyik büszkesége, a Leonardo da Vincinek tulajdonítható lovasszobor áll, bemutatva a bronz remekmű utáni izgalmas kutatást is.

A szerdán megnyílt legnagyobb egység a Régi Képtár, amely 1250 és 1600 között tekinti át az európai festészet fejlődését az első emeleten.

Sallay Dóra, a tárlat egyik kurátora kiemelte, hogy a festmények mellett szobrok, ötvösmunkák, kerámiák, metszetek segítenek a korszakot bemutatni, összesen mintegy négyszáz műtárgy. Az érzékeny műalkotások a rekonstrukciónak köszönhetően kerülhettek végre klimatizált termekbe.

A kiállítás alapvetően kronológiai rendben halad, ezen belül vizsgál egyes földrajzi területeket vagy egyéb témákat; mások mellett Raffaello, Tiziano és El Greco munkáin keresztül.

Egy szinttel feljebb látható a Régi Szobor gyűjtemény, melynek vezetője, Szőcs Mirjam elmondta: az új tárlat alapvetően a 2013-as kiállításra épül, amely a középkori szobrászat anyagaira és technikáira koncentrált, rengeteg kihúzható fiókkal és egyéb szemléltető anyaggal. A felfrissített tárlat azonban most kiegészült multimédiás tartalmakkal és friss szerzeményekkel is, így csaknem száz műtárggyal találkozhatnak a látogatók.

Újonnan kialakított kiállítóterekben fogadja a közönséget a harmadik szinten a magyar barokk művészetet bemutató egység. Boda Zsuzsanna kurátor elmondása szerint 380 négyzetméteren több mint száz festményt, szobrot és egyéb műtárgyat helyeztek el, köztük Mányoki Ádám és Bogdány Jakab remekműveit.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat, a Szépművészeti Múzeum összes kiállítótere 2019 nyarán nyílik meg a közönség előtt.







0

hírek innen, onnan

Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben

Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...

Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok

Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...

Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat

Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...

A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál

Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.

Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük

Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.

Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója

Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...

Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t

Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.

Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi

Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...

Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta

Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...

Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon

A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...

Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?

A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0