Ezt olvasta már?


Megnyílt a Kaszt Komlón

Megnyílt a hatodik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) a mecseki városban. Az augusztus 20. és 23 közötti fesztiválon mintegy száz színjátszó vendégeskedik.

Pataki András, a fesztivál igazgatója a megnyitón arról beszélt, hogy a kultúra a szellem levegője és a színházak márciusi leállása majd a mostani újranyitása alatt az emberek átélhették a kultúra-nélküliséget és azt is, milyen, ha ebben a levegőben merítkezhetnek meg ismét. Hozzátette, nagy öröm, hogy lehet KASZT és a kultúra diadalmaskodott.

Dr. Hoppál Péter, a rendezvény fővédnöke, a térség országgyűlési képviselője, a kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta: különleges az idei fesztivál és az eddigiekhez hasonlóan több újdonságot tartogat. Ilyen, hogy a korlátozások miatt nem az eddig megszokott időpontban, június elején, hanem augusztus végén rendezik meg az eseményt. Mindemellett a trianoni száz éves évforduló, a nemzeti összetartozás jegyében fogadhatnak határon túli csoportot és a fellépők, off-programok résztvevői is erősítik a magyarság összetartozásának üzenetét határtalanul.

Polics József, Komló polgármestere, a KASZT védnöke arról beszélt, hogy a fesztivál a város életében fontos esemény. A szervező Súgólyuk Egyesület és a komlóiak a szívügyüknek érzik a fesztivált, a közönség szintúgy és velük együtt jött létre újra ez a rangos találkozó a településen.

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája kiemelte: az államalapítás ünnepén azt is ünnepelhetik, hogy újra megnyílhattak a színházak, ismét megrendezhetik a KASZT-ot, amely a tenni akaró komlóiak és a városon, határon túli emberek, a színjátszók közös fesztiválja, ahol be-és megmutatkozhatnak, találkozhatnak, s ezzel augusztus 20-a nemcsak az államalapítás, hanem egyben a kultúra ünnepe Komlón.

A fesztivált Edvin Marton koncerje nyitja ma est. Az esemény verenyprogramjában augusztus 21-én láthatják a nézők a Schwajda György Himnusz című művéből készült színdarabját a pellérdi Mezőszél Tánc és Színjátszó Kör előadásában. Mikä Myllyäho és Nagy Judit Pánik című produkcióját a székesfehérvári Szabad Színház hozza el a fesztiválra, s ugyancsak ezen a napon mutatja be a komlói Súgólyuk Színház Ray Cooney komédiáját, az Egy a ráadást. A rendezvény harmadik napján, augusztus 22-én a Kaposvári Roxinház lép színpadra, Rideg Sándor, Tímár Péter, Sebesi Tamás és Szabolcsi János Indul a bakterház című zenés darabját játsszák el. Őket követi a lendvai LeSzSz Társulat, Háy János A Herner Ferike faterja című művével. A fesztivál zárónapján, augusztus 23-án a körmendi Kastélyszínház Társulat lép fel a Kakukkfészek című darabbal.

A zsűriben helyet foglal Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke és Lucie Malkova rendező.

A rendezvény úgynevezett off-programjaként a fesztiválon koncertezik Varga Miklós a zenekarával és Kollmann Gábor jazz-formációja Wolf Katival. A díjkiosztón pedig Rudán Joe játszik a nézőknek.







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0