Megkezdődött a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó
Megkezdődött csütörtökön a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 6. és 15. között a baranyai megyeszékhelyen.
Az ünnepélyes megnyitón Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának főtanácsadója azt mondta: a POSZT nagy ünnep a magyar nyelvű színjátszás életében, szerinte nagyszerű és méltó rendezvényről van szó.
Fülöp Péter a hétfőn elhunyt Térey János író, költő, műfordító szavait idézve azt mondta: "nem szabad lenézni a nézőt. A néző nem nyújt be kívánságlistát, nem mondja, hogy szeptembertől júniusig Rómeó és Júliát akar nézni vagy a Charley nénjét. Megveszi a bérletet, és nézi, amit kap. Ha nem Shakespeare-t választod, hanem Marlowe-t vagy Ben Jonsont, akkor őket nézi, és általuk ismer meg valamit". Ez különösen igaz a POSZT-ra szerinte, hiszen ott sincs kívánságlista.
Egy szigorú és szakmai szempontokat érvényesítő komoly és elhivatott előválogatás során áll össze a fesztivál programja. Azokból az előadásokból, amelyek nagy bizonyossággal a legjobbak voltak az előző évadban - jelentette ki a főtanácsadó.
Közölte: az a tény, hogy a POSZT-ra kiválogatott darabokat vita övezi, azt jelzi, nem érdektelen vagy közönyös unalomban elmerülő, hanem rendkívül élénk a magyar színházi élet. "Szenvedélyes, vitatkozó, elégedetlen, véleményező, azaz összességében nagyon is számít, hogy mi történik benne, számít minden esemény, minden bejelentés, minden válogatás, minden díj. Megmozgatja a lehető legszélesebb közönséget; nem hagy parlagon, hanem befogad. Ez a felfokozottság pedig jó, hiszen évről évre megemeli a POSZT rangját és a színházi, művészeti életben betöltött szerepét" - jegyezte meg.
Egy olyan rendezvény, amelyet ilyen felfokozottság kísér, fontos esemény, kiemelkedik más fesztiválok vagy versenyek sorából. Azt pedig tudjuk a drámairodalomból, hogy felfokozottságot katarzis követ. A katarzis pedig a hősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot. "Ez a POSZT maga. Kiemelkedés a hétköznapokból, ünnep, megtisztulás" - jelentette ki Fülöp Péter.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere hangsúlyozta: a POSZT-hoz az elmúlt tizenkilenc esztendőben hozzánőttek a pécsiek, azt mindenki magáénak érzi.
A város a továbbiakban is ragaszkodna eddigi szerepéhez a POSZT-tal kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a fesztivál a városban maradjon, mert "itt van jó helyen" - tette hozzá.
Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója átadta a találkozó idejére a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendezőt kitüntették a Békés Megyei Önkormányzat által alapított Sík Ferenc-díjjal, és átadták a Magyar Teátrumi Társaság által kiírt "Színházat vegyenek!" című pályázat díjait is.
A megnyitót megelőzően a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található pécsi lakatfalon.
A POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból.
A versenyprogramban tizennégy produkció kapott helyet - a hazai teátrumok mellett két határon túli magyar színház előadásait is láthatja a közönség.
A budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház is két-két produkcióval szerepel. Az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház is részt vesz a megmérettetésben egy-egy darabbal. A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a debreceni Csokonai Színház darabja is.
A Szabadkai Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukcióit is megtekintheti a közönség. Utóbbi Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabja nyitotta a versenyprogramok sorát csütörtökön délután.
A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketing konferencia is várja az érdeklődőket. A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható.
A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én.
hírek innen, onnan
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Nottinghami sikerével a Premier League élére állt a Manchester City
Áldhatják az eget, akik a liga hivatalos fantasy-játékában nem ezen a hétvégén tirpláztatták Erling Haaland pontjait.
Videóval jelentkezett be Regán Lili, a 26 éves kék hajú DJ, aki több ezer kilométert utazott egy luxusparti miatt
Friss felvételen mutatta meg a mesés helyet, ahol az évet búcsúztatja. Kifejezetten inspirálja a trópusi világ.
Gordon Ramsay 25 éves lánya férjhez ment: Holly így ragyogott az esküvőjén
Holly Ramsay most már hivatalosan is Adam Peaty olimpiai bajnok felesége.
Legyintettek az újdonsült édesanya aggodalmaira az orvosok - aztán jött a sokkoló diagnózis
Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.
Az önkormányzati rendszer „finomítása” lesz Navracsics Tibor feladata
Választási győzelem esetén átalakítja a Fidesz a rendszert.
A vasárnapi ukrán-amerikai csúcstalálkozóra rakétaesővel reagáltak az oroszok
Pénteken Donald Trump kijelentette, hogy ő a végső döntőbíró minden Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás ügyében. Az...
Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal
Navracsics Tibor az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: mutatjuk, hol szerezheted be a legjobb ár-érték arányú italokat
A buborékos ital évtizedek óta a bőség, a szerencse és az újrakezdés szimbóluma, amely nélkül sokak számára elképzelhetetlen a...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


